Századok – 1967

Közlemények - Diószegi István: Kálnoky; Andrássy és a bolgár válság 1885–87-ben 148

KÁLNOKY, ANDRÁSSY ÉS A BOLGÁR VÁLSÁG 151 hogy a bécsi orosz követnek jelezze a reá nehezedő parlamenti nyomást és hogy partnerét józan mérsékletre intse, a magyar támadást azonban kemény kézzel elhárítja. Az uralkodó a külpolitika megváltoztatását sürgető Andrássy-felterjesztést egyszerűen irattárba téteti. Az osztrák—orosz nézeteltérésnek azonban az egyezkedő politikán belül is volt eshetősége. A status quo visszaállítására irányuló orosz törekvéseket ugyanis maga Kálnoky se ítélte posszibiliseknek és eszközöket keresett arra, hogy a bolgár unióval megbomlott balkáni egyensúlyt helyreállítsa. Mivel a bolgár egyesüléssel mégis csak egy orosz érdekszférába eső állam erősödött meg, a megoldás csakis a Monarchia érdekszférájába eső Szerbia területi növelése lehetett. Az elképzelés a kabinettpolitika gyökeréből fakadt, de benne kétségkívül a nagy délszláv államtól való félelem is némi szerepet játszott. A Monarchiában a nyolcvanas években is Bulgáriát tekintették a nagy délszláv állam lehetséges központjának. Kálnokynak a szerb területi kompenzáció vonatkozásában|nem is kellett kezdeményeznie, csak szabadjára engedni a magát kisemmizettnek érző Milán király aspirációit. A szerb külpolitika a Monarchia támogatását maga mögött tudva területi követelésekkel lépett fel Bulgáriával szemben. Pétervárott, ahol makacsul ragaszkodtak a status quo visszaállításához, már a szerb igény híre is ingerültséget váltott ki. S amikor november közepén Milán király Kálnoky jókívánságaitól kísérve Bulgáriára támad, III. Sándor és Giers érthetően a Monarchiára is megneheztel. A dolgot Milán silvnicai veresége, majd Khevenhüller fenyegető missziója még tovább bonyolítja — a szerbiai osztrák bemasírozás még mint ijesztegetés is túl sok Oroszországnak —, de végül mégis a szerb katonai vereség rendezi el az osztrák—orosz nézeteltéréseket. A foglalástól éppen csak megmentett Szerbia a jövőben semmiféle területi igényt nem támaszthatott. A nagykövetek konstantinápolyi konferenciáján a Monarchia újra odaadóan támogatja Oroszországot a status quo visszaállítására irányuló erőfeszítéseiben. A döntést valóban ebben az értelemben hozzák meg, de nincs, aki a felfegyverzett ós győztes Bulgáriával szemben annak érvényt szerezhetne. A konzervatív nagyhatalmak a bolgár nemzeti mozgalommal szemben érzékeny veszteséget szenvedtek. Az angol kormány támogatását maga mögött tudó Battenberg az unió tényleges elismerésének értelmében egyezett meg a török kormánnyal. Az orosz status quo politika ilyen körülmények között nem volt tovább tartható. Az angliai liberális fordulat után, a végleges török—bolgár megállapo dás alkalmával, 1886 áprilisában az orosz diplomácia valamennyire kiköszörülhette az elszenvedett csorbát. A megállapodást, amely ugyan távolról sem felel meg az eredeti orosz—osztrák elképzeléseknek, Bécsben is megelégedéssel nyugtázzák. Kálnoky azt a bolgár válság lezárásának tekinti és nem tudja leplezni örömét, hogy az osztrák—orosz egyezkedő politika ezt a kritikus időszakot kiállotta. • Az osztrák—orosz nézeteltérések kiküszöbölése jelentős mértékben a lankadatlan német közvetítésből származott. Bismarck minden erejét megfeszítette, hogy a két szövetséges nagyhatalom összeütközését megakadályozza. Magatartását ebben a kérdésben is elsősorban a Franciaországtól való félelem inspirálta: a Németországot is lefoglaló keleti bonyodalmakból a francia re vans veszélyét vonta le. Angliával szemben pedig, amelynek oroszellenes fellépése megváltoztathatta volna a nagyhatalmak adott elrendeződését, mindvégig bizalmatlan maradt. A bolgár kérdésből adódható összeütközés veszélye számára akkor tűnt véglegesen kiküszöböltnek, ha Oroszország helyreállította eredeti bulgáriai befolyását. Mivel osztotta azt a téves orosz álláspontot, hogy a cárizmus bulgáriai érvényesülésének egyedül Battenberg Sándor áll az útjába, a dolgokat a bolgár fejedelem eltávolításával látta elrendezhetőnek. A kissingeni találkozón 1-880 júliusában Bismarcknak ebben a kérdésben Kálnokyval is sikerült egyetértésre jutnia. A bolgár fejedelem nagyhatalmi segítségre többé nem számíthatott. Kálnoky magatartását a bolgár kérdésben továbbra is a nagyhatalmi partnerek iránti teljes lojalitás jellemzi. Oroszország bulgáriai tevékenységével szemben vannak ugyan bizonyos fenntartásai, de Bulgáriát alapjában véve orosz érdekterületnek ismeri el, és a cárizmus kezére dolgozik, hogy az ottani befolyását maradéktalanul restaurálhassa. A Battenberg eltávolításához adott kissingeni elvi hozzájárulás is ilyen természetű volt, de az osztrák-magyar külügyminiszter egyéb konkrét lépésekkel is kifejezésre juttatta hajlandóságát. Biegelebent, a szófiai osztrák-magyar ügyvivőt, aki túlságosan azonosította magát Battenberg politikájával, visszahívja állomáshelyéről. A helyébe küldött Burián Istvánnak így foglalja össze politikájának lényegét: Bulgária szabad és szerencsés fejlődését kívánjuk, de érette Oroszországgal konfliktusba nem bocsátkozunk. A Batten-