Századok – 1967

Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583

A VÉDELEM SZEREPE A NÉPBIZTOSPERBEN 591 köztársaság vezérkarának élvonalába, közülük csak Haubrich, Ágoston és Bokányi töltött be komolyabb pozíciót és fejtett ki jelentősebb ténykedést. De még e három nép­biztos politikai ténykedése sem közelítette meg akár Landler Jenő, akár Kunfi Zsigmond vagy Böhm Vilmos vezető szerepét. Az is megfelelt a tényeknek, hogy a Kormányzó­tanács üléseinek többségén a vádlott népbiztosok nem vettek részt az ülés egész tartama alatt, és a legfontosabb politikai kérdésekben, különösen 1919 március végén, áprilisában és májusában az ún. ötös direktórium, majd a Kormányzótanácsnak politikai bizott­sága hozta meg a döntést. Az ötös direktóriumnak, majd a politikai bizottságnak a vád­lottak egyike sem volt tagja. 1920-ban nemcsak a szociáldemokraták és a kommunisták között állottak fenn komoly ellentéteik, hanem a kommunisták sem értettek egyet a Tanácsköztársaság egyes intézkedéseinek értékelésében.1 2 1921 őszén pedig egyenesen szakadás következett be a Landler Jenő köré tömörült bécsi és a Kun Béla által vezetett szovjetoroszországi cso­portok között, s ez a Tanácsköztársaság értékelésében jelentkező ellentéteket tovább mélyítette. Az adott történelmi körülmények közepette tehát nem tehetjük komoly kritika tárgyává sem a védők, sem a vádlottak védekezésének az imént említett főbb irányát. A vádlottak perbeli szerepe történelmi értékelésénél elsősorban a szovjet kor­mány álláspontját kell figyelembe venni. Csicserin külügyi népbiztos által a Teleki­kormányhoz küldött augusztus 14-i távirat utolsó mondata a következőképpen szól: „Az orosz kormány továbbra is figyelemmel kíséri a budapesti per (ti. a népbiztosper) lefolyását és nem fog késlekedni a szükséges rendszabályokkal." Nem kétséges, hogy ez a figyelemmel kisérés szovjet részről valóban megtörtént. A szovjet kormány nagyon jól tudta, hogy a vádlott népbiztosok többsége a tárgyaláson elhatárolta magát Kun Bélá­tól és a „bolsevizmustól". Szovjet részről ennek ellenére egy velük szövetségben volt kormány tagjainak tekintették őket, minden lehetséges diplomáciai védelmet biztosí­tottak számukra ós perbeli védekezésüket kicserélésük után sem kifogásolták. Az első védői garnitúra nyilvánvalóan tisztában volt azzal is, hogy az ellenfor­radalmi rendszert erősen irritálja működésük határozottsága és bátorsága, hogy védői működésük ellátását előbb-utóbb megakadályozzák, így a védőbeszédet ők már nem tarthatják meg. Ezzel magyarázható, hogy a védelem lényegót tartalmazó felszóla­lásaikat minél korábban igyekeztek megtenni. A tárgyalás elnöke nagyon gyakran fél­beszakította őket azzal, hogy előadásuk majd a védőbeszédre tartozik, az első védői garnitúra tagjait azonban Stocker Antal a tárgyalás első periódusában nem tudta meg­zavarni, és a védők nagyon gyakran védőbeszéd formájában folytatták, illetve fejezték be előterjesztéseiket. * Az ügyészség nem hagyhatta válasz nélkül a védőknek a tárgyalás megnyitása után előterjesztett indítványait. Aczél Imre főügyészhelyettes válasza első részében nem is a védőknek reflektált, hanem a magyar igazságszolgáltatás szabadságát és füg­getlenségét támadó vakmerő támadásnak minősítette a Szállítómunkások Nemzetközi Szövetségének bojkotthatározatát. Az ügyészég tisztában volt azzal, hogy a védők elő­terjesztése összefüggésben van ezzel a bojkottal és felszólalásának végén burkolt fenye­getést intézett a védők ellen, egyben felhívta őket, hogy a „vádhatósággal karöltve" járjanak el. A főügyészhelyettesnek ez a kívánsága jogi abszurdum, a burzsoá perjogi elvek szerint a védelemnek nem az a feladata, hogy a vádhatósággal karöltve járjon el, hanem, hogy a vád álláspontját megcáfolni igyekezzék. A vádhatóság Gál Jenőnek a 4.039/1919 M. E. számú rendelet szerinti eljárás elleni támadását azzal kívánta elhárítani, hogy az 1920. évi VI. törvény intézkedéseit olvasta fel. E törvény első paragrafusa a kivételes hatalom időtartamát a békeszerződés ratifikálásától számított egy esztendővel meghosszabbította. Gál Jenő szándékosan mellőzte ennek a törvénynek a megemlítését, annyira mégsem akarta kiélezni a hely­zetet, hogy expressis verbis kimutassa, hogy ez a törvény szembenáll a békeszerződéssel, ezt csupán leplezett formában tehette meg. Éppen a főügyészhelyettes felszólalása vi­lágítja meg Gál Jenő felszólalásának merészségét, hisz Gál Jenő nagyon jól tudta, hogy az említett törvény meghosszabbította a 4.039/1919. M. E. számú rendelet hatályát. „Igazán meglep engem — mondta a főügyészhelyettes —, hogy ilyen kiváló jogtudós nem vesz tudomást arról, hogy a nemzetgyűlés törvényt is hozott már e tekintetben, amely a folyó év március 13-i lapban közöltetett." " Siklós András: Az 1918—1919 évi magyarországi forradalmak. Bpest, Tankönyvkiadó. 1964. 143—155. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents