Századok – 1967

Történeti irodalom - Révész Imre: Bécs Debrecen ellen (Ism. Vörös Károly) 706

708 TÖRTÉNETI IRODALOM 708 hogy beleilleszkedik az e fejlődés által már megszabott politikai magatartásokba. A protestáns nemesség eddig az egyház szervezetébe rejtőzött ellenállása a II. József rendszerének bukásával a vármegyékben kibontakozó országos nemesi mozgalomba fog bekapcsolódni (anélkül, hogy azt bizonyos hangulati elemeken túl bármilyen döntő jelentőségű protestáns sajátsággal gazdagítaná), a protestáns parasztság pedig természetszerűleg folytatja tovább a paraszti osztályharcot. Legfeljebb annak olyan jellegzetes elemeit is átvéve, mint (s érthetően kétszeres nyomatékkal) a. jó király iránti bizalmát és (megszabadulva az őt a nemességgel még összekapcsoló közös ellenreformációs nyomástól) még erősebben igyekezvén érvényesíteni saját paraszti törekvéseit (ami pl. Debrecenben — a gabonakonjunktúrától is már feltartóztathatatlanul támogatva — a városi földhasználat a parasztpolgárosodás tendenciáját erősítő rendszerének kiharcolásához vezet). A nemesség ezután már csak arra törekszik, hogy az egyházi értelmiség önállósulását megakadályozza, ami sikerül is neki Sinaiók mozgalmának vereségével. Véleményünk szerint azonban a Sinaiék feletti győzelem is már csak azért sikerülhetett, mert végül a nemesség e törekvése hosszabb távon egybeesik a polgárosodó parasztság Sinaiék mozgalmát a nemességgel szemben támogatni kész, a nemesség győzelme után azonban e vonatkozásban is a nemesség örökébe lépni kívánó vezetőrétegének törekvéseivel. A XIX. század legelejére így a magyar protestantizmus tehát mint olyan lényegében megszűnik szélès népi tömegbázissal is rendelkező aktív politikai tényezővé válni: ez a sajátos, még legtisztább tiszántúli típusában is szabatosan szinte definiálhatatlan gazdasági-társadalmi képződmény, melynek a gazdasági alapban egyfajta mezővárosi-paraszti polgárosodás, a politikai felépítményben bizonyos demokratikusabb helyi önkormányzat, társadalmi vetületében már a feudalizmus kategóriáitól elszakadófélben levő struktúra látszik megfelelni, ettől kezdve már szétesik. A keretei között átmenetileg együttműködő osztályok — megszűnvén mindazok a korlátok, melyeket a magyar protestantizmus jogait biztosítva azt egyszersmind (s már eleve anakronisztikusan) rendi képletté is rögzítő XV11. századi közjogi privilégiumok védelme vont köréjük — immár felszabadultan, kizárólag saját osztályuk törvényszerűségeinek megfelelően fognak viselkedni. (Mint ahogyan a Bach-korszak utolsó nagy protestáns egyházi mozgalmának ideig-óráig tartó s végig nem zavartalan összefogása mögött is tulajdonképpen az egész magyar társadalom polgárosodni akaró elemei az abszolutizmus rendszerével szembeforduló osztályérdekeinek ideiglenes egysége áll.) Könnyű belátni ezután, hogy Domokos Lajossal így végül Debrecen történetében ugyanúgy, mint a hazai protestantizmuséban, egy jellegzetes korszak zárul le, melyhez a türelmi rendelet már csak az utolsó lökést adtá meg. Ezen a ponton azonban Révész műve egyúttal egy még távolabbi, és már az egész nemzeti történet szféráját érintő kérdést is felvet az olvasóban: mi tulajdonképpen a hazai protestantizmus, és kivált a kálvinizmus sajátos szerepe és jelentősége a magyar történelemben? Olyan kérdés ez, mellyel az jtolsó húsz óv történetírása — ugyanúgy, mint a katolicizmus sajátos szerepének kérdésével — nem foglalkozott, ill. ha tette, úgy csak egyoldalúan a vallási mozgalmak politikai szerepét emelte ki. Révész konklúziójával — mely a kálvinizmus politikai irányítására törekvő udvari kísérleteket gyökerükben végül is ellenreformációs rekatolizációs céljaik miatt ítéli el, ebben látva a debreceni polgárosodás elleni támadásaik végső indokát — maradéktalanul nem érthetünk egyet: Bécs politikájában inkább az abszolutizmusnak a rendi-vallási előjogok védelme alatt, az ő tendenciáinak ellenére folyó polgárosodással szembeni természetes ellenszenvét látjuk. Kétségtelen azonban, hogy a vallási ideológiának, mint kilenc évszázadon át a tömegek számára kizárólagos társadalmi tudatformának, a politikainál sokkal szélesebb, az élet minden vonatkozására kiterjedő szerepe volt: olyan, mely évtizedek és évszázadok multával folyamatosan, magára a társadalmi és gazdasági alapra is képes volt jelentős mértékben visszahatni: a protestantizmust a magyar nemzeti jelleg egyik sajátos elemévé téve. Mindennek, a társadalmi valósággal való sokoldalú és nem szükségképpen csak negatív kapcsolata, s e kapcsolatok minél több vonatkozásban érvényesülő vizsgálata a múlt reális képét rekonstruálni kívánó történetírásnak — úgy véljük — mielőbb megoldandó feladata kell, hogy legyen. Révész idevágó — Domokos Lajos életútjának vázlatával tovább gazdagodott munkássága — ha e szempontokat és következtetéseket nem alkalmazza, ill. mondja is ki — e kapcsolatot — mint láttuk — igen világosan érzékelteti. Továbbra — ám a szerző időközben bekövetkezett elhunyta folytán immár örökre teljesíthetetlenül—is ébcen tartva recenzens ós olvasók igényét arra, hogy az ő, a kórdós további vizsgálatára és boncolására leghivatottabb tollából mielőbb további tanulmányokat is olvashassunk. VÖKÖS KÁIÍOLY