Századok – 1966

Vita - Hunyady György: Megjegyzések az ideológiatörténetről – Pándi Ilona cikke kapcsán 933

934 HUNY ADY GYÖRGY soroltak. Csak így tudja a szerző azt vizsgálni, hogy érvényes-e ezekre a csoportokra nézve mindaz, amit a polgári ideológusok a „középosztályról" állítottak. A kor „középosztály" fogalmával való összeláncoltság visszahúzza, korlátozza a társadalmi valóság megismerését. Ugyanekkor Pándi Hona módszere, mint a kor tudatának ellenőrzése, sajátosan ideológia történeti feladat megoldását ígéri. Ideológia történetet azonban nem lehet egy kategóriára korlátozottan írni. Az eszme és a valóság egybevetése az egyik feladata az ideológiatörténetnek, a másik feladata az, hogy magyarázatot adjon arra, hogy miért ólt valamilyen törekvés az ideológiában. Az előbbi feladatot sem lehet az ideológia töredékére nézve megoldani, a másik feladat megoldását pedig meg sem lehet kísérelni az egész ideológia megértése nélkül. Ügy véljük, hogy egy-egy ideológiai törekvés kategóriáinak egész rendszeréből érthető csak meg; az egész ideológiát s nem külön-külön egyes fogalmait kell vizsgálat tárgyává tenni. Ezt a feltevésünket látszik alátámasztani a hazai ideológiatörtónetírás. Például a korszakra nézve Balogh Sándor, Mérei Gyula, Pach Zsigmond Pál és Szigeti József tanulmányai is egy-egy gondolati rendszert tárgyalnak társadalmi, gazdasági meghatározottságában. Pándi Hona csak abból a fogalomból indul ki, melyet Kornis alkotott, azt veti egybe a valóság adataival, s ennek alapján ítéli meg. Bírálatát, úgy érezzük, bizonyos fokig módosítanunk kell, ha Kornis társadalomfelfogásának egészét tartjuk szem előtt. Anélkül, hogy itt ezt az elemzést részletekbe menően elvégezhetnénk, néhány megjegyzést szeretnénk tenni kiegészítés gyanánt. Kornis Gyula társadalomfelfogásának alakulását igen sok munkája dokumentálja. Filozófiai munkássága híján van az eredeti gondolatoknak, de rendkívül kiterjedt, felöleli a történelem- s társadalomfilozófia minden területét. Korai munkái a marxista társadalomfelfogás elleni polémiában születnek, az ún. szellemtudományok ismeretelméletével foglalkoznak. Mindezek alapján bizonyos idealista elméleti tételek igen következetes módszerbeli alkalmazását várhatjuk tőle és tapasztaljuk is nála. Történeti munkái és társadalmi típusrajzai a legtudatosabb módszerrel készültek. Ha ennek dacára sem hatják át őket egységes elvek, ez az elméleti alap eklekticizmusával magyarázható. Ellentmondásai azonban abból is fakadnak, hogy minden olyan tételt és eljárást elfogad, amit a marxista társadalomtudománnyal szembeszegezhet. Mint a polgári ideológusok általában, sok nehézséggel küzd, amikor a XX. században idealista társadalomrajzot kíván nyújtani, hiszen elhagyva az ismeretelmélet és ontológia filozófiai területét, ahol idealista interpretációra több alkalom adódott, kénytelen a társadalom tudományos értelmezésében a történelmi materializmus küzdőterére lépni, kategóriáit „kritikailag" alkalmazni. Képtelen tehát egységes elmélet kimunkálására, csak arra törekszik, hogy idealista magyarázatot adjon. Ennek érdekében elegyíti a különböző társadalmi típusok előtt lebegő „eszmények", „jelentések" teóriáját a társadalmi csoportok sajátos „lelkiségére", „irracionális órtékfelfogására" vonatkozó szubjektív nézetekkel. Egyidejűleg metafizikusán racionalista és lemondóan irracionalista. Mindezzel az a nyilvánvaló célja, hogy elhomályosítsa, összekuszálja a társadalom tényleges belső összefüggéseit, „fantómnak" minősíthesse a társadalmi törvényt, és kiiktassa az általa meghatározott „osztály" kategóriáját. Ez a törekvés jellemzi minden társadalmi réteg vizsgálatakor, ez jellemzi a „középosztály" elemzésekor is. A különböző társadalmi rétegek vonatkozásában elméleti felfogását különböző mértékben tudja alkalmazni. Ha sok rósz-tanulmányát mellőzzük, s csak az „Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata" (Bpest.1934.1—II. köt.) és a „Tudomány és társadalom. A tudomány szociológiája" (Bpest. 1944. I—II. köt.) című szintetikus feldolgozásait nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy az arisztokrácia, a plutokrácia és a dzsentri „típusait" idealista módon írja le, de a parasztságot és a proletariátust nem tudja anyagi helyzetétől, tulajdoni állapotától függetlenül látni, s ez önellentmondásokba sodorja. A ,,középosztály"-t az előbbi rétegekhez hasonlóan főként eszméi ós lelkisége szerint írja le, s így ülteti át a politikai ideológiából az „idealista tudományba". Kornis elemzése saját korához viszonyítva mélyenszántó, de eredménye hamis fogalom, a tudat tudatos meghamisítása. Mindezek szerint őreá nem érvényes, hogy a „középosztályt" „megtévesztő módon .. . egységes osztálynak tüntette fel" (Pándi: i. h. 132. 1.), mert hiszen ezzel kapcsolatban bárhol is kerüljön róla szó, leírja Kornis, hogy „még a típusnak . . . rugalmasabb értelme is viszonylag legnehezebben alkalmazható a középső társadalmi rétegre, az ún. középosztályra". (Kornis: Az államférfi 298.1., Tudomány és társadalom 164.1.) Bizonyos fokig alkalmat ad a tévedésre az a megfogalmazás is, hogy „ha a Kornis Gyula által a »középosztály« közös ismérvének feltüntetett »közepes jövedelem« fogalmát elemezzük, ismét bizonyos labilitással találkozunk". (Pándi: i. h. 142. 1.) Kornis egyáltalán nem tartja oly fontosnak az anyagi körülményeket, mint ebből gondolhatnók, sőt lebecsüli azokat. Többhelyütt írja: „szembeszökő, hogy pusztán a gazdasági kategória, bármennyit agyaskodunk is vele, nem elég a