Századok – 1967

Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583

600 RÉV ERIKA Az utolsóként kihallgatott vádlott, Szabados Sándor az elnök kérdésére az alábbiakban válaszolt: „Nem érzem magam bűnösnek, abban,amit tettem,a legtisztább meggyőződés vezetett, az a tudat, hogy a népbiztosi állás elfoglásával szolgálom leghelyesebben az ország érdekeit. Az októberi forradalom és március 21. előkészítésében nem volt részem. Amikor hivatalomat elfoglaltam, az új gazdasági és társadalmi rendbe való átmenetnek előkészítő munkáját már jóformán befejezve találtam. Április 5-én foglaltam el hivatalom. Ellene voltam mindenféle erőszaknak, mert az a felfogásom, hogy egy rend, amely nem az erők belső egyensúlyán, hanem külső erőn, tehát erőszakon alapszik, nem produkálhat harmónikus társadalmat. I 906 óta visszavonultam az aktív politikától. Én ugyan ambicionáltam a pártvezető tisztséget, de ezt az illetékes pártforumoktól szerettem volna elnyerni, nem pedig ügyészi kinevezés alapján." Szabados itt gúnyosan arra célzott, hogy a vádindítvány első oldala őt is a Szociáldemokrata l'árt egyik vezetőjének tüntette fel, — tehát az ügyész, a valósággal ellentétben, „kinevezte őt" a SzDP „pártvezetősógi tagjának". . További védekezése szerint csupán nópbiztosi címe volt, de általában adminisztratív hatáskörrel. A platformot a lapokból ismerte. A proletárdiktatúrát csak átmeneti állapotnak tekintették, egy olyan kormányban, amelynek programja a lakosság számbeli ós értékbeli, túlnyomó többségének elnyomása lett volna, egy pillanatig sem foglalt volna helyet, mert ez szeges ellentótben áll a demokráciáról vallott és soha meg nem tagadott elveivel. A tanácsrendszerre vonatkozó rendeletnek sem megteremtésében, sem végrehajtásában nem volt semmi része, de nem tartaná magát becsületes embernek, ha ezt a rendelkezést megtagadná. „Becsületes kísérlet volt ez a rendelet" (ti. a F. К. T. XVI. sz. rendelete az ideiglenes alkotmányról). A felségsértéssel kapcsolatban kifejtette, hogy 1919. január 11-én a kormány lemondott, a Nemzeti Tanács Károlyit ideiglenes államfői hatalomkörrel ruházta fel, tehát a köztársaság ideiglenes elnöke lett. Március 21-én Károlyi proklamációjában átadta a hatalmat a proletariátusnak. Majd ezzel kapcsolatban, a vád ós a várható ítélet álláspontját gúnyolva, kifejtette: „az, hogy itt nem volt vesztett háború, nem volt forradalom, nem volt köztársaság, nem volt ideiglenes államfő, és az, ami itt történt nem volt egyéb, mint egypár veszett zsidó garázdálkodása, ebbe nem fogok beleesni. Le lehet tagadni mindent, le lehet tagadni, hogy ugyanabban az időben Ausztriában, Csehszlovákiában, Németországban is köztársaságok alakultak, le lehet tagadni, hogy még október 29-ón mondták ki Horvátországnak Magyarországtól való elszakadását, de az viszont kétségtelen, hogy ebben a teremben magyar bírák hónapokon keresztül a Magyar Népköztársaság nevében hoztak ítéletet." A lázadással kapcsolatban Szabados így nyilatkozott: „Nem vettem részt semmiféle fegyveres csoport megszervezésében és szellemi vezetésében sem. Ilyen csoportok nem is voltak és nem követhették el nem létező csoportok azokat a cselekményeket, amelyeket a vádirat jelsorol. A legfőbb állami hatalom gyakorlásából, amely, mint kifejtettem, legálisan jutott a Kormányzótanács birtokába, természetszerűleg folyt az állam védelmére szükséges mindennemű intézkedés megvalósításának joga, sőt kötelessége is. Ezért kellett a szétzüllesztett köztársasági hadsereg helyébe felfegyverzett Vörös Hadseregnek lépni. Ezt a Vörös Hadsereget aktív katonatisztek, az egykori magyar kir. honvédség vezérkarának legkiválóbb tagjai szervezték meg és ha elnevezésében osztályhadseregnek mondotta is magát, néphadsereg volt az, a szó leghemesebb értelmében, méltó utódja a 48-as forradalom vörössipkásainak." Az elnök ismét rendreutasította Szabadost, hogy ezzel az összehasonlítással megsértette a 48-as honvédeket. Szabados ezekután is megjegyezte, hogy „a történelem bizonyítani fogja, hogy a március 21-i forradalom mögött nagy nemzeti eszmények ós remények rejtőzködtek. Ezek tették ezt a forradalmat vértelenné ós egy csapásra diadalmassá. És a Tanácsköztársaság ezeket az eszményeket nem tagadta meg soha." „Befejezésül, amit én cselekedtem a diktatúra alatt, nem bántam meg semmit, és én az én ügyemet nyugodt.lélekkel bízom rá minden forradalmak legfőbb ítélőbírájának ítéletére: a történelemre." A hozzá intézett kérdésekre Szabados előadta, hogy a munkásegyetemek ós középfokú előkészítő tanfolyamok létesítésével bízták meg. A proletárdiktatúrát nem látta annak a társadalmi alakulatnak, amely az. országra nézve veszedelmet jelentett volna, ha egyes meggondolatlan személyek részéről túlkapások történtek, ezért az egész irányzatot nem lehet elítélni. Nem mondott le, mert úgy érezte, kötelessége helyén maradni, hogy megvalósítsa mindazt, amit korábban ideálképpen maga elé tűzött. A Kormányzótanács ülésein csupán három ízben vett részt, de ott soha szavazás nem történt.