Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
TÁRGYALÁSOK AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG KÖZÖTT 793 tőségre, hogy éppen ez aggasztóan növekvő olasz igények Ausztria-Magyarország által történő kielégítése kényszeríthette volna Olaszországot arra, hogy odáig elmenjen, ahova nem akart eljutni: az elnyert követelések megtartása érdekében a központi hatalmak győzelmét kelljen kívánnia és félnie kelljen az Entente győzelmétől. Pedig nyilvánvaló volt, hogy az Entente, elsősorban Oroszország — amelyet ugyan imperialista szempontok vezettek, de amely azt hangoztatta, hogy egy balkáni szláv nép, Szerbia védelmében indít háborút — rossz néven vette volna Olaszországtól, ha ez elismeri az osztrákmagyar hódításokat a Balkán félsziget területén, olyan kárpótlás ellenében, amely, ha Trento nem bizonyul elegendőnek, nem lehetett volna más, mint az etnikailag kevert adriai terület, olasz és jugoszláv lakossággal. Egy olyan olasz—osztrák megegyezés, amely a Hármasszövetséget erősítette volna, az Entente szemében szükségszerűen szolidárissá tette volna Olaszországot a központi hatalmakkal. Csak idő kérdése volt, hogy az olasz kormány arra a meggyőződésre jusson, hogy míg a 7. cikkely kérdésében felmerülő elsimíthatatlan ellentéte Ausztria-Magyarországgal ennek ellenségei mellé állítaná, ugyanakkor azonban a 7. cikkellyel kapcsolatban egy kielégítő megegyezés a Központi Hatalmak oldalára kell, hogy vezesse. Az a tény azonban, hogy Bécsben már pusztán a trentói tartomány átengedését is eleve visszautasították, tárgytalanná tett természetesen minden olyan feltevést, hogy idővel Olaszországot szembe lehet fordítani az Entente-tal. Sőt, időszerűvé vált ezzel az ellenkező elképzelés, aminek az augusztus 8-i ülésen Stürgkh osztrák miniszterelnök adott kifejezést. Felvetette a kérdést, vajon okos dolog-e tétlenül kivárni Olaszország támadását és nem lenne-e helyesebb „félrevezetni valami titkos egyezségfélével . . . Az olyan brigantik ellen, amilyenek most az olaszok, semmiféle diplomáciai becsapás nem lehet túl elvetemült."2 0 Stürgkh azt javasolta — és ezzel előre igazolta az olaszok 1915 tavaszán tanúsított magatartását, amikor ragaszkodtak az akkor felajánlott osztrák-magyar engedmények azonnali megvalósításához —-, hogy Németország titkos szerződéssel ígérje oda Olaszországnak Trentot, azon feltétellel, hogy avatkozzék be a háborúba hármasszövetségbeli társai mellett és a háború befejeztével ismerje el Ausztria-Magyarország intézkedéseit a Balkánon. Mivel ezek között szerepelt volna Montenegro megszüntetése, amibe Viktor Emánuel családi okból nem egyezhetett bele, Olaszország a maga részéről így kénytelen lett volna lemondani Trentoról. A magyar miniszterek, Tisza és Burián, az uralkodó személye körüli miniszter, elvetették az ötletet azzal a megjegyzéssel, hogy Olaszország bizonyára nem hagyná magát félrevezetni.21 De az, hogy ilyen gondolat egyáltalán felmerülhetett az osztrák kor-1937. II., 126. 1. Vő. még: Graf Stefan Tisza: Briefe, 1914—1918, I. köt. Berlin. 1928. De 1915 márciusa előtt Tisza ugyanezen okfejtés alapján helyezkedett szembe az engedményekkel Olaszország irányában is. Később megértette, hogy ebben tévedett, de Romániával kapcsolatban nem változtatta meg álláspontját. Ld. még Arthur Weber: Graf Tisza und der Eintritt Italiens in den Weltkrieg, „Berliner Monatshefte", 1927, 608. és к. 1.; József Oalántai: Stefan Tisza und der erste Weltkrieg, „Österreich in Geschichte und Literatur", 1964, 10. sz. Die Kriegszielpolitik der Tisza-Regierung 1913 — 1917, „Nouvelles études historiques". Budapest. 1966, T. 2, 201. és к. 1. 20 Lásd az ülés jegyzőkönyvét, H. H. St. A. XXXX —312. 21 Uo. Ismeretes, mennyire olasz-ellenes érzelmű volt mindig Conrad tábornok vezérkari főnök, aki 1911-ben szabályszerűen sürgette a tripoliszi problémával elfoglalt Olaszország megtámadását. Ld. most emlékiratainak és a rávonatkozó irodalomnak kritikai tárgyalását Solomon Wauk beszámolójában az „Austrian History Year Book" 1965 1.