Századok – 1967
Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155
178 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 189 amelyeket főként éppen a reneszánsz és a humanizmus irodalmi, művészeti, tudományos msgjelenése jelzett hazánkban. — A magyar történelem haladó fejlődési vonalát az az eseménysorozat törte meg, amely a XV. század végén, a XVI. század első évtizedeiben játszódott le: az állami centralizáció összeomlása 1490 után, a parasztháború leverése és kemény megtorlása 1514-ben, a török hódítás 1526 után. E drámai eseménysor összefüggő láncszemeiben ragadhatjuk meg a feudális kori magyar történelem drámai, sőt tragikus kifejlését: itt ragadhatjuk meg az érett feudalizmus ós a .kései feudalizmus közötti periodizációs határvonalat, — társadalomfejlődésünknek azt a negatív irányvételét, aminek következtében a virágkor és bomlás közé beiktatódott a kései feudalizmus több évszázados korszaka, s Magyarországon a feudális rendből a tőkés rendbe való átmenet Nyugat-Európához képest immár jelentős késéssel, elmaradással csak a XIX. században mehetett végbe." Nemes Dezső helytelennek tartaná, ha az 1440 — 1765-ös időszakot pusztán gazdaságtörténeti szempontból külön történelmi korszaknak jelölnénk meg, s „1541 — csupán két alkorszak határa lenne. Azt sem látom eléggé megindokoltnak — fejtegette —, hogy a késői feudalizmus korának kezdetét miért a XV. század közepére tesszük." Elekes Lajos nem tud egyetérteni az alapreferátum javaslatával: a „késői" feudalizmus kezdeteinek a XV. század közepére történő áthelyezésével. Az irodalomtörténetben újabban kialakított korszakolást, amelyre az alapreferátum indokként utal, inkább csak anyagelosztásnak mondaná; a városfejlődés megrekedéséről szóló nézetek pedig nem örvendenek általános elismerésnek; a rendiség és a központosító törekvések ellentétét, mint meghatározónak szánt érvet — mind az alkorszak határait, mind további belső tagolását ennek alapulvételével vizsgálja az alapreferátum — Elekes Lajos nem tartja elfogadhatónak. „A késői feudalizmus fő jellegzetessége — kelet-európai általánosságban meghatározó vonása — a feudalizmusból való kibontakozást előkészítő fejlődésnek az a lassú és kacskaringós útja, amelyet az alapvető gazdasági-társadalmi viszonyokban döntő ismérv gyanánt mindenekelőtt az ún. „második jobbágyság" (a társadalmi viszonylatoknak ezzel összefüggő rendszere) jellemez. . ." A „második jobbágyság" értelmezésében Engels meghatározásához tartja magát. „A feudális rendben mindvégig alapvető úrjobbágy viszony jelentős átalakulásáról, a jobbágy személyes és földhasználati jogait erősen korlátozó — sok elemében nem új, egészében mégis újat jelentő — függő viszony elterjedéséről van szó. Az osztályviszonyok módosulásáról, a gazdasági fejlődés fő vonalát jelző árutermelés különböző tendenciáinak harcáról, a roboton alapuló földesúri majorgazdaság túlsúlyának kialakulásáról. Rendiség és központosítás ellentétének ezen az alapon kialakuló új vonásairól. A kelet-európai fejlődés „elkanyarodásáról". Ezt aligha fejezhetjük ki a rendiség és központosítás ellentétével. Még annak sajátságosan kelet-európai, vagy sajátosan magyar, esetleg sajátosan új vonásaival sem. Alapvető folyamat ábrázolásánál az alaphoz, kell visszatérni. Az alapnak a késői feudalizmusra jellemző változásai tekintetében — mint azok előzménye, részben előkészítője — figyelmet érdemel a XV. század végének, a XVI. század elejének több ténye. Ezek közé szokás sorolni. . . a földesurak egy részének növekvő bekapcsolódását a mezőgazdasági termékek egy részének kereskedelmébe. Az ebből levonható következtetések azonban nem szólnak amellett, hogy helyezzük korábbra a késői feudalizmus döntő ismérveinek kialakulását. Önmagában az sem indokolná ezt, ha elfogadnók Szűcs magállapításait a hazai városfejlődés megrekedésének a XV. század közepére datált kezdeteiről. A városfejlődés színvonalának viszonylagos alacsonysága korábban sem elhanyagolható jellegzetessége a kelet-európai fejlődésnek. Megrekedése — amin több más mallett főként a tőkés formák hiánya vagy gyengesége értendő — kétségkívül további, igen fontos mozzanat s még fontosabbnak bizonyul később. Más viszonyok közt: a kialakuló „második jobbágyság" rendjének viszonyai közt, mint e forma kialakulásának és főleg magszilárdulásának egyik igen fontos tényezője. Magában azonban a „magrekedés" nem fogható fel a késői feudalizmus kialakulását, vagy akárcsak ennek kezdeteit bizonyító tényként. Ez is csupán előzménynek tekinthető, már amennyire mint tény egyáltalán igazolható." Elekes Lajos nem tartja iránymutatónak az irodalomtörténeti periodizációt. „A korszakolás, ha nem játszunk a szavakkal, egymástól valaminő kritériumok alapján különböző — tehát magkülönböztethető — időszakok elválasztását, körülhatárolását, időponthoz kötött megkülönböztetését jelenti. . . Az irodalomtörténeti anyagelosztás ezt a faladatot magoldatlanul hagyja. Ezáltal egész időszakok. . . (a XV. század közepétől a reformáció elterjedéséig terjedő időszak) legfőbb jellegzetességét hagyja figyelmen kívül. . ., azt ugyanis, hogy erre éppen a két gyökerében és tartalmában különböző irodalmi, művészeti, művelődési irányzat: »középkori« — »kolostori« — stb., ill. »reneszánsz« — »humanista« stb. egymás mellett élése, esetenként érintkezése a jellemző. Ez magában