Századok – 1967

Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37

A HADI- 158 BÉKECÉLOK A MONARCHIA POLITIKÁJÁBAN 67 A határozati javaslat első pontjában szereplő német kezesség-vállalás felvetése a Monarchia területi integritásáért, nem csupán a Habsburg-Birodalom gyengeségének bevallása volt a kormány részéről, hanem ennél jóval több : e gyengeség tüntető meghirdetése, sőt — alig némi túlzással — zsarolásszerű kihasználása a szövetségessel szemben. Ebben a vonatkozásban rokonjelenség volt a Monarchia anyagi csődjénak demonstratív kihangsulyozásával. E jelenségre lehet következtetni abból is, hogy Czernin külügyminiszter a német kezességvállalással kapcsolatban még csak meg sem említette a Monarchia katonai erejének, esetleges eredményeinek, vagy puszta közreműködésének szerepét integritásának biztosításában. A Habsburg-kormány ezzel a kísérletével kettős célt kívánt elérni: egyrészt valóban függetlenné akarta tenni a Monarchia háborús eredményeit : integritását, vagy esetleges területi növekedését igen kérdéses katonai teljesítményeitől. Másrészt pedig katonai erejét akarta — amennyire lehetséges — szövetségese rovására megkímélni. Nem meglepő, ha a március 22-i koronatanácsi határozat első pontjának e nem véletlenszerű hiányossága német részről — nem sokkal azután, hogy tudomást szereztek róla — kiigazításban részesült. Czèrnin előterjesztése után Tisza miniszterelnök állásfoglalására került a sor, amelynek kiindulópontját az a tény képezte, hogy helytelen volna a kétségbeesés politiká ját folytatni, de ha szükséges, fel kell adni a tarthatatlan olasz 1 területeket. A lengyel kérdéssel kapcsolatban Tisza az itteni pozíciókról való fokozatos visszavonulást tartja a legjobb politikának, s hangsúlyozza, hogy a háború előtti status quon alapuló békével a Monarchia annál is inkább megelégedhetik, mivel ezzel ellenségeinek felosztási tervei meghiúsulnak. Nagyon sajnálja, hogy vannak, akik területi kárpótlást igényelnek, s éppen Romániában, ami nemcsak Magyarországnak, de az egész Monarchiának komoly nehézségeket okozna, s veszélyeztetné a Birodalom konszolidálódását. 3—4 millió 1 román beilleszkedése, többségükben ellenséges érzelmekkel — igen súlyos teherpróba lenne, még akkor is, ha e hátrányokkal az az előny állana szemben, hogy a Monarchia nem kerülne ki üres kézzel a háborúból. A semlegesített aldunai állam gondolatával viszont csak az áll szemben, hogy eléggé életképes lesz-e, i főleg a feltörekvő Bulgáriával szemben. Bárhogy alakuljanak is azonban a bekebelezendő és a semlegesített Románia határai — hangsúlyozta Tisza a leghatározottabb módon —, minden román terület annektálásának elengedhetetlen feltétele, hogy a bekebelezendő terület azonnal Magyarországnak utaltassák át, amely azt előbb autokratikusan kormányozza, majd fokozatosan bevezeti az alkotmányos életbe. Minden más bekebelezési mód kizártnak tekintendő. Ha ezen álláspontjáért magyar egyoldalúsággal vádolják, akkor csak azt mondhatja, hogy nem tehet arról, ha a Monarchia megnövekedése magyar oldalon történhetik meg, különben is, amíg az osztrák-lengyel megoldás lehetősége fennállott, addig ő emellett is kiállt, holott csak Ausztria számára lett volna előnyös. Éppen ezért tart most igényt Havaselvének Magyarországhoz való csatolására. Az ebből származó előnyökkel Magyarország a terhek arányos részét is vállalná, a quota felemelését, s a hadikiadásokban való részesedés növekedését. Sőt, ha a Havaselve valóban Magyarországhoz kerül, úgy lemond összes, Boszniával és Hercegovinával kapcsolatos jogairól, amelyek így Ausztriához csatolhatok lesznek. Végezetül Tisza ismét nyomatékosan hangsúlyozta, hogy „a bekebelezendő terület azonnali átadása Magyarországnak a feltétele a délkeleti irányú annexiós politikához való hozzájárulásnak, s hogy ez az átadás kapcsolatba