Századok – 1967
Tanulmányok - Berlász Jenő: A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (1790–1840) 546
A PEST-BUDAI CÉHES IPAR VÁT.SÁGA 559 vagyoni színvonalra és társadalmi tekintélyre jutni, kénytelenek voltak céhen kívüli állapotban megmaradni. Nemcsak azért, mivel a királyi privilegiális levél kiváltása sokba került, hanem azért is, mivel a város nem tekintette méltónak őket a polgárság kebelébe való befogadásra. Olykor az is előfordult, hogy valamelyik régi céhes jellegű szakma képviselői nem tudtak önálló helyi céhet alakítani, de mivel a céhes iparral járó jogokat, ha korlátozottan is, bírni akarták, a szomszédos budai mesterekkel szövetkezve alakítottak közös céhet (uniót), vagy ha ez nem ment, legalább mint kültagok (Landmeisterek) kéredzkedtek be valamely nagy céhbe: a budai, pozsonyi vagy régebben a bécsi céhbe. Korszakunk elején Pesten csupa tradicionális kézművességet találunk a céhes iparok sorában, többnyire a XVII.—XVIII. század fordulóján vagy a XVIII. század első felében szerzett kiváltságokkal. Összes számuk 47 volt, mégpedig 43 önálló pesti céh és 4 pesti-budai céhunió. Ide tartoztak az élelmiszer és háztartási iparból: a molnárok, pékek, mészárosok, halászok, kertészek és szappanosok; a ruházati iparokból: a posztónyírók, német takácsok, magyar takácsok, magyar szabók, német szabók, szűrszabók, magyar kalaposok, német kalaposok (közös céhben a budaiakkal), harisnyaszövők (közös céhben a budaiakkal), szűcsök, magyar gombkötők, német gombkötők és paszomány verők, csatosok, tímárok, irhászók, kordovánosok, német vargák, csizmadiák és táskakészítők; az építő- és berendező iparokból: az építőmesterek és kőfaragók (közös céhben), ácsok és üvegesek, valamint az asztalosok; az eszközkészítő iparokból: a kovácsok és bognárok (egyesült céhben), a szegcsinálók (közös céhben a budaiakkal), magyar lakatosok és sarkantyúsok (egyesült céhben), német lakatosok és órások (egyesült céhben), bádogosok, esztergályosok, kádárok, magyar szíjgyártók, német szíjgyártók, nyergesek, szitások, kötélgyártók és fazekasok; a szolgálattevő iparok közül: a borbély-sebészek, hajfodorítók (parókakészítők), kéményseprők (közös céhben a budaiakkal), fuvarosok és hajósmesterek (közös céhben a budaiakkal).58 A többi 94 ipar közül egynéhányat, amelyeknek Budán, Pozsonyban vagy Bécsben céhük volt, a pestiek ezekbe a céhekbe bekebelezett „vidéki mesterek"-ként gyakorolták; a szakmák többségét azonban az egyes iparosok városi tanácsi engedély alapján, mint szabad művészeteket (artes liberae, freie Künste) űzték, általában segédszemélyzet nélkül (ad proprium pugniim, auf eigene Hand). Ez igen komoly korlátozás volt; ezért is igyekeztek az érdekelt iparosok, mihelyt lehetséges volt, céhkiváltsághoz jutni. Gyakori eset volt, hogy a királyi kiváltságlevél megszerzése előtt, valamely erősebb (több taggal rendelkező) szabad iparág, pl. a cukrászipar, a városi tanácstól kért testületi (gremiális) szabályzatot. Ez afféle közbülső állapot volt a „szabad" helyzet és a privilegizált állapot között. Az 1820—-1830-as években az addig céhen kívüli szakmáknak egész sora kért és kapott — az örökös tartományokban fennálló praecedensek alapján — könnyűszerrel királyi kiváltságlevelet. A tízes években nyerték el a céhet: a kesztyűsök, gomböntők, paszományverők, rézöntők, fésűsök, tetőfedők és kövezők (együttesen); a húszas években: a hentesek, szappanosok, magyar—horvát vargák, harisnyakötők, táskások, magyar tímárok, kárpitosok, kőfaragók, szerkovácsok, lakkozok és bérkocsi-58 Főv. lt., Pesti lt., Intimáta a. m. 8004. Városi aktaszámok: 6864/1805., 837/1807., 838/1807., 1084/1807., 1679/1807., 1899/1807., 650/1808.
