Századok – 1967

Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583

A VÉDELEM SZEREPE A NÉPBIZTOSPERBEN 593 hogy az ügyész nyilatkozata nélkül nem tudhat megfelelő kérdéseket intézni Bokányihoz, mert a vádindítványban Berinkey Dénest, a Károlyi-korszak utolsó miniszterelnökét mint min. tanácsost idézték meg, Dietz Károlyt pedig, aki főkapitány volt a Károlyi-korszak idején, csupánmintrendőrkapitányt idézte meg az ügyészség a tárgyalásra. Ezzel szemben az 1920. évi X. törvény, de a bíróság elnökének egyes nyilatkozatai is a Károlyikormány tagjait minisztereknek tekintik. Neki azonban, mint védőnek a vád álláspontjával kell harcolnia, ezért mielőtt a vádlotthoz kérdést intézne, tisztáznia kell: miniszterelnök volt-e Berinkey és főkapitány volt-e Dietz Károly ? „Ennek a kérdésnek feltétlen tisztázása azért szükséges, mert vagy azt mondja az ügyész úr, hogy azon állapot igenis alkotmánytalan volt, én Berinkeyt nem tartom miniszterelnöknek és akkor nem volt március 21-e előtt alkotmány, tehát nem volt amit megsértsen Bokányi Dezső, vagy pedig azt mondja, elismerem, hogy alkotmány volt és akkor a védelem helyzete meg van könnyítve, mert hiszen akkor ők az akkori alkotmányos államfőtől, Károlyi Mihálytól közvetlenül vették át a hatalmat, nem pedig erőszakos uton."1

3 A védő ezek után hosszas alkotmányjogi fejtegetésbe kezdett, amit az elnök hiába igyekezett félbeszakítani. Részletesen rámutatott arra, hogy az októberi forradalom előtti alkotmányjogi alappillérek a forradalom idején megdőltek. Hiszen a képviselőház önmagát oszlatta fel, és a parlamenti napló szerint örömmel jelentette be az új rendhez való csatlakozását, a főrendi-ház beszüntette működését, a királyt pedig a forradalom idején végérvényesen és megfellebbezhetetlenül eltávolította a nemzet. Kiemelte Nagy György, hogy nem a jelenlévő főügyészhelyettesnek tulajdonítja azt, hogy Berinkeyt nem miniszterelnöknek, hanem miniszteri tanácsosnak tekinti a vádindítvány, nyilvánvalónak tartja, hogy a vádindítványnak ezt a részét az Igazságügyi Minisztérium készítette el, és az nem fedi a főállamügyészhelyettes jogi álláspontját. Nagy György ezzel a beállítással (ti. az Igazságügyminisztérium és az ügyész közötti ellentét hangoztatásával) válaszra kényszerítette a főállamügyészhelyettest, aki azt adta elő, hogy a vádindítvány minden szava megegyezik saját álláspontjával, és egyben érdemben is reflektált a védő alkotmányjogi fejtegetésére. Ilyen reflexióra egyébként csak a tárgyalás végén került volna sor. A vád álláspontja szerint 1918 októberében az alkotmányt súlyosan megsértették, de az alkotmány teljes egészében nem dőlt meg, Károlyi pedig a magyar nép hozzájárulása nélkül nem volt jogosult a hatalomnak a proletariátus részére való átadására. Ezt az okfejtést a vádindítvány nem tartalmazta. A védelem tehát Nagy György indítványa folytán már a tárgyalás első napjaiban megismerhette a főállamügyészhelyettes jogi érvelésének lényegét. De megismerték ezt maguk a vádlottak is, ami a védekezésük helyes irányának kialakítását ugyancsak megkönnyítette. A Károlyi-kormány legalitásának kérdése két hét múlva, a július 24-i tárgyaláson, az előzőnél jóval szélesebb mederben, a védők részéről ismét komoly megtárgyalás alá került. Erre Berinkey Dénes tanúkénti kihallgatása adta meg az alkalmat. A védelem azt indítványozta, hogy a bíróság keresse meg a kormányzót Berinkey Dénesnek a hivatali titoktartás alóli felmentése tárgyában.1

4

A Bp. 204. §-a értelmében ugyanis a miniszternek a hivatali titoktartás alóli mentesítése kérdésében a király határoz, az 1920. évi I. törvény szerint ez a jogkör a kormányzóra szállt át, az 1920. évi X. törvény pedig, amely a miniszterek felelősségrevonásáról új szabályokat vezetett be, különleges eljárás alá vonta a népköztársaság elnökét és minisztereit is, tehát a felelőssógrevonás szempontjából nem tett különbséget köztük és az 1919. augusztus 6-a után megalakult ellenforradalmi kormányok tagjai között. Erre a jogszabályra hivatkozott Nagy György már július 5-én is, ezt az álláspontját július 24-én valamennyi védő magáévá tette, és nemcsak az 1920. évi X. törvény 16. §-ának szövegével, hanem nagyon jól megválasztott politikai érvekkel támasztották alá, hogy a Károlyi-korszak kormányait törvényes kormányoknak kell tekinteni. E kormányok volt miniszterei ezért csak akkor tehetnek a főtárgyaláson vallomást, ha őket szabályszerű módon felmentik a titoktartás kötelezettsége alól. A védők most a tanács elnöke ellen fordították azt a sorozatosan elhangzott korábbi nyilatkozatát, hogy a perben nincs szó politikáról, hanem csak a büntető törvények alkalmazásáról. A védők felhívták Stockert, hogy most alkalmazza a törvényeket, amelyek teljesen világosak: az adott kérdésben a királyi jogkört gyakorló kormányzónak kell megadni a Károlyikorszak miniszterei számára a hivatali titok alóli felmentést. A védők ezzel képtelen helyzetbe hozták a gyorsított tanácsot, hisz a bíróság nem kereshette meg Horthyt, nem hozhatta őt abba a lehetetlen helyzetbe, hogy kifejezetten miniszternek ismerje el a népköztársaság valamelyik miniszterét. A védők, elsősorban Nagy György viszont a legélesebben mutattak rá, hâgy a bíróság politizálna akkor, ha "P. I. Arch. Budapesti Büntet«Törvényszék 1920—6274. XXXII. köt. 1793—1862. 1. " e. I. Arch. Budapesti Büntető Törvényszék 1920—6274. XLII. köt. 2630—2694.1.