Századok – 1967

Történeti irodalom - Alvarez del Vayo; Julio: Les batailles de la liberté (Ism. Jemnitz János) 725

TÖRTÉNETI IRODALOM 725 egyfajta tipikus életútja: az első világháború fiatal önkénteseinek frontélményeken alapuló kapcsolatai, a háború utáni szabadcsapatok és harci szövetségek megalakulása, később az Artamenen-Bund „népbarát" mozgalma, majd a tömeges átlépés az SS-be. Mivel Höß magányos természetűnek tartja magát, annál szimptomatikusabb lesz az az út, amelyen végigment. Ebben az összefüggésben jellemző az általa felvetett kérdés: miért éppen a „csoport-bajtársiasságban" érzi jól magát? Sokat emlegetett bensőségcssége, természetszeretete stb. messzemenően elfordulás az emberi kapcsolatoktól, egyfajta kompenzációi. Az emberi közösségnek abszolutizált ;bajtársiasságkónt való felfogása is ilyenféle pótlékot jelentett számára; a bajtársi közösség tagjai közt olyan „barátság" alakult ki, amely nem volt tekintettel az egyéniségre. Ezzel függ össze az is, hogy Höß és társai csak olyan világban tudtak élni, amely hierarchikusan volt rendezett ós szigorú „kötelességeket" rótt tagjaira. És ebből a szempontból teljesen mindegy volt számukra, hogy ezeket a feltételeket a frontviszonyok között katonai szervezetben, vagy a szabadcsapatban, vagy a börtönben vagy az SS-ben találták meg, valamiféle nekik megfelelelő felsőbbségnek voltak ezek az emberek mindig szolgálatkész végrehajtói. Höß élete Németország leverése után így alakult: végrehajtotta az SS utolsó központi parancsát: „merüljetek el a Wehrmachtba". Hamis papírokkal a friz Sylt szigetre ment a haditengerészet híradós iskolájába. Innen került internálótáborba, majd hivatásos mezőgazdászként egy flensburgi gazdaságba közvetítették ki. Az angol kontrollokon sikerült átcsúsznia. Rokoni kapcsolatai fonalán tartóztatták le 1946. március 11-én. Az SS-ek utolsó menedéke, méregfiolája letartóztatása előtt tört össze. Nürnbergbe szállították. Kihallgatták, tanúskodott. 1946. május 25-én amerikai repülőgépen Varsóba vitték. Innen két hónap múlva Krakkóba került, ahol is megírta visszaemlékezéseit. Feljegyzései utolsó mondataiban továbbra is hitet tett a náci Németország, annak vezetői ós ideológiája mellett. A lengyel legfelsőbb népbírósági tanács 1947. április 2-án halálra ítélte és 14 nap múlva Auschwitzban felakasztatta. POGÁNY MÁRIA JULIO ALVAREZ DEL VAYO: LES BATAILLES DE LA LIBERTÉ (Paris, Maspero. 1963. 313, 5 1.) HARC A SZABADSÁGÉRT Julio Alvarez del Vayo, a spanyol köztársaság volt külügyminisztere, aki immáron negyedszázada kényszerült életének nem első, de ezúttal tartós emigrációjába, könyvének mégis azt az alcímet adta: „egy optimista memoárja". Alvarez del Vayo önéletrajzának elolvasása után megértjük, hogy ezúttal nem pusztán az emigráns szinte örökkön kötelező optimizmusával állunk szemben, hanem olyan kiegyensúlyozott ós messzebblátó bölcs nyugalommal, amely biztos a történelem „mélyáramlatainak" győzelmében, vagyis ezúttal abban, hogy a haladás, a humanizmus, demokrácia és szocializmus erői elsöprik majd a Franco-rendszert. A memoár lapjaiból kitűnik, hogy a nagy harcok kortanúja, a következetes baloldali szocialista az uralkodó osztályból került ki. Mind anyai, mind apai ágon tábornok, főpap ősök leszármazottja, ifjúságában az Escorial környezetében növekedett fel, apja az Escorial (az udvar) katonai parancsnoka volt. A lázongó, romantikus gyermek a katonatiszti pálya helyett egyetemi tanulmányokat kívánt folytatni, s így az előkelő spanyol körök által nagyra becsült Angliába küldték. A londoni közgazdasági egyetemen azonban a Webbek tanítványa és híve lett. Az önállóan gondolkodó ifjú lassan szocialistává lett abban a korban, amikor minden haladó értelmiségi érdeklődéssel fordult a szocialista eszmék felé. Alvarez de Vayo az angol megalapozás, a fábiánus szemlélet elsajátítása után tudatosan választotta Lipcsét következő tanulmányi helyül. Lipcse 1914 előtt nemcsak forrongó egyetemista központ, hanem a német proletariátus egyik fellegvára, sőt a baloldali szociáldemokraták góca is volt. A fiatal spanyol egytemistára a legnagyobb hatást ezúttal Rosa Luxemburg tette. A spanyol diák nem pusztán tisztelni és lelkesedni tudott: megdöbbenéssel és mélységes averzióval fogadta az első világháború előtti években a német közéletben elburjánzó nacionalizmust, antiszemitizmust, militarista szellemet, hiszen neki is találkoznia kellett az „Alattvalóval", akitől első pillanattól kezdve viszolygott. 18 Századok 1067/3—-1