Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

VITA A FEUDÁLISKOKI MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓjARÓL| 179 mának alkalmazása. Bizonyos, hogy a megoldást nem lesz könnyű megtalálni. . ., de egy nagy apparátussal készült munkától senki sem az eredmények egyszerű összefoglalását várja, hanem valami új jellegű szintézist. . . Pl. biztosra veszem, hogy a tömegek anyagi és szellemi műveltségét sikerül majd koronként jellemezni, s az irodalomtudomány. . ., néprajz, etnológia, de legfőbbképpen a szociológia segítségével sikerül majd azt a folyamatot is megismerni, amelynek során a tömegek tudatában a különböző eredetű művelődési elemek időnkint egy sajátságos egésszé olvadtak össze, szinte önálló egységgé formálódtak. Ha nem szakítjuk el valami tévesen alkalmazott filológiai módszerrel ezeket az elemeket hordozóiktól, a társadalmi rétegektől vagy csoportoktól, akkor művelődés és társadalom valóban kölcsönhatásukban lesznek szemléibetők és szemléltethetők." , Mályusz Elemér nem tartja elmellőzhetőnek az ölelkező periódusokat mint kutatási segédeszközt. De vigyázni kell, mert — véleménye szerint — „amennyire beletartozik az irodalom fejlődése a magyar történet egészébe, ugyanúgy beletartozik ebbe pl. a népesedóstörténet, vagy az agrártörténet, technikatörténet stb". — Gondolni kell arra, hogy a pex-iódusok nem választhatók el a tárgytól, sőt tárgyaktól — hangsúlyozta. A tárgyat felfoghatjuk szűkebb értelemben — mint az egyetemi tankönyv. 1954 óta azonban nagyot fejlődött, sokoldalú lett a magyar történetírás. „Arról, hogy a tankönyv elveit szigorúan tartsuk meg, azokra korlátozzuk magunkat, s további több ezernyi új adattal megvilágítva bővebben tárgyaljuk meg, meggyőződésem szerint nem lehet szó." Magához a periodizációhoz, amelyről már a művészettörténészek kívánságára elmondotta — azóta nyomtatásban is megjelent — véleményét, egyet óhajt csak hozzáfűzni: ,,A művészettörténészek számára hozzáférhető irodalom alapján, tehát bizonyos korlátok közé zárt fejlődési vonalak ismertetéséből szűrtem le az eredményeket. Természetes, ha kitágítjuk a kutatások körét és a történés fogalmába nem csak a termelőerők fejlődésót, a társadalmi osztályok mozgását, az állam sorsának alakulását tekintjük beletartozórak, hanem a történeti életet teljes egészében igyekszünk megragadni — már amennyire erőnktől és a kutatás mai stádiumában lehetséges —, akkor még további periodizálási problémák megoldására lenne szükség." Klaniczay Tibor, akadémiai levelező tag, az Irodalomtörténeti Intézet igazgatóhelyettese Heckenast Gusztáv periodizációs javaslatát igen figyelemreméltónak és a korábbi korszakolásoknál sikeresebbnek tartja, mivel „a történelem valamennyi jelenségét, s ezzel együtt a rokontudományok periodizációs tapasztalatait is számításba veszi, s így egy komplex egységes periodizáció kialakítására törekszik. Minthogy egy társadalomnak csak egyetlen egységes története van, s egyes életmegnyilvánulásai nem alkotnak egymástól független történelmet, elvileg a periodizáció is csak egységes lehet." Véleménye szerint a gazdaságtörténet nem periodizálható másként, mint a művelődéstörténet vagy az irodalomtörténet, vagyis ugyanazok a korszakok jelentkeznek — legfeljebb kisebb kronológiai eltolódásokkal — a történelem minden ágában; a fejlődés fázisaiként kell felfogni a korszakokat. „Egy ilyen elvileg egységes, valamennyi érintett tudományág számára alkalmas korszakolás létrejöttének természetesen az a feltételé, hogy minden tényezőt figyelembe vegyünk. . . Heckenast javaslatai ebbe az irányba haladnak, s többek között jelentős közeledést mutatnak ahhoz a periodizációhoz, amelyet az irodalomtörténeti kézikönyv első két kötete képvisel. . . A művészi, kulturális szférában olykor szembeötlően, felismerhetőbben jelentkeznek a nagy fordulatok, mint.az alap fejlődésében, vagy pedig az utóbbinak a kutatása elmaradottabb. A szellemi, művészeti tényezők erőteljes figyelembevétele a történeti periodizációnál semmiképpen sem jelenti ugyanis a gazdasági alap elsődlegessége elvének a feladását, sőt ellenkezőleg éppen ezt fogja jobban kidomborítani. Hiszen az irodalom korszakfordulói mindig alapvető gazdasági-társadalmi átalakulások fügvvényei, még akkor is, ha a kutatás még nem tárta fel ez utóbbiakat. Ilyenkor éppen a felépítmény jelenségei figyelmeztethetnek az alap esetleg még észre nem vett, rejtett változásaira. Ebben az összefüggésben kell említést tenni a stílusok — pontosabban a korstílusok — kérdéséről. „Vannak, akik azt hiszik, hogy a stílusok alkotják a periodizáció vezérlőelvét, másrészt vannak, akik azt képzelik, hogy a stílusok figyelembevétele, stíluskategóriák emlegetése már eleve stílustörténeti felfogás, szellemtörténeti alapon. Pedig erről szó sincs. Ha valaki azt hinné, hogy létezik egy stílustörténeti alapon kialakított történeti periodizáció, az odajutna, ahová a stíluselméletek nyugati teoretikusai, akik kifejtik, hogy a stilusváltozások semmiből sem magyarázhatók, minthogy a teremtés misztériumának a következményei." Holott a stílusváltozások mindig a művészetek egész strukturális változásával járnak együtt, amelyek feltétlenül valamilyen döntő társadalmigazdasági változás következményei. A korstílusok változásai azonban sok figyelmeztető szempontot jelenthetnek és szolgáltathatnak a periodizáció szempontjából, „nem okai, 13*