Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Molnár János kandidátusi disszertációjának vitájáról (Vida István) 1478

1484 KRÓNIKA idején nagyon gyakran valamilyen hiányban jelentkezett. Pl. a párt és tömegek közötti kapcsolatok fellazulásában, a pártvezetés iránti bizalom meggyengülésében, a szektás pártvezetés tényleges társadalmi ismereteinek, a bonyolult helyzet áttekintésének gyengeségében. E hibákat természetesen dokumentálni meglehetősen nehéz. A revizionista csoportok szervezetten tevékenykedtek az ellenforradalom alatt, szervezetten fogalmaztak politikai programokat és kiáltványokat, szervezetten és tudatosan léptek vissza a szocializmustól a polgári demokrácia felé, szervezetten léptek lel a szovjetellenes nacionalista platform erősítésében, a jobboldali, konzervatív erőknek tett engedményekben. Disszertációjának témakörét szándékosan szűkítette le az október 23-tól november 4-ig zajló események elemzésére, s ezért nem foglalkozott a korábbi dogmatikus, szektáns hibák elemzésével, Nagy Imre 1955—56-os nézeteivel. Molnár Erik ilyen irányú kiegészítésével egyetértett, néhány észrevételt azonban ezzel kapcsolatban tett. Utalt arra, hogy október 23-a után a nacionalista jelszavak azért találtak olyan gyorsan visszhangra, viszonylag széles rétegek között is, mert a korábbi pártvezetés nem tudta megoldani a szocializmus és a nemzeti kérdés összhangját. Rámutatott arra, hogy „az 1956 előtti pártvezetés a szocializmust mint társadalmi formát, rendszert nem tudta igazán a magyar valóságot átformáló erővé tenni. A szocializmus lényegéhez tartozik, hogy a társadalmi-politikai-kulturális viszonyok az osztályviszonyok tekintetében természetesen annak az országnak a konkrét helyzetébe épül bele, amely az átalakítást vállalta. A szocializmus építésének nem formai tényezője, hanem lényegi eleme a társadalmilag adott — ily módon nemzeti — gazdasági és társadalmi viszonyok elemzése és figyelembevétele. Amikor az 1956 előtti pártvezetés nem számolt ezekkel a tényezőkkel, egyben a marxizmus—leninizmus, a szocializmus nemzetköziségét sem tudta — nem is tudhatta — következetesen érvényesíteni." Nagy Imre programjának október 23. ós november 4. között elsősorban burzsoánacionalista, szovjetellenes oldalai tűntek elő. Molnár János hangsúlyozta, hogy Nagy Imrénél a burzsoá nacionalizmus törvényszerűen vezetett el a szocializmus megtagadásához. Október 28-án használta utoljára a szocializmus kifejezést, azután sohasem, pedig november 4-ig hatszor beszélt, csak a demokrácia megjelölést alkalmazta, ez nyilván nem véletlen. Horváth Miklós észrevételeivel részben egyetértett a jelölt. A hadsereg október 28-i szótesésének okai között ő azonban első helyen a politikai okokat emelte ki, s a katonai vezetők tehetetlenségét következményként értékelte. Bár a hadsereg egyes egységei helytálltak, nem szabad azonban lebecsülni, hogy október 23. után egyes katonák és tisztek is átálltak a felkelők oldalára. Kiemelte, hogy a felkelők október 30. és 31-én fegyveresen a Honvédelmi Minisztériumot és annak irányító centrumait is kézbe akarták venni azért, hogy az ellenforradalmi „hadsereg" legyen az egyedüli úr Budapesten. Molnár János elfogadta Ságvári Ágnesnek a polarizációt és munkástanácsokat érintő észrevételeit. A revizionista csoportok megítélését illetően azonban kijelentette, hogy azokat ő október 23-a után nem tekinti párton belüli csoportoknak. Ezek bomlásával, majd szótesésével még november 4. előtt, eszmei arculatuk általános vonásaival részletesen foglalkozik disszertációjában. Több vonatkozásban helyeselte Ságvári Ágnes megjegyzéseit a többpárt-rendszerről, azzal azonban nem értett egyet, hogy a polgári pártok jelentkezése tipikus lett volna. Szerinte a tipikus — az új, a jövőt mutató — a klerikális, kurzusos pártok nagy számban való megjelenése, félreérthetetlen világos program-megfogalmazásuk. Jogos észrevételnek tartotta, hogy a párt 56 előtt nem tudta eloszlatni a többpárt-rendszerhez fűződő illúziókat, de megállapította, hogy az a rövid idő, amely alatt ezek a pártok elszaporodtak Magyarországon, sok olyan jelet hozott napvilágra, amelyek arra utaltak, hogy a munkástömegek kezdtek megundorodni a többpártrendszertől. A Bíráló Bizottság a vita befejezése után hozott határozatában egyhangúan javasolta a kandidátusi fokozat odaítélését Molnár Jánosnak. Vida István