Századok – 1966

Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787

788 L. VALIANI igazolni kezdték aggodalmait és megmutatták, hogy Németországnak és Ausztria-Magyarországnak egyedül kell majd harcolnia legalábbis Oroszország, Franciaország és Szerbia ellen, Tisza megváltoztatta álláspontját és elfogadta a megelőző háború gondolatát.3 Nagybritannia beavatkozása a háborúba erősen lecsökkentette Németország győzelmi esélyeit; ugyanakkor nyilván valóvá tette azt is, hogy Ausztria-Magyarország csak akkor kerülheti el a vereséget, ha Olaszország — melynek háborúba lépése hármasszövetségbeli partnerei oldalán az angol beavatkozás után kizártnak látszott, viszont az angol flotta révén biztosított utánpótlások birtokában immár könnyen gondolhatott arra, hogy Ausztria ellen fordul — beláthatatlan ideig fenntartja semlegességét, melyet a római kormány 1914. augusztus 2-i nyilatkozatában leszögezett. Már az augusztus 8-i közös osztrákmagyar minisztertanácson, ahol Berchtold beszámolt arról, hogy Róma, Ausztria-Magyarország várható balkáni előnyomulására való tekintettel kárpótlást igényel és Berlin is azt javasolja, hogy kezdjenek ilyen értelemben tárgyalásokat. Conrad tábornok vezérkari főnök leszögezte, hogy nem rendelkezik elég katonai erővel ahhoz, hogy még egy harmadik fronton — az olaszokkal szemben is — háborút viseljen.4 Conrad, aki Sarajevoig az Olaszország elleni megelőző háború híve volt és utána is nehezen hajlott arra, hogy figyelmeztetéséből levonja a katonai helyzet diktálta következtetést, miszerint Olaszország felé megfelelő koncessziókra van szükség, hogy elkerüljék támadását, a következőkben is egyre azt ismételte, hogy az olasz beavatkozás Ausztria-Magyarország számára végzetesen kedvezőtlen katonai helyzetet teremtene. Érdemes elmélyedni abban a kérdésben, hogy Ausztria-Magyarország, amely mindent a Szerbia elleni háborúra tett fel — még azon az áron is, hogj?- >gy szembekerül Oroszországgal —, miért nem tekintette mindennél előbbrevalónak, hogy ezt a háborút meg is nyerje; és minthogy tudhatta, hogy abban az esetben, ha még az olasz támadással is szembe kell néznie, nem nyerheti meg, miért nem tett meg minden lehetőt, hogy időben biztosítsa magának Olaszország semlegességét. Még a nemrégiben megjelent Berchtold-életrajz — olyan tapasztalt történész munkája, mint Hugo Hantsch — sem foglal állást e kérdésben, holott éppen Berchtold volt az, aki kénytelen volt 1915 januárjában beadni lemondását, mert végre megértette, hogy feltétlenül meg kell adni Olaszországnak azokat az engedményeket, amelyek árán akkor még talán el lehetett volna kerülni beavatkozását.5 Helyes lesz e kérdést újra megvizsgálni a bécsi és római levéltárak vonatkozó anyaga és a nemrég kiadott olasz diplomáciai.iratok alapján.6 A július 7-i közös minisztertanácson Berchtold, miután közölte, hogy 3 Tisza július közepén elfogadta, hogy háborút indítsanak Szerbia ellen, azzal a feltétellel, hogy csak annak megalázására és határkiigazításra törekedjenek, nem az annexióra. Július 31-én Tisza is egytértett azzal az állásponttal, hogy a kibékülésre vonatkozó angol javaslatot elvessék. Vö. a közös osztrák-magyar minisztertanács jegyzőkönyvét, H. H. St. A. — XXXX — 312 — P. A. 4 Uo. 6 ff. Hantsch: i. m. 716. és k. 1. 6 Bülow herceg római küldetését jelenleg Alberto Monticone dolgozza fel. Ami az olasz diplomáciai iratokat illeti, már 1954-ben megjelent az 1914. augusztus 2-tól Sangiuliano külügyminiszter haláláig (okt. 16.) terjedő iratokat közlő kötet; 1964-ben megjelent az 1914. június 28. és augusztus 2. közötti iratokat közlő kötet. Remélhetőleg a Sangiuliano halálától a beavatkozásig terjedő időszakra vonatkozó kötet, vagy kötetek megjelenése már nem késik sokáig.