Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Markó Árpád doktori disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán–Vida István) 807

KRÓNIKA 809 49-ben bekövetkeztek. A jelölt úgy látja, hogy — tisztán az általános hadászat szempontjai alapján vizsgálva — Kossuth terve az államfő és fővezér személyének egyesítésére a XIX. század második felében már nem célravezető. Lederer Emma opponens azonban hangsúlyozta, hogy forradalmi háború körülményei közepette a kossuthi elgondolás egyáltalán nem helytelen. A továbbiakban a jelölt által ismertetett és részben közzétett Kossuth-tanulmányok történeti értékét méltatta. Rámutatott arra, hogy Kossuth milyen hatalmas energiával, tudományos alapossággal törekedett a hadművészet részletkérdéseiben is jártasságot szerezni. Értékelte azt a tevékenységet, melyet Kossuth a magyar katonai gyakorlati szabályzat kialakítása érdekében folytatott. Az opponens Markó Árpád munkáját jelentőségénél és tudományos értékénél fogva elfogadásra ajánlotta. Elekes Lajos opponens Markó Árpád több évtizedes hadtörténetírói munkásságának méltatása után rámutatott arra, hogy a disszertáció Kossuth működésének eddig úgyszólván ismeretlen oldalát világítja meg: katonai felkészültségének gondos kutató és rendszerező munkával való elmélyítésére irányuló törekvését. A szerző a Kossuthhagyaték idevágó darabjait szakszerűen elemzi, ismerteti, s a legfontosabbakat publikálja is. Az opponens szerint az értekezés túl azon, hogy új színekkel gazdagítja Kossuthról alkotott képünket, hadtörténetünk egyik fontos részét, a hadművészet és a katonai nyelv fejlődésének érdekes vonatkozásait világítja meg. A téma és a közölt anyag fontossága szükségessé teszi az értekezés kinyomtatását. A továbbiakban Elekes Lajos néhány megjegyzést tett, illetve módosítást javasolt. Elsősorban a „fegyelem" és a „lelkesedés" helyenként egymással való szembeállításának kérdésességét hangsúlyozta, tekintve, hogy a cél iránti odaadás, mint morális hajtóerő, a forradalmi lendülettel vívott háborúk egyik alapvető tényezője. Javasolta, hogy a polgári megbízottaknak az 1848-49-es hadműveletekben vitt szerepét némileg árnyaltabb előadásban kellene bemutatni. Végezetül ismételten elfogadásra ajánlotta az értekezést. Borús József opponens bevezetőben rámutatott arra a különbségre, amely Kossuth és Dembinski törökországi írói tevékenységében megmutatkozott. Dembinski kizárólag a múlt felé fordult. Kossuth viszont elsősorban a jövőre akart felkészülni. Ennek bemutatásával az értekezés fontos szempontokkal gazdagítja történeti irodalmunk eddigi Kossuth-képét, ugyanakkor értékes hozzájárulás a magyar hadtudomány szinte ismeretlen történetéhez is. Az opponens bővebben foglalkozott az értekezés által felvetett néhány problémával. Az államfő ós hadseregfőparancsnok személye egyesítésének kérdésében szükségesnek látszik a politikai és katonai vezetés viszonyának elvi tisztázása. A másik kérdés az, hogy a szerző Rózsa Sándor csapatára vonatkoztatja Kossuth egyes szabad lovasokat illető megállapításait, melyek valójában Mesterházi István ezredes kunsági, hevesi lovas nemzetőreire utalnak. A disszertációban többször szó esik Kossuthnak a hadsereg és a katonai szellem iránti ellenszenvéről. Opponens véleménye szerint itt az 1848—1849-es negatív jelenségek, Görgey, részben Bem ós Perczel politikai vezetést el nem ismerő, néha azzal szembeforduló magatartásának megítéléséről van szó. Kossuth helyesen megkövetelte emigrációban írt munkáiban a politikai vezetés elsődlegességének elismerését. Ez az értelme a „polgári szellem"-nek a hadseregre való alkalmazása gondolatának; a szabadságharcot szolgáló katonai szellemet megbecsülte, jelentőségét hangsúlyozta. Befejezésül Borús József megállapította, hogy e néhány, inkább a szabatosság szempontjából tett megjegyzés nem csökkenti a disszertáció jelentőségét. Az értekezés olyan alkotás, mely betetőzése Markó Árpád immár 4 évtizedes történetírói tevékenységének,^ jelentős továbblépés történészi pályáján. Javasolta a Bíráló Bizottságnak, hogy Markó Árpád értékes disszertációját fogadja el. Markó Árpád válaszában köszönetet mondott opponenseinek a történetírói munkásságát illető méltatásaikért s az értekezésről mondott körültekintő bírálatukért. Ezután válaszolt Lederer Emma opponens azon tételére, hogy a forradalmi hadviselés közepette nem helytelen az államfő és a fővezér hatalmának egy kézben történő egyesítése. Markó Árpád bizonyos történeti analógiákra hivatkozva arra az álláspontra helyezkedett, hogy rendezetlen belpolitikai viszonyok esetén a két funkció egyesítése nem célszerű, mivel okvetlenül az egyik feladatkör elégtelen ellátását eredményezi. Elekes Lajosnak adott válaszában hangsúlyozta, hogy szabadságharcok idején valóban fokozott szükség van lelkesedő katonaságra, de rendszeres hadműveletek végrehajtásához — mint más példák mutatják — a képzettség, fegyelem és kitartás a követelmény. A hadviselés legfontosabb kelléke a fegyelem, a jó értelemben vett katonai szellem — mondotta —, és ezt egészíti ki a lelkesedés is. A forradalmi célokért küzdő sereg forradalmi mozgató ereje véleménye szerint csak akkor érvényesülhet, ha a szembenállók fegyverzete egy színvonalon áll.