Századok – 1967
Tanulmányok - Berlász Jenő: A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (1790–1840) 546
A PEST-BUDAI CÉHES IPAR VÁLSÁGA 567 pénzelértéktelenedésre és addig soha nem tapasztalt méretű áremelkedésekre tekintettel a harminc évvel korábban megszabott őrlési bér felemelésére került sor. Némi kárpótlást a molnárok talán a számukra engedélyezett' lisztárusításban találtak.8 1 Az élelmezőiparoknál jóval lazább felügyelet és szabályozás alatt álltak a többi termelő iparcsoportok, amelyeknek körében a fogyasztók ellátása nem volt életbevágó fontosságú. Ezekkel a városi hatóság sokkal inkább kesztyűs kézzel bánt, s a vármegye is beérte árucikkeiknek és munkájuknak nagyobb időközökben, esetleg évtizedenként végzett limitálásával. Legfeljebb még a szappanosok (Seifensieder) árui (a szappan és a faggyúgyertya) álltak az szabályozás érdeklődésének előterében, de megközelítőleg sem annyira, mint az említett eminens érdekű cikkek.82 Ezek tehát a céhautonómia keretei között szabadabban irányíthatták sorsukat. Helyzetük megítélésénél ipargyakorlási módjuk, termékeik értéke vagy munkájuk értékelése és a piaci igények együttese lehet irányadó. Az olyan feltevések, amelyek szerint a pest-budai céhes kézművesipar még a XIX. század első felében is zömében a megrendelő anyagából dolgozott, tehát bérmunka-jellegű volt, nem állják meg a helyüket. Ellenkezőleg, a tiszta munkavállaló ipart ekkoriban már csak az építőipari szakmák képviselték: a kőművesek, kőfaragók, ácsok és tetőfedők. Munkabéreiket a vármegye meglehetősen alacsonyan állapította meg, ámde ezek tulajdonképpen legényi bérek voltak;83 a mesterek mint a céhes keretekbe már csak formailag tartozó munkakooperáció vezetői szerződésileg biztosították a tervezésért és a munkavezetésért járó „bérüket". Ezek pedig a Lipótváros építése idején divatba jött kétemeletes paloták és raktárházak esetén nem lehettek jelenték -.telenek. — Az építőszakmákon kívül még csak a ruhaszabók (német és magyar szabók) dolgoztak kiváltképpen, de nem kizárólagosan bérmunkában; alárendelten megbízómunkát is végeztek. Általában az ő béreik (Macherlöhne)M is meglehetősen alacsonyak voltak, ám a város hatalmas arányú népesedésével piacuk folytonosan tágult, erősödött. Ennek tulajdonítható műhelyeik számának minden más kézműipart felülmúló szaporodása. Tiszta megrendelő iparágat korszakunkban nem ismerünk, mivel azok a szakmák is, amelyek elsősorban ilyen jellegűek voltak, mellesleg bérmunkával vagy készárutermeléssel is foglalkoztak. Az előbbiek típusát az asztalosok és kovácsok, az utóbbiakét a bognárok, lakatosok, puskaművesek, ezüstművesek és rézkovácsok képviselték. Legkedvezőbb kereseti lehetőségeik — az árszabások szerint — az asztalosoknak, a bognároknak és kovácsoknak voltak.8 5 A céhes iparágak túlnyomó többsége (számításunk szerint húszegynéhány szakma) elsősorban készárutermelést folytatott. Kizárólag készletre dolgoztak a nyergesek, paszományosok, harisnyakötők, sajikások, fésűsök, kefekötők, kötélverők, késkovácsok és a sarkantyusok. Az árutermelést kevesebb-több bémunkával kapcsolták a csizmadiák, vargák, szíjgyártók, kesztyűsök, bőröndösök, szűcsök, szűrszabók, takarókészítők, kádárok és fazekasok. Árutermelést és megbizómunkát vegyesen az esztergályosok és bádogosok végeztek. 81 Uo. 82 Uo. 83 OL., Kane, lt., Patente und Verordnungen 1210. raksz. Idézett limitáeió. 84 Uo. 85 Uo. 8*