Századok – 1967
Az ünnepi közgyűlés - Berend T. Iván: Főtitkári beszámoló 1126
1134 BEREND X. IVÁN nak tekinthetnénk. A Társulat szerepe természetesen nem lehet olyan, mint azokban az évtizedekben, amikor még nem érvényesült az Akadémia tudományirányító tevékenysége, és még nem létezett a tudomány eredményeinek népszerű terjesztésére hivatott Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A változott helyzet, bár korántsem tette szükségtelenné a Történelmi Társulat munkáját, e munka jellegét alaposan megváltoztatta, s az elmúlt két évtizedben sok gondot okozott társulati tradícióink ápolása s a hagyományos keretek valóban hasznos, eredményes kitöltése. Az elmúlt évi közgyűlés és az azóta megtartott elnökségi és igazgatóválasztmányi ülések vitái nagyban hozzájárultak a nézetek tisztázásához. Jubileumi, centenáris közgyűlésünk hivatott azonban hosszabb távra megszabni további utunk irányát. Mi legyen ez az irány? Megítélésünk szerint két fő veszélyt kell elkerülnünk: nem szabad a társulati munkának népszerű ismeretterjesztéssé válnia, hiszen ez esetben a TIT mezőire csapnánk át, s rosszabb eszközökkel csak rosszabb eredményeket produkálhatnánk. A szomszédos ismeretterjesztés területeivel határainkat erősítve, ugyanakkor nagyon kell vigyáznunk, hogy ne falazzuk túl szűkre köreinket ! Ne szorítkozzék a Társulat lényegében a kutatók körére, hiszen akkor az Akadémia fellegvárát kívánná, reprodukálni, és megint hasonlíthatatlanul rosszabb feltételek között. A megoldást egyedül az kínálja, ha Társulatunk sajátos, az egész történésztársadalmat átfogó jellegéből kiindulva munkánkat egyszerre, egyidejűleg szélesíteni és mélyíteni is kívánjuk. Mi legyen tehát munkánk iránya? A professzionista történészek pótolhatatlan, mindenkire kiterjedő szakmai együttműködési műhelyét kell megteremteni, de egyidejűleg erősebben összekapcsolni kutatót és tanárt. A gyakorlat mutatja, hogy számos, a történésztársadalom számára fontos, szükséges és értékes munkát nem láthat el más. Vitathatatlan társulati feladat pl. a minden történészintézményre, fővárosi és vidéki kutatókra egyaránt kiterjedő tudományos megbeszélések rendezése, hiszen ezek a mindenkit foglalkoztató elvi, szakmai kérdések megvitatására intézeti kutatót, egyetemi oktatót, helytörténészt, levéltárost ültetnek egy asztal köré. Vitathatatlan feladat tanár és kutató szakmai és személyi kapcsolatainak szervezetileg is biztosított megteremtése. S éppen ezen sajátos társulati feladatok gondozása, az egész történésztársadalomra kiterjedő tevékenységi kör teszi indokolttá, hogy szóvá tegyük: nyerje el a Magyar Történelmi Társulat, mint a legátfogóbb történész-társadalmi szervezet, azt a jogot, hogy minden fontos szakmai kérdésben hozandó döntés előtt hallathassa szavát, hogy részt nyerjen a döntések előkészítésében — természetesen nem döntések meghozásában —, ami történésztársadalmunk irányításának demokratizálását, jobb egységét segíthetné elő. Úgy véljük, mindez reális igény, s a Társulat fennállásának 100 éves évfordulóján talán nem is hangozhat tolakodásnak megfogalmazása. A Társulatnak egyébként is feladata lehet, s feladattá kell is válnia, hogy a maga társadalmi eszközeivel kapcsolódjék be, járuljon hozzá a történeti intézményekre szabott feladatok megoldásához. Vitathatatlan társulati feladat pl. a központilag egyébként nehezen felkarolható szakmai területek munkálatainak ösztönzése, a várostörténet, gyártörténet, helytörténet, a forrástudományok stb. fellendítésére tett sajátosan és jellegzetesen társulati tevékenység, ami felhívhatja — mint ahogyan nem egy esetben máris felhívta — a figyelmet a történész-intézményekben sok helyütt elmaradt munkálatok felkarolására. S megtalálhatjuk azon területeket, melyeken a szakember a legfrisebb eredményekkel szólhat az érdeklődőhöz, hiszen ez váltó-