Századok – 1967

Korreferátumok - Pamlényi Ervin: A magyar történetírás fejlődése a felszabadulás óta 1191

A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS FEJLŐDÉSE A FELSZABADULÁS ÓTA 1203 népük körében mutatkozó, a saját történettudományukban felmerülő nacionalista törekvések, maradványok ellen kell elsősorban küzdeni. Történettudományunk rendkívül élesen bírálta és bírálja ma is az 1848—49-es forradalom és szabadságharc nemesi-polgári vezetésének hibáit a nemzetiségi kérdésben, rendkívül élesen bírálta és bírálja ma is a magyar uralkodó osztályok elnyomó, soviniszta politikáját a dualizmus korában, és semmi kívánnivalót nem hagy hátra kritikája az ellenforradalmi Horthy-rendszer irredenta, revíziós, soviniszta külpolitikája felett. Meggyőződésünk, hogy mindenütt csak ez az út vezet a marxista történetírás egységéhez, a nacionalista maradványok felszámolásához. A jövőben az eddiginél nagyobb gondot kell fordítanunk történettudományi kutatásunk struktúrájának arányosabbá tételére, korszerűsítésére. Gondosabban, szervezettebben kell az egyetemes történeti kutatómunkát irányítani, ki kell terjeszteni jó néhány oly nép, olyan ország történetére is, amellyel ma még nem foglalkozunk. Másrészt fejleszteni kell a segédtudományok kutatását, és el kell készíteni — a már meglévő nagybecsű levéltári leltárak mellé — egy sor olyan segédeszközt (történeti atlaszt, lexikont), amelyek a mindennapi munkához nélkülözhetetlenek. Beszéltünk már s a kongresszuson még szó lesz a művelődéstörténet kérdéseiről. S végül, ami talán a leglényegesebb, meg kell kezdenünk történettudományunk módszertani kérdéseinek tisztázását, kidolgozását, pontosabban: fel kell zárkóznunk ahhoz a munkához, amely a Szovjetunióban, de más szocialista országokban is e vonatkozásban már évek óta, nagy ütemben folyik. Meggyőződésem, hogy a további fejlődésnek ez egyik leglényegesebb feltétele. Meg kell javítani tervezési, szervezési munkánkat is. Az 1945 utáni évtized nem egy vonatkozásban túlzott centralizációjával szemben az elmúlt tíz évben bizonyos decentralizáció jelentkezett: az intézményeken belül a munka tervszerűen folyt, de az intézmények között nagyon is laza volt az együttműködés, s fontos viták is a széleskörű tudományos nyilvánosság helyett gyakran a szűkebb közösségekben zajlottak le. Ismeretes, hogy Akadémiánk II. Osztálya jóváhagyta azt a tervet, hogy a következő évek — talán egy évtized — erőfeszítéseit egy nagy terjedelmű, valószínűleg tízkötetes összefoglaló magyar történet elkészítésére kell koncentrálni. Úgy gondolom, ennek érdekében szükséges is, érdemes is — de elkerülhetetlen is — megteremteni az intézményekben, egyetemeken és másutt dolgozó történészek jó együttműködését és olyan módszereket kialakítani, amelyekkel az egyéni érdeklődést az eddiginél jobban összhangba lehet hozni a közvetlenül előttünk álló kollektív feladatokkal. Végül további munkánkban jobban szem előtt kell tartanunk munkánk végső, és mindenekfelett való célját, azt ti., hogy elősegítsük népünk szocialista tudatának kialakulását. Nem szabad azt hinnünk, hogy ez a tudat csak a történelem helyes felfogásából táplálkozik; ugyanakkor bizonyos, hogy a történelemről alkotott képnek igen fontos helye van benne. Szorgosan és fáradhatatlanul kell keresni a módszereket, és megragadnunk a lehetőségeket, amelyek segítségével e tudat alakulását befolyásolni tudjuk. Nagyobb gonddal és felelősséggel kell az általános és középiskolai történelemtankönyvekkel törődnünk, s folytatnunk kell az eddiginél rendszeresebben a tanárok munkájának megsegítését. De arra is kell törekednünk, hogy a marxista történeti felfogás jobban érvényesüljön a filmekben, szépirodalmi alkotásokban, a televízió és a rádió műsoraiban is. S itt azután felmerül azonnal az