Századok – 1967

A tudományos ülésszak - Ember Győző: A Magyar Történelmi Társulat száz éve 1140

1166 EMBER GYŐZŐ Molnár Erik — korábban viselt politikai tisztségeiről nem is szólva — élete utolsó tizedében betöltötte a történettudomány vezető funkcióit: elnöke volt az Akadémia Történettudományi Bizottságának, igazgatója Történettudományi Intézetének, elnöke társulatunknak is. Volt ennek a helyzetnek hátránya is. Legnagyobb előnye abban mutatkozott meg, hogy az ő vezetése alatt, az ő tekintélyének varázslatára helyreállt — viszonylag gyorsan — a nyugalom a történészek sokrétű és sokfelé húzó táborában, a történettudományban is megvalósult a párt politikai irányvonala, következetes harc indult meg a dogmatizmus és revizionizmus ellen, a marxizmus alkotó alkalmazásáért. Maga Molnár Erik következetes marxista történészként mindig a kellő időben, a kellő helyen emelte fel szavát, amikor azt látta, hogy a marxizmus érvényesülését a magyar történettudományban az eltévelyedés, a félreértés vagy félremagyarázás veszélye fenyegeti. A fő veszedelmet —nem alaptalanul —a nacionalizmusban találta meg. Abban a magukat marxistáknak valló történészeket sem elkerülő nacionalizmusban, amely szem elől téveszti a marxizmusnak azt az alaptételét, amely szerint a történeti események megítélésénél az osztályharc szempontjai az elsődlegesek. Az elmúlt évtizedben — megjelent kiadványai ezt nagyon jól mutatják — társulatunk helyzete a korábbihoz viszonyítva módosult tevékenységének két fontos területén, a tudományszervezésben és a tudományos eredmények terjesztésében a társadalom szélesebb rétegeiben. Ami a szervezést és a vezetést illeti, e tekintetben társulatunkat tulajdonképpen nem terheli felelősség. Ez 1949 óta az újjászervezett Akadémiának, azon belül a II. Osztálynak, még közelebbről a Történettudományi Bizottságnak volt a feladata. A kezdetben szoros együttműködés lassanként meglazult s a társulat szerepe a történettudományi kutatómunka szervezésében és vezetésében visszaszorult. Ennek oka részben az, hogy feladatai egy részét átvették az Akadémia illetékes hivatalos szervei, részben egyébként is bizonyos decentralizáció következett be. Ami a társadalommal való kapcsolatot, a társadalom történeti tudatának ápolását és fejlesztését, vagy ahogyan általában nevezni szokták: a tudományos ismeretterjesztést illeti, kezdetben igen szép eredményeket ért el 1949-ben újjáalakult társulatunk. Nemcsak kiadványaival, hanem előadásaival is — külön előadói részlege volt —, tanári tagozatával is igen jól terjesztette történetírásunk legújabb eredményeit. Itt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megalakulása okozott törést. E társulat átvette társulatunktól annak előadói részlegét, át a történelmi ismeretterjesztés feladatát. Azóta sem sikerült tisztázni, hogy a történelmi ismeretterjesztésben mi a TIT ós mi a mi társulatunknak a dolga. Mert hogy feladata a TIT mellett is van ezen a területen, az nyilvánvaló. A nagysikerű vándorgyűlések, amelyeket szintén a TIT-tel karöltve rendez, igen hasznosak, de megnyugtató megoldását e kérdéseknek nem tudják biztosítani. E megoldás megtalálása, általában társulatunk társadalmi jellegének fokozottabb kidomborítása, annak a pontosabb és részletesebb megállapítása, hogy mik az elsőrendű feladatai a tudományos munka szervezésében, irányításában és művelésében, a társadalom történeti, szocialista megalapozottságú tudatának ápolásában és fejlesztésében, általában a szocializmus továbbépítésének előttünk álló éveiben — ezek története második századának küszöbén legfontosabb tennivalói.