Századok – 1967

Történeti irodalom - Tordai Györg: Az 1848-as márciusi ifjak az egyházról és a vallásról (Ism. Bellér Béla) 710

TÖRTÉNETI IRODALOM 713 utóbbinak filozófiai alapja s több mint problematikus irodalmi alkotásokban Tordai módszerével való feltárása. Ha Tordai így reprodukálja Petőfi vallási felfogását: Istent a teriirészetben látta megtestesülve, tagadta, ill. a néppel azonosította a természetfelettit, valamint azt is, hogy Isten, vagyis a természet és az ember közt szükség lenne közvetítőre, azaz egyházra, s mindezen nézetekkel kapcsolatban a francia felvilágosítók ós Hegel hatására utal (111 — 114. 1.), általánosságban ugyan helyes nyomon jár, de konkrétan nem dönti el a kérdést. Azonban akár Holbach, akár Hegel vagy az ifjú hegeliánusok, Strauss és Bauer útján jutott el Petőfi az ateizmusig, az kétségtelen, hogy ez nála is, akárcsak Horáriknál, idealista ateizmus volt. Valamivel részletesebben kell foglalkoznunk Petőfi ateizmusának irodalmi tükröződésével. Nyitva hagyván az ajtót egyéb bizonyítékok előtt, határozottan el kell utasítanunk az olyanfajta érvelést, amely akár a jól ismert irodalmi pogánykodásból, akár stilisztikai eszközökből, szóképekből és alakzatokból kísérel meg világnézeti érveket kovácsolni (111 —114, 153—156, 161 —164, 208. 1.). Számunkra egyszerűen felfoghatatlanok azok az érvek, amelyek Petőfinek vallásbeli, tehát lényegében, úgymond, ateista értelmű pogányságát vélik tettenérni az 1844-ben ( !) keletkezett Honfidal soraiban: „Szentegyház keblem belseje, / Oltára .képed, / Te állj, s ha kell: a templomot / Eldöntöm érted" (153. 1.) vagy olyanok is, amelyek A helység kalapácsa kántorának nevetséges beállításában vagy a harangozó „fondor lelkületű" epitheton ornansában (208. 1.) Petőfi egyébként közismert antiklerikalizmusának ismeretlen oldalait vélik megmutatni. Nem tudunk egyetérteni a Legenda különben irodalomtörténészektől származó olyan értelmezésével sem, amely Isten és Szent Péter népiesen naiv és közvetlen naturalista ábrázolásából valamiféle paraszti ateizmus jelenlétére következtet (111, 208. 1.), hiszen egy ilyenfajta ábrázolás a paraszti vallásosságnak is sajátja lehet, mint ezt a különféle, gyakran bizony vaskos komikumú Krisztus- és egyéb legendák bizonyítják. További, tetszés szerint szaporítható bizonyítékainkat mellőzve, a könyv apparátusáról ejtenénk még néhány szót, annál is inkább, mert ez az előző könyvéhez képest lényeges javulást mutat. Az apparátus gazdagabb, jobban dokumentált, szakemberek és közönség számára egyaránt tanulságosabb lett. Néhány fogyatékosságot azonban itt is szóvá kell tennünk. A felhasznált ircdalcm nem mindig az alapvetőt, hanem gyakran a másodlagost tartalmazza. (A magyar puritánokról pl. nem lehet írni Makkai László, a 48-as parasztmozgalmekról Ember Győző, Vajda Péter szarvasi működéséről Hanzó Lajos munkái nélkül stb.) Emellett a jegyzetanyag túlduzzasztott — nincs is mindig összhargban a szöveggel. A hivatkozások mellett a jegyzetek bizonyos számú magyarázatot is tartalmaznak, amelyeknek rendeltetése ezúttal sem világos. Szakemberek számára ugyanis fölöslegesek, laikusok számára viszont nem elegendők, néha hibásak. Az egyik magyarázat pl. hibásan országrak fordítja az augsburgi vallásbéke ismert formuláján а к regio(=± vidék, föld) szavát. (244.1. 11. j.)A két Ratio Educationis magyarázata mindössze a közoktatás Mária Terézia által elsőnek végrehajtott állami rendezésére utal (250. 1. 20. j.). A puritanizmus, independentizmus magyarázatainál (244. 1. 12,13. j.) a társadalmi tartalom mellől éppen a vallásos forma magyarázata hiányzik. A Simon mágusra vonatkozó magyarázatnál nem a „mondára" kellene hivatkozni, hanem a megfelelő újszövetségi helyre (Csel. 8, 9—25). A Mammon nem a gazdagság és nyereség asszir istene (261.1. 98. j.), hanem egyszerűen gazdagságot, majd pénzt is jelentő arám közszó (Mt. 6. 24, Lk. 16, 9, 11, 13). A Taulerről és Eckhardtról (helyesen: Eckehartról vagy Eckhart mesterről) adott magyarázatnak (265—226. j.) olyan megfogalmazást kellene adni, amely látszólag sem zárná ki azt a közismert tényt, hogy nevezettek éppen a német dominikánus misztika főképviselői. Anélkül, hogy stíluselemzésre vállalkoznánk, meg kell jegyeznünk, hogy szerintünk egy nyugodtabb, tárgyilagosabb, a meggyőző szándékot inkább érvekben, mint szavakban érvényesítő stílus inkább szolgálta volna a felvilágosítás és a népszerűsítés feladatát, mint a könyvnek kissé propagandisztikus-publicista hangvétele. Ez vonatkozik Pogány Róbert tudományos méltatásnak szánt, valójában azonban inkább emlékbeszédre emlékeztető bevezetőjére is. Tordai György erényeiben és hibáiban egyaránt tanulságos könyvének ismertetése kapcsán érdemes eltűnődni azon a kérdésen, hogy a békés egymás mellett élés talaján kibontakozó ideológiai harc és „párbeszéd" nem teszi-e szükségessé eddigi vallásivilágnézeti tudományos és ismeretterjesztő munkánk bizonyos felülvizsgálatát s esetleg új, korszerűbb hadállások elfoglalását. Más szóval: az eddigi inkább extenzív terjeszkedést nem kellene-e vallási-világnézeti irodalmunkban is intenzív elmélyüléssel felcserélni, éppen a marxista eszmék ható- és vonzóerejének növelése érdekében ? BELLÉR BÉLA