Századok – 1967

Történeti irodalom - Budapest–Bécs–Prága. A szerzői munkaközösség tagjai: R. I. Malinovszkij a Szovejtunió marsallja; I. V. Agibalov; V. A. Angilov; N. V. Eronin; I. M. Malakov ezredesek és M. N. Gorbanov alezredes. Általános szerkesztő R. J. Malinovszkij (Ism. Godó Ágnes) 715

716 I TÖRTÉNETI IRODALOM f feldolgozások felhasználása és idézése. Sok kérdést — éppen a személyes részvételből következően — más oldalról közelítenek és válaszolnak meg, de általában az eddigi ismeretektől lényegesen eltérő új értékeléseket nem adnak. A munka fő értéke.éppen abban van, hogy a 2. és 3. Ukrán Front harcát bemutatva sok esetben túllépnek az adott ország földrajzi keretein, és szélesebb politikai és hadászati összefüggéseket mutatnak be és így bizonyítják, hogy a szovjet—német arcvonal legdélibb szakaszán elért sikerek hogyan jái ultak hozzá a fasiszta Németország helyzete egészének megromlásához és így tulajdonképpen a felette aratott győztmhez. Ugyancsak a résztvevő beszámolóján keresztül ismeri meg az olvasó még közelebbről azt is, hogy a Vörös Hadsereg megérkezése a délkeleteurópai országokba milyen hatást gyakorolt az egész európai arcvonal alakulására és az egész európai ellenállási mozgalom fellendülésére, ezen belül a román, a bolgár, a jugoszláv, a magyar, a csehszlovák hazafiak antifasiszta harcára. A könyv több mint kétharmad része a magyarországi felszabadító harcok előzményeivel, az 1944 őszi katonai és politikai eseményekkel, a felszabadító hadműveletek sajátosságaival foglalkozik. Ez a munka központi kérdése. Ez az arány is kifejezi a szerzők azon törekvését, hogy bebizonyítsák: bár Magyarország felszabadítása a szovjet csapatok hadműveleti részfeladata, a hitleri Németország számára az adott időszakban a magyarországi front tartása kulcskérdést jelentett. A szerzők külön részben foglalkoznak Magyarország szabadságharcos múltjával, több esetben Petőfi szavait és költeményeit idézik a sokóvszázados harcról szólva. Megemlékeznek a Magyar Tanácsköztársaságról, a magyar—orosz fegyverbarátságról a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és az orosz polgárháború éveiben. Tolmácsolják a saját és a szovjet katonák többségének akkori érzéseit, hogy milyen érdeklődéssel ós rokonszenvvel jöttek hazánkba, Ijogy megismerjék népünket. A magyarországi hadműveletek megindulásának előzményeit elemezve az írók értékelik az 1944 őszi magyarországi belpolitikai helyzetet, Horthy kormányzó és a nácibarát magyar reakció szerepét és törekvéseit. Foglaikoznuk a magyar ellenállási mozgalom helyzetével és megállapítják, hogy a magyar munkásosztály fasizmus elleni harca a a szovjet csapatok beérkezéséig nem tudott fegyveres felkeléssé átnőni (25.1.). Ennek okait vizsgálva a szerzők elsőként a román kiugrást említik meg. Románia a fegyveres felkelés eredményeként hitlerista csatlósból annak ellenségévé vált s röviddel ezután Bulgária is hadat üzent Németországnak. Hitler azonnal intézkedett: Magyarország egész politikai és gazdasági életének urai a németek lettek. Részletesen foglalkoznak a magyar kormányválsággal és az uralkodó osztályok tagjaiban a romániai események hírére kialakult zavarral és félelemmel, az angolszász orientáció előtérbe kerülésével. Ez utóbbit a szerzők külön is kiemelik. A magyar reakció nyilvánvaló szándéka volt az, hogy uialmukat átmentsók a háború utánra és ezt csakis úgy látták biztosítottnak, ha az országot az angolszászok szállják meg, addig pedig — akár német segítséggel is — feltartóztatják a szovjet csapatokat Magyarország határainál. A hitlerista vezetés érdeke ebben egy beesett a horthysta vezetés érdekeivel, amenynyiben az előbbi számára létkérdés volt Magyarország megtartása addig, amíg nem sikerül különbékét kicsikarnia az angol—amerikai féltől. Ezért csapatokat dobott át más irányokból Magyarországra és gyors ütemben három védővonal kiépítése is megkezdődött. Ezek a védővonalak (a keleti határon, a Tiszánál, a Duna nyugati partja mentén Érdtől a Dráváig, az ún. Margit-vonal) voltak hivatva a szovjet csapatok feltartóztatására és felmorzsolására 1944 telén. A felszabadító harcok eseményeit a szerzők három külön fejezetben írják meg: az első az erdélyi hadművelettel, a második a budapestivel, a harmadik a balatoni hadművelettel foglalkozik. Ezt követően a bécsi támadás történetét ismertetik, de ennek nagy része természetszerűleg már az ausztriai, illetve csehszlovákiai felszabadító harcokra vonatkozik. A szerzők igen nagy figyelmet fordítanak minden hadművelet bemutatásánál a kedvező illetve kedvezőtlen körülményekre, melyek közvetve vagy közvetlenül befolyT

ást gyakoroltak a harctevékenységre. A könyv szerzői az 1944/45-ös délkelet-európai háborús események bemutatása során konkrétabbá teszik azokat a mély összefüggéseket, melyek a duklai, az erdélyi, a belgrádi és a debreceni hadműveletek között voltak és egymásra kölcsönösen hatottak. Elemzik a magyarországi harcok főbb sajátosságait is. Ezekközül különkikell hangsúlyozni, hogy ezekben a harcokban a szovjet csapatok mellett más nemzetek antifasiszta fegyveres alakulatai is részt vettek, így a románok, jugoszlávok, bolgárok. Ez utóbbiakkal kapcsolatban meg kívánok említeni egy adatot, melyet a szerzők tévesen közöltek. Azt írják ugyanis, hogy 1944-december 20-tól a Dráva északi partja mentén az 1. bolgár és a III. jugoszláv hadseregek voltak védelemben (94. és 103.1.): A bolgár és jugoszláv dokumen-