Századok – 1967
Tanulmányok - Berlász Jenő: A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (1790–1840) 546
A PEST-BUDAI CÉHES IPAR VÁT.SÁGA 573 a numerus clausus-törekvéseket Mária Terézia 1761. évi reformrendelete is,107 de úgy látszik hiába. Az 1805. évi rendeletnek,10 8 majd a Generalia principian&k is meg kellett ismételnie a tilalmat (27. c.), mégpedig rendkívül nyomatékosan, örök időkre (pro perpetuo) szólóan. Esetleges restrictiot — különös módon —• éppen az elsőrendű fogyasztási cikkeket termelő (molnár-, sütő- és hús-) iparok esetében engedett meg a rendelet, tekintettel a termelő mesterek egzisztenciájának védelmére. — Szoros belső összefüggésben állt ezzel az intézkedéssel egy másik abusus elleni állásfoglalás, ti. a mesterjognak a mester családjában való örökössé tételére irányuló kísérlet tilalmazása. Már az előző századokban országszerte szokássá vált, hogy a ius exercendi opificii-t a mester halála után özvegye, majd fia vagy veje örökölje. A XVIII. században pedig a mesterjognak vagyoni állagként kezelése odáig fajult, hogy az érdekeltek nem riadtak vissza annak elzálogosításától vagy eladásától sem.109 A Generalia principia — az 1761. és az 1805. évi rendeleteket követve — ez ellen is erélyesen állást foglalt (27. c.). Messzemenően fenntartani kívánta az 1813. évi szabályzat a céhrendszernek harmadik nagy előjogát, az ún. céhdemokráciát is, s ezen belül kiváltképpen a mesterek egymásközti versenyének tilalmát. Evégből megerősítette a régi céhkiváltságleveleknek azt a szakaszát, amely a céh rendelkezésére álló munkaerőknek a mesterek közötti egyenlő elosztását írta elő; nemkülönben azt is, amely a jobb munkásoknak egymástól való elcsalogatását, egymás boltjainak elszerzését, vagy egymás munkájának lebecsülését tilalmazta (31— 32. c.). Másfelől állást foglalt olyan, kevésbé hagyományszerű jelenségek ellen, mint a mesteri kerületrendszer vagy egyesek munkakörének korlátozása, illetőleg az öregebb (nyilván tőkeerősebb) és ifjabb (nyilván tőkeszegényebb) mesterek közötti különbségtétel volt (32. c.). Végül nyomatékosan, hangsúlyozta, hogy a céh által felvállalt katonai vagy más tömegrendelések teljesítéséből a mestereknek egyenlő arányban kell részesedniük. A céhintézménynek ilyen módon előírt szabályozását értékelve, megállapíthatjuk, hogy az nem nélkülözte a reform jellegét, ha reformon csupán visszaélések kiirtását, elfajulási tünetek kiküszöbölését értjük. Hogyha azonban a reform tartalmát nem az intézménynek régi „romlatlan" állapotába i való visszaállításában látjuk, hanem valóságos megújításában, vagyis a kor társadalmi követelményeinek megfelelő átalakításában, akkor a Generalia principia című céhszabályzat reformnak aligha minősíthető. Bizonyos mértékig reform volt például az ausztriai kézművesiparnak Mária Terézia kori regulációja, amely a tömeges árutermelésre alkalmas, országos gazdaságpolitikai érdekű kézművesszakmákat, az ún. kereskedelmi iparokat különválasztotta a városgazdasági érdekű kistermelő kézművesiparágaktól, az ún. rendőri iparoktól, és céhes szervezetüket annyira fellazította, hogy azok szinte szabad iparként működhettek.110 A Generalia principia 55 artikulusából ilyesmire csupán egyetlenegy intézkedés célzott, ti. a mesteri zártszám tilalmazása. Nyilvánvaló lehetett azonban, hogy ez a tilalom, amelyet 1761 óta hatástalanul ismételgettek a koncepciótlan magyarországi iparszabályozó rendeletek, egymagá-107 OL., Kane, lt., Privilégia eoehalia abolita. 1409. raksz. 125 — 128. és 136. sz. 108 OL. Htt. lt., Publ. pol. normale 1805 : 9/3. 109 Néhány példa: OL., Htt. lt., Dep. civ. 1790:310/1 — 5; uo. 1791 : 227; uo. 1804 : 76/4. és 11; uo. 1804 : 307. 110 Karl Pfibram: Geschichte der österreichischen Gewerbepolitik. I. Bd. 1740— 1798. Leipzig, 1907. 38., 133 — 150., 245—280. 1.
