Századok – 1967
Korreferátumok - H. Balázs Éva: A Történelmi Társulat könyvkiadásának száz éve 1169
A TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KÖNYVKIADÁSÁNAK SZÁZ ÉVE 1171 fokozatosan ment végbe, és mely kivonta a Társulatból a régészeket, a genealógia és heraldika művelőit, a néprajz kutatóit, majd elkülönült a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle Köre is. A társulati tagok, a támogatók száma lecsökkent. Szerencsétlen vállalkozások, mint a Századok sok pénzt felemésztő név- és tárgymutatója csak fokozták a társulati kiadványügy egyre súlyosbodó válságát. 1911-ben a Társulat titkára a közgyűlésnek sajnálattal bejelenti, hogy az Akadémiával a Történelmi Tár kiadására vonatkozó szerződést kénytelenek felbontani. Szerepel az indokolásban az, hogy nem hivatása a Társulatnak a feldolgozatlan, „kútfőszerű" anyag kiadása, de elsődleges az anyagi probléma. „A nyomdai árak évről évre növekednek, a tagsági díj pedig nem nagyobb, mint volt ezelőtt negyven évvel." Az Életrajzok sorozata is csak vegetál; az első világháború utolsó évében, 54-ik kötetével le is zárul. A mindinkább az irodalomtörténet felé forduló sorozat kötetei a raktárban hevertek: ez volt a kézzelfogható jele a kiadványügy válságának. A forradalmakat érlelő társadalmi változások közepette a társulati kiadványok ideológiai-módszertani vonatkozásban megrekedtek. A nemesi olvasóközönség megritkult és helyét nem foglalta el más társadalmi réteg. A nehézségeken csak ideig-óráig lehetett egy-egy befolyásos elnök révén segíteni. Ilyen alapon esett a választás 1917-ben az akkori kultuszállamtitkárra, Klebelsberg Kunóra. Elnöki beszédében, a Monarchia felbomlásának előestéjén a magyar „kultúrfölény" bizonyítása és biztosítása érdekében szintetikus munkálatokra hívta fel a figyelmet, az új kor kutatására, a modern állami és társadalmi berendezkedés alapjául szolgáló intézmények történetének feltárására. Klebelsberg — tudós tanácsadóktól is sugalmazott — programját az ellenforradalmi korszakban valósította meg a Társulat. Kiadványai módszertani és tartalmi szempontból immár nem egyszerűen retrográdak voltak, hanem szakmailag ugyan magasrendű, de ugyanakkor a „korszerű reakciót" képviselő munkák. Mint az az 1923. évi főtitkári beszámolóból kitűnik, a Társulat végleg elvesztette korábbi nemesi támogatóit és — alkalmi kivételektől eltekintve — a nagytőkét sem tudta megnyerni: „A történeti nevek és nagy vagyonok képviselői Társulatunk fenntartásához semmivel sem járultak hozzá. Ezt a jövő történetírói számára kultúrtörténeti adalékként kénytelenek vagyunk megállapítani" — mondja a jelentés. A kiadványokkal kapcsolatos elszámolások azt tanúsítják, hogy a Társulat a második világháború végéig jóformán teljesen állami szubvencióra és pénzintézetek alkalmi adakozására volt utalva. A két világháború közötti társulati könyvtermést áttekintve elsősorban a Magyarország Űjabbkori Történetének Forrásai, a Fontes sorozatról kell szólni. Az eredeti elgondolás szerint ez a forráskiadvány-sorozat négy osztályra: általános történeti, közigazgatási, művelődési és végül társadalmi-gazdasági osztályra tagozódott volna. A vállalkozás nagyon körültekintően indult: minthogy az akadémiai kiadványszabályzat középkori források publikálására vonatkozott, az új utasítások megszerkesztésénél, melyben elsősorban Domanovszky Sándor, Hóman Bálint és Károlyi Árpád működtek közre, az újkori témákhoz alkalmazkodtak. Leszögezték, hogy egyes kérdésekre csak a leglényegesebb anyagot kell közölni. A mellékes iratokat kivonatosan, egy-egy jellemző idézettel lehet az iratot megelőző vagy követő magyarázathoz illeszteni. A lehetőségekhez képest művészi szintű bevezető tanulmányt igényeltek az egyes kötetek élére, megszabták a közlési elveket, a szövegekben