Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
812 L. VALIANI uralkodónak, — és nemcsak neki — , hogy az utolsó osztrák-magyar ajánlatok érthetetlen képtelenséggé tették Olaszország háborúba lépését volt szövetségesei ellen, nem akarta újra kezébe venni a kormány rúdját. Macchio biztosra vette Giolitti vonakodását, „mert ő mégsem fogja jónak látni, hogy mint osztrákbarát miniszterelnök lépjen fel".8 9 A nagykövet szerint Giolitti csak arra törekedett, hogy félreállítsa Sonninot és megállapodjék Salandraval a Központi Hatalmak ajánlatainak elfogadásában.9 0 Az, hogy Giolitti visszautasította a visszatérést a kormányba — eltekintve attól, hogy szabaddá tette az utat Itáliában Salandra újabb megbízatása előtt —, bizonyára összefüggésben volt azzal is, hogy Ausztria-Magyarország még nem nyilatkozott arról: hajlandó lenne-e azonnal átadni a felajánlott területet, csupán- arról, hogy azonnal felmenti a katonai szolgálat alól a háború befejeztével átadandó terület lakóit. Eszerint tehát Itáliának (még ha nem is kötötte volna már meg április 26-án a londoni egyezményt, amit különben — ez most már biztosnak látszik — Giolitti még nem tudott) további nehéz alkudozásokkal kellett volna szembenéznie, mielőtt egyezmény aláírására kerülhetett volna a sor Ausztria-Magyarországgal.9 1 így például Macchio azt tervezte, hogy abban az esetben, ha az ő és Bülow javaslatát elfogadják, rögtön az aláírás után egy szöveget nyújt be az olasz kormánynak, ez magába foglalja ugyan a fentebb felsorolt engedményeket (kivéve, hogy későbbi tárgyalásokra utalja Gorizia és a szigetek sorsáról hozandó döntést), de leszögezi: Itália nemcsak kártérítés megfizetésére kötelezi magát a neki átengedett területért, hanem lemond arról, hogy továbbra is éljen a — természetesen újra visszaállított — hármasszövetségi szerződés 7. cikkelyének alkalmazásával „akár területi, akár más előnyökre vonatkozólag, mélyeket Ausztria-Magyarország szerezhet a jelen háborút lezáró békeszerződésből".9 2 Bár ebben a szövetségben az szerepelt volna, hogy Itália „teljes semlegességre" kötelezi magát (Sonnino már leszögezte március 31-én, hogy az olasz kormány semmiesetre sem ígérhetett nyilvánosan „jóindulatú semlegességet", különben — legalábbis gazdasági téren — az angolok megtorlását hívta volna ki), Macchio Bécsbe való visszatérése után fogalmazott magyarázó emlékiratában kitartott amellett, hogy az olasz viszonzásnak az osztrák-magyar engedményekre ténylegesen a „jóindulatú semlegességben" kellett volna állnia „a háború egész tartama alatt... és abban, hogy teljesen szabad kezet ad nekünk a Balkánon".9 3 Kétségtelen, hogy az Entente, amely természetszerűleg úgyis bizalmatlan volt, úgy értelmezte volna a megegyezést Itália és a Központi Hatalmak között 89 Uo. Macchio máj. 10-i távirata. 90 Uo., máj. 11-i távirat. Még néhány héttel korábban maga aVatikán is, abban a hitben, hogy Salandra nem lép be a háborúba, belpolitikai okokból inkább 6t pártolta, mint Giolittit. Vö. F. Engel-Jánosi: Österreich und der Vatikan. 1846 — 1918, 2 köt. Graz—Wien. 1958—60.2. köt. 214. és k. 1. A katolikus semlegességre Id.még Klaus Epstein: Matthias Erzberger and the dilemma of German Democracy, Princeton, 1959, amely fényt vet Erzberger római missziójára is. 91 Giolitti szerepéről azokban a napokban Id. L. SalvatorelU : Miti e ^toria (mítoszok és történelem). Torino. 1964, továbbá О. Malagodi és V. E. Orlando visszaemlékezéseit; ezeket és az Erzbergerről szóló könyvet tárgyalja: Leo Valiani: Recenti pubblicazioni sulla prima guerra mondiale (Űj publikációk az első világháborúról). „Rivista Storica italiana", 1960, III. sz. Ld. még John A. Thayer: Italy and the great war. Politics and culture. 1870— 1915. Madison. 1964. 92 H. H. St. A. Liasse XLVII 5a i. Macchio máj. 15-i távirata. 93 H. H. St. A. Nachlass Macchio. Geheim. Italien. Dátum nélküli emlékirat.
