Századok – 1967
Krónika - Nemzetközi kollokvium a dunamenti országok 1938–1945 közti történetéről (Sz. Ormos Mária–Tilkovszky Loránt) 389
KRÓNIKA 393 a görög akció kudarca és a német segítséghez történt folyamodás. így végeredményben az olasz politika a tengely győzelmeinek csúcsán teljes vereséget szenvedett. A fentebb ismertetett referátumok mellett a kollokvium résztvevői kézhez kapták J. De Launay belga történész referátumát is. Az ukrán kérdéssel foglalkozó referátum arra mutatott rá, hogy az ukrán nacionalisták „felkarolása" a hitleri Németország részéről csupán eszköz volt agresszív keleti tervei szolgálatában, s jól érzékeltette a német támogatás iránt illúziókat tápláló ukrán nacionalisták kisemmizését a nagy ukrán nemzeti állam helyett az ukrán területeken megszállási rendszert bevezető németek részéről. A tanácskozások ezen első napirendjón szereplő referátumok megvitatása során Ránki György mindenekelőtt E. Collotti munkáját méltatta, amely marxista elemzéssel vizsgálta Olaszország dunavölgyi politikájának ellentmondásait, s különösen az olasz — jugoszláv viszony ábrázolásában sok újat is adott. M. Broszat referátumával kapcsolatban elismerően szólt objektív tárgyalásmódjáról, de vitatta a nagyhatalmakhoz alkalmazkodó kis országok „szükségszerűen mimikri" politikájáról, valamint a hitleri Németország által tervezett délkelet-európai „új rend" perspektíváinak kialakulatlanságáról vallott felfogását. H. Batowski lengyel professzor H. Michel és E. Collotti referátumára reflektálva maga is hangsúlyozta, hogy a dunamenti országok politikai állásfoglalását a tengelyhatalmakhoz fűződő gazdasági kapcsolataik jelentős mértékben meghatározták, bár annak kialakításában természetesen más, nem-gazdasági jellegű tényezők is szerepet játszottak. Dolmányos István méltatta a két szovjet referátum bátor kérdésfelvetését és hangsúlyozta az itt-ott még mutatkozó leíró jelleggel szemben e módszer további elmélyítésének szükségességét. Felhívta a figyelmet a dunamenti országok belső politikai élete alaposabb és összehasonlító jellegű vizsgálatának fontosságára. A második világháború időszakában született konföderációs tervekkel kapcsolatban azon nézetének adot t kifejezést, hogy mivel konföderációs elképzelések kommunista oldalról is felmerültek, e kérdés megítélése nagy körültekintést és további kutatást igényel. Mc. Cagg amerikai történész felszólalásában azt fejtegette, hogy 1944-ben jutott érvényre a dunamenti országok ellenállási mozgalmai tekintetében képviselt szovjet állásfoglalásban az ellenállás kommunista és polgári erői szoros együttműködésének szorgalmazása, amelyet a maga részéről Sztálin egyéni felfogásának változásával magyarázott. Az ukrán lcérdéssel foglalkozó referátumhoz Tükovszky Lóránt szólott hozzá. Véleménye-ezerint célszerűbb lett volna a kérdésnek az ukrán nacionalisták problémá ja felől történt megközelítése, illetve ilyenértelmű leszűkítése helyett a szovjet támogatással végbement ukrán nemzeti egységesülési folyamat pozitív vonalát vizsgálni ahhoz, hogy a referátum valóra válthassa célkitűzését, az ukrán kérdés nemzetközi viszonyokra gyakorolt nagy hatásának bemutatását. Felszólalásában megvilágította e folyamatnak a magyar megszállás alatti Kárpátukrajnára gyakorolt hatását és a magyar kormány ezzel kapcsolatos politikáját. M. Broszat — referátuma koncepciójához híven — az ukrán kérdés tekintetében is a német tervek mélyebb megalapozottságának hiányára utalt : a német hatalmi politika pillanatnyi érdekei döntöttek az „ukrán gondolat" támogatásáról majd elejtéséről egyaránt. A további felszólalások során II. Radandt (NDK) az I. G. Farbenindustrie példáján érzékeltette a német gazdasági behatolást a dunamenti országokba, ölvedi Ignác, azt fejtegette, hogy a szovjet hadsereg jasi-kisinyevi győzelme nemcsak Románia és Bulgária, hanem Magyarország számára is lehetőséget teremtett a német megszállókkal való szembefordulásra, hiszen azok száma Magyarországon nem haladta meg a 70 ezret; a magyar politikai és katonai vezetés mégsem élt ezzel a lehetőséggel. A kollokvium második napjának tudományos programja a magyar referátum Juhász Gyula általi előterjesztésével vette kezdetét. A referátum, mely Juhász Gyula, Pintér István és Tükovszky Lóránt közös munkája, azt tűzte céljául, hogy Magyarország 1938 —1945 közti nemzetközi helyzetét és belpolitikai viszonyait abból a szempontból tekintse át, mennyiben határozták meg azok a magyarországi ellenállási mozgalom jellegét, sajátosságait, méreteit. Már bevezetőben utalás történik arra, hogy a magyarországi ellenállási mozgalmat nem lehet helyesen megítélni annak figyelembevétele nélkül, hogy a Tanácsköztársaság tragikus bukása után évtizedekre tartós rendszerré szerveződő ellenforradalom mennyire gúzsba kötötte a haladás erőit, s hogy a rendszer külpolitikájának tengelyébe állított revíziós törekvés, különösen mikor sikereket mutathatott fel, és további lehetőségekkel kecsegtetett, mily végzetesen láncolta Magyarországot a fasiszta Németországhoz, mennyire akadálya volt a szomszéd országokkal való kiegyezésnek és egy németellenes védelmi tömb kialakulásának, illetve mennyire bódítótta-bénítot (a a hazai belső németellenes erőket is.
