Századok – 1967

Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37

A HADI- 158 BÉKECÉLOK A MONARCHIA POLITIKÁJÁBAN 41 désétől. Másrészt — s ez utóbbi megállapításába is jól belefér — a felsorolt hadicélok nem csupán tartalmilag állanak szemben a Tisza-féle annexió-ellenes állásponttal, de, mint végső következtetést, nyíltan is felvetik az 1914. július 19-i magyar kezdeményezésű minisztertanácsi határozat megváltoztatásának szükségszerűségét. Nem kívánjuk a Conrad-féle hadicélokat részletesen felsorolni, csupán néhány legjellemzőbb pontját említjük meg. Ezek közé tartozik: Lengyelországgal kapcsolatban mint elérendő cél a német és osztrák csapatok által megszállt orosz-lengyel területeknek a Monarchiába való bekebelezése. Ezt Németország nyilván ellenezni fogja. Éppen ezért mindenképpen meg kell akadályozni az önálló Lengyelország megalakítását és Orosz-Lengyelországnak Németországhoz való csatolását. Olaszország kizárása az Adria keleti oldaláról. A délszláv kérdés — Conrad szerint — csakis a Monarchián belül oldható meg, hiszen bármilyen kicsiny is; Szerbia mindig megtalálná az ellenséges védőhatalmat. A gazdasági kényszerrendszabályokat a szerződéses kötelezettségek ellenére is csak állandó zaklatásnak tekintenék. A Monarchián belül viszont mégsem válhatik Monarchia-ellenes kristályosodási ponttá, mert megfelelő bánásmód mellett el lehet érni, hogy itt „találják meg nemzeti fejlődésük lehetséges mértékét". A protektorátus rendszere mindkét fél részére csupán a súrlódások és nehézségek forrása. A Monarchia szempontjából csak egy biztos, hogy bármilyen kicsiny, de önálló Szerbia soha, semmilyen körülmények között sem válhatik a Monarchia barátjává. Albánia önálló formájában nem életképes, mert ez szintén csak az ellentétes külső befolyások gyülekezőhelye volna. Albániából azonban csak az északi részt kellene a Monarchiának megtartania, a déli részét, Valonával együtt Görögországnak lehetne felajánlani, míg Közép-Albániát, Durazzoval együtt, Bulgáriának kell átengedni. Conrad vezérkari főnök feljegyzése, mint látható, szinte teljes egészében Tisza annexióellenes álláspontjának cáfolatát tartalmazza. Már említett végső következtetése, amelyben nyíltan felveti az 1914. július 19-i határozat revíziójának szükségességét, azzal indokolja, hogy annakidején is az volt e döntés előfeltétele, hogy Szerbia ellen csupán büntetőakciót indítanak éppen a világháború elkerülésére. Minthogy azonban a világháború mégis kitört, s a minisztertanácsi határozat feltételei megváltoztak, ezért a szóban levő döntés sem tekinthető többé megváltoztathatatlannak.5 Az Osztrák-Magyar Monarchia hadicéljait tárgyaló közös minisztertanácsi ülés eredményeképpen tehát két következtetést kell levonnunk: az első, hogy a Monarchia osztrák kormányképviselői és katonái vezetői egyre határozottabban foglaltak állást az annexiók mellett. A második, hogy ennek következtében mindjobban ellentétbe kerültek a magyar vezető körökkel, ami — mint már említettük — főleg a háborús körülmények miatt nem okozott nyílt válságot. Kétségtelen azonban, hogy osztrák részről igyekeztek az ellentétet trialisztikus színezettel dualizmus-, de főleg magyarellenes céllal kiélezni. Az is tény, hogy ha az osztrák annexiós törekvések jelentősen különböznek a területi hódításokat tartalmazó és egyre vakmerőbb német háborús céloktól, a magyar birodalmi koncepciótól is minőségi különbség választotta el őket, 5 Conrad feljegyzése az 1916. jan. 7-i közös minisztertanácsi ülés jegyzőkönyvének melléklete.