Századok – 1966
Történeti irodalom - Kubitsch Imre: A magyar bányamunkásság küzdelmei (1919–1933). (Ism. Szekeres József) 975
977 TÖRTÉNETI IRODALOM természetbeni fizetés viszonyai között a tőkéseknek sikerült a teljesítmények nagyjában változatlan szinten tartása mellett a fizetéseket a háború előtti színvonal felére leszállítani. Gazdaságtörténetírásunk adós még e néhány esztendő bonyolult problémáinak részletes feltárásával, s nyilvánvaló, hogy Kubitsch Imre művének ezen részei segítséget ós adatanyagot nyújtanak az ilyen irányú munkához. A mű második fejezete a bethleni kormányzat stabilizációs intézkedéseinek munkásellenes jellegét leplezi le, s egyben csattanós választ ad bőséges adatanyagával azoknak is, akik az ellenforradalmi rendszer e néhány éves periódusát valamilyen gazdasági csúcsnak fogják fel. A monográfiából kitűnik, mennyire a kizsákmányolásra, a munkateljesítmények fokozására épült a prosperitás ós hazug jólét látszata, hogy azután néhány év múltával a legmélyebb válságba zuhanjon az egész talmi csillogás. E fejezetekből kitűnik, hogy — különösen az olcsó és sokkal magasabb kalóriaértékű külföldi szón egyre növekvő behozatala miatt — ezek az esztendők mennyire vészterhesek voltak a szénbányászok számára, hiszen a bányavállalatok profitjuk növelése érdekében kíméletlenül csökkentették a béreket, munkásaikat egyre nagyobb teljesítmények végzésére hajszolták. Kubitsch Imre kitűnően mutatja be, hogyan csapott át a mértéktelen kizsákmányolás, a bányatelepek egyre sűrűsödő nyomora a politika területére, ami elsősorban a bányamunkásság radikalizálódásában nyilvánult meg. Eddig jórészt ismeretlen tényanyag bemutatásával bizonyítja a kommunista befolyás növekedését, szervezett erővé válását a bányászok között. Részletesen ismerteti a kommunisták által kezdeményezett gazdasági és politikai harcokat, a KMP-nek a bányászokhoz intézett röplapjait, jelszavait és egész politikai vonalvezetését. Egyben feltárja azokat a szektás hibákat is, melyek gátolták a kommunista eszmék és szervezetek sokkal nagyobb arányú kibontakozását, a megvalósult és tervezett mozgalmak sikerét. Ismerteti a KMP és a szociáldemokraták harcát a bányászok megnyeréséért. Meggyőzően bizonyítja, hogy a szakszervezeti egységtől való eltérés politikája, az önálló, „vörös" szakszervezetek létesítésének terve a fasiszta diktatúra viszonyai közepette károsan hatott a bányamunkásság osztályharcára, magára az illegális forradalmi mozgalomra is. A párt által kezdeményezett aknabizottságok alakítása, aknabizalmiak választása elkerülhetetlenül a szakszervezet szakításának irányában hatott, egységbontáshoz, szakadáshoz vezetett. A bányásztömegek az adott helyzetben távolról sem követték egységesen a párt irreálisan radikális jelszavait, de ugyanakkor csalódottan fordultak el az örökké csak rendet, fegyelmet prédikáló, megalkuvásokra mindenkor kész szociáldemokratáktól és elhagyták legális, baloldali munkásszervezeteiket is. A mindenáron eredményeket hajszoló, ultra-baloldali pártvezetés, mely a Kommunista Internacionálé ismeretes két Nyilt levele közötti időszakban érvényesült, az aknabizottságok, a gyengén szervezett sztrájkok erőltetésével, terhelve a „nyiltsisakos politika" lehetetlenségével, végeredményben súlyos konspirációs válságot idézett elő. A fasiszta nyomozóhatóságoknak, rendőrségnek, csendőrségnek ebben a helyzetben viszonylag könnyen nyílt lehetőségük arra, hogy spicliket építsenek be az illegális szervezetekbe, felfedjék a kommunista bányászokat. A vezető, harcos káderek lebukása, elüldözése, kikapcsolásuk a mozgalomból pedig a munkástömegek magáramaradását eredményezte. 1931 végén került sor a KMP hibáinak felszámolására, de addigra olyan érzékeny csapást mértek a bányászmozgalomra, amit az hosszú évekig nem tudott kiheverni, s akadályozta az akcióképes illegális pártmunka kiépítését is. Kubitsch Imre művének különös érdeme, hogy — mint a fenti példák is mutatják — olyan igazságokat tár fel, melyekhez nála kevésbé alapos szerző aligha juthatna el. Igaz, a szerző csupán egyetlen szakma munkásságának viszonyait kutatta és tárta fel, mégis műve nyomán olyan alapvető szempontok domborodnak ki, melyek útmutatásként szolgálhatnak minden, a magyar munkásmozgalom kérdéseinek tanulmányozásával foglalkozó történész számára. Művéből világosan kitűnik a magyar munkásmozgalom két ágának, a politikai és gazdasági, párt- és szakszervezeti mozgalomnak szoros, szerves, elválaszthatatlanul összefonódott egysége. Világossá válik, hogy a Szociáldemokrata Párt, — de nagymértékben a KMP politikája is, — elsősorban a szakszervezeteken keresztül realizálódott, hatolt be a tömegek közé, vált valóságos erővé, az osztályharcot formáló tényezővé. Ebből következik, hogy munkásmozgalom-történetírásunknak — beleértve a szorosan vett párttörténetírást is — az eddigieknél sokkal behatóbban ós átfogóbban kellene foglalkozni a szakszervezet-történettel. A könyv néhány hiányosságára és hibás megállapítására is rá kell mutatnunk. Ilyen irányú megállapításaink kizárólag a könyv harmadik fejezetével kapcsolatosak, tehát azon részére vonatkoznak, melyet a szerző még távolról sem tekintett teljesen befejezett, véglegesen lezárt kéziratnak. Ismerve Kubitsch Imre elnézést nem ismerő önkritikáját, aligha tételezhető fel, hogy ezen kifogásolható részletek bentmaradtak volna a könyvben, ha azt ő maga rendezhette volna sajtó alá.