Századok – 1967

Krónika - Nemzetközi töténészkonferenciák az Egyesült Államokban (Hanák Péter–Ránki György) 399

KRÓNIKA 401 kedvező egységet alkotott. Utalt arra is, ho^y ez az egység kiegyensúlyozatlan, rosszul ч szervezett volt, és a kedvező objektív földrajzi tényezőket súlyos társadalmi és politikai i ellentmondások gyengítették. Tanulságos volt P. Sugar referátuma, amely alapos anyagismerettel világította meg a közép-keleteurópai nacionalizmusok közös XVIII. századi forrását, kifejlődésük társadalmi és főként eszmetörténeti vonatkozását. Sugar érdekes kísérletet tett a XIX. század első felében kiformálódott nacionalizmusok tipizálására, és megfontolandó érveket sorakoztatott fel annak bizonyítására, hogy a Monarchiát a nacionalizmus bomlasztó erejével szemben az 1848-as reformok sem tarthatták volna fenn. H. Holborn tömören jellemezte a Monarchia háború előtti válságát ós a válság háború alatti mélyülését, amelyet a Németországtól való függés fokozódása miatt a I győzelem sem oldhatott volna meg. Az emigráns nemzeti bizottságok szerepének és az antant politikájának elemzése során arra a konklúzióra jutott, hogy a Monarchia felbomlása elkerülhetetlen volt. V. Mamateynek a felbomlás törvényesítéséről szóló terjedelmes, rendkívüli tájékozottságot tanúsító referátuma új anyagokkal és szempontokkal ismertette meg a kérdés kutatóit is. A szerző igen alaposan és kritikusan elemezte a párizsi békekonferencia tevékenységét, elemzéséből csak a társadalmi háttér rajzát, kritikai szempontjai közül a társadalmi jelleg mércéjét hiányolhatjuk. Ez a szemléleti egyoldalúság vezetett olyan megállapításra, amely pl. a Károlyi-kormány, a Tanácsköztársaság ós az ellenforradalmi rendszer külpolitikáját fő vonásaiban azonosította. Az egyes részeredmények mellett, úgy gondoljuk, érdeklődésre tarthat számot az is, hogy szemléleti és módszerbeli kérdésekben adott-e újat a gazdag tartalmú konferencia. Magunk is kíváncsian figyeltük, vajon az elmúlt évek hasonló rendezvényeihez és a Monarchia történetét, felbomlását összegező művekhez képest mutatkozik-e e téren előrehaladás. Hogyan és mennyiben valósul meg a nemzeti kérdés kritikai újraértékelésére irányuló rendezői intenció î Nos, a konferencia előadásai nem jogosítanak fel arra, hogy valaminő jelentős fordulat hírnökei lehessünk. Bloomingtonban is a két tradicionális irányzat: a Monarchia egységéből, fennmaradásának lehetőségéből kiinduló „szupranacionális" — és a Monarchia bonyolult problémáihoz egyoldalúan, csupán a nemzeti önállóság szempontjából közeledő irányzat volt túlsúlyban. R. Kann ezúttal a Monarchiát összetartó erők közül a dinasztia és birodalmi eszme szerepét vizsgálta. A kérdés neves amerikai szakértője elég reálisan mutatott rá a birodalmi eszme meggyökerezésének akadályaira, a nemzeti eszmével való feloldhatatlan konfliktusára, de az előbbinek valami magasabbrendű összefogó elvet, a Monarchiának pedig még a bukása után is továbbélő, pozitív hatást tulajdonított. G. Hoffman a ter-I mészeti-földrajzi tényezők tanulságos vizsgálatából a Monarchia pozitív szerepére vonatkozóan olyan politikai következtetéseket vont le, amelyek túlmentek az anyagából f adódó tudományos lehetőségeken. W. Jenks referátuma is egyoldalúan értékelte a Monarchia nagy piaca, gazdasági fejlődése és közigazgatási rendszere által nyújtott elő-1 nyöket. Kétségbe vonta, hogy a gazdasági fejlődés hozzájárult volna a nemzeti ellentétek élesedéséhez, s így a Monarchia felbomlásának alapul szolgált voln«. A gazdaságpolitikai problémákra koncentrált előadás, amint erre Ránki György opponens rámutatott, nem alkalmazott modern közgazdasági módszereket, és nem kapcsolta össze a gazdaság-társadalom-politika szervesen összefüggő folyamatait. Hans Kohn záróelőadásában ugyancsak a Monarchia értékeit ós fennmaradásának lehetőségeit domborította ki. Szerinte a sok belső konfliktus ellenére nem a nemzetiségi és nem a társadalmi ellentétek következtében, hanem az elhibázott külpolitika miatt került a Monarchia az összeomlás sorsára. Mindazonáltal figyelemreméltó érveket mondott a felbomlás utáni problémákra, a nacionalista konfliktusokban rejlő veszélyekre vonatkozóan. A konferencia középpontjában természetesen a nemzeti kérdés, a nemzetté válás problematikája állott. A téma kitűnő alkalmat adott a nemzeti eszme történelemformáló, progresszív szerepének, gyakran hősi erőfeszítésekre mozgósító erejének bemutatására. Ugyanakkor, minthogy a Dunatáj nemzetei egymás mellett, párhuzamosan, gyakran egymás ellenében, nacionalista konfliktusok közepette fejlődtek ki, a saját nemzeti érdekek és szempontok egyoldalú túlzásának, az egyetemes haladás mércéjével való mérés elhanyagolásának veszélyét is magában rejtette. Amíg a progresszív mozzanatok megragadásával a referátumok nem is maradtak adósak, addig az utóbbi veszélyt nem mindegyik tudta elkerülni. A nemzeti irányzatok egyoldalúsága sokféleképpen megnyilvánult: megmutatkozott a saját nemzeti fejlődés többé-kevésbé elszigetelt vizsgálatában, a más népek — részben ugyancsak progresszív — nacionalizmusának elutasításában, olykor a társadalmi demokratizmus szempontjainak mellőzésében. Megmutatkozott továbbá abban is, hogy egyes referátumok a dinasztia szerepét, a monarchiai uralkodó körök politikáját kizárólag a saját nemzettel szemben tanúsított pártfogó vagy elnyomó magatartás szerint ítélték meg. 26 Századok 1967/1—2