Századok – 1967

Vita - Zádor Anna: Az újkori magyar művészet periodizációjának problémái 639

646 ZÁDOR ANNA mint Beek Ö. Fülöp vagy Medgyesy Ferenc, ha művészetük teljes kivirágzása túl ií mutat a most tárgyalt korszakon. Mindenképp indokolt a Tanácsköztársaság bukásával ezt a korszakot lezárni Azt a rövid korszakot, amikor sem felfogásban sem minőségben nincs okunk mentege tőzni, de amely kornak egységes stílusjelölésével kénytelen vagyok — egyelőre — adóf maradni. A Tanácsköztársaság után induló korszakot a két világháború közti szakasí követi, noha épp művészet terén a fejlődés nem zárult le 1945-ben. Mégis ez a stílus fogalommal ugyancsak nehezen megközelíthető korszak, ez a nehezen rendezhető 25 é\ sajátos arculatot mutat és még sok tekintetben tisztázatlan egymás melletti irányai va érezteti, minő nagy változások mentek végbe ekkor a társadalomban, mennyi ellentél és küzdelem feszült, mennyi elfojtás és kirobbanás közepette vezet a haladás útja. Sajá tos kettősséget mutat művészetünk a tekintetben is, hogy míg egyrészt közvetlenig kapcsolódik az európai művészet legjava törekvéseihez — gondolok pl. az építészek Cirpac csoportjára —, másként a kor legerősebben fasizálódó művészetéhez, az olasz Novecentohoz is kötődik. Itt elsősorban a római iskola tagjaira kell gondolni. De ellentmondás az is, hogy a Cirpac csoport által képviselt modern építészet mellett, amely alig jutott igazi érvényesülésre, a húszas évek végétől relatíve megélénkülő építészeti tevékenység a Mária Terézia korbeli építészetet tekintette mintaképének és e mesterséges múltidézéssel — amelynek nem egy mutatós építészeti együttes köszönhető Budán Egerben, Gödöllőn stb. — bénítja a modern építészet hazai fejlődését. Meglepő tünet az is, hogy a főúri támogatással látszólag csorbítatlanul továbbélő Műcsarnok oly kevés befolyást gyakorolt. Még azt a presztízsét is elvesztette, amelyet a megelőző szakaszban valahogyan még élvezett és hivatalos megbízásokon kívül csak portré művészetben mutat konzervatív irányban kitűnőt (Karlovszky, Kisfaludi Stróbl), E steril haldokláson az sem segít, hogy időnként befogadnak a számos művészcsoport valamelyikéhez tartozó, korszerűbb művészeket. E toleranciában része lehetett annak is, hogy a Képzőművészeti Főiskola Lyka Károly által iniciált és meglepő módon kivitelezett reformja során néhány jeles művész — pl. Réti, Csók, Vaszary, Glatz, Benkhard, Rudnay — tanárként működve felneveltek egy minőségi és felfogásbeli derékhadat. E tanárok általában a Szinyei Társaságba tömörültek, amely — mint minden művésztársaság — korántsem állt azonos felfogású vagy színvonalú művészekből, de általában a legjobb nagybányai tradíciókat képviselte és tagjai sorában — miként a Társaság által kiadott Magyar Művészet folyóirat hasábjain — ott találhatjuk a legtöbb jó művészt és kritikust. A Társaság befogadja a rövidebb-hosszabb emigrációból hazatérő művészeket is és nem változtatta felfogását a gömbösi fordulat után sem. E osoport legjobbjait tömöríti baráti asztaltársaság formájában az úgynevezett Gresham-asztal, a nagybányai hagyományok tudatos ápolója, ami a művészi igényességet, a nemes humánumot, a belső fegyelem követelményét illeti. Ide tartoznak például az emigrációból visszatért Bern át h Aurél vagy Berény Róbert — eredetileg a Nyolcak csoportjának tagja —, a börtönből szabadult Eíítzay, az expresszivitásával annyira megkapó fényköltő: Egry József. Az egyre fenyegetőbb viharfelhők közepette hirdetik a művészi tisztaság és hagyománytisztelet parancsát, sajátos világot alakítva és a valóság felett szinte lebegve. Aktívan nem támadnak, de mindvégig harcolnak a Műcsarnok ellen és noha látszólag passzívak politikai tekintetben, ők azok, akik — kilépve a polgári rezerváció síkjából — részt vesznek a háborúellenes-demonstratív megmozdulásokban, együtt állítanak ki a Szocialista Képzőművészek csoportjával. A Szocialista Művészek csoportja, amely a korszak leghaladóbb harcos művésztömörülése, a magyarországi kommunista párt illegalitása miatt e formára kényszerült kulturális tevékenysége, a párt harcának fontos eszköze. Nehézségei, veszélyeztetettsége, elnyomottsága e politikai hitvallásából fakadt. Mégis kimagasló egyéniségeket tudott magának megnyerni. A csoport ihletője DerkovitS Gyula, akinek sajnos rövid ideig tartó munkássága részben e csoport 1931-ben történt megalakulása elé esik. Harciassága, szenvedélyessóge, festői előadásának magas szintje és egyéni hangja szinte kizárta az utánzást, de példát mutatott művészeti erkölcs és politika terén egyaránt. Expresszionista-e Derkovits vagy szocialista-realista; nyüván e megjelölések attól függően alakulnak, hogy minő tartalommal ruházzuk fel e fogalmakat. A festők közül Dési-Huber, Háy, Sugár és társaik, a szobrászok közül főleg Goldman és Mészáros nemcsak e csoportnak, hanem e korszaknak jelentős egyéniségei —• de közös stílusjelzéssel nehezen láthatók el. Kifejezetten a haladás irányában, de erősen apolitikus elvonultsággal dolgozik sok művészi eredménnyel a Szentendrei Művészek 1928-ban alakult csoportja, amely e korszak nyílt harôaiban kevésbé vett részt, annál jobban hozzájárultak egy új, alap-