Századok – 1966

Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713

KRÓNIKA-PROBLÉMÁK 721 Erről az első világháború alatt elterjedt szállóigéről jól ismert, hogy a középkorban Vergiliusszal népszerűségben vetekedő M. Annaeus Lucanus (i. u. I. sz.) Pharsalia-jából (I, 255 sq) származik, s a rómaiakat Marius korában eltöltő rémületet érzékelteti: Nos primi Senonum motus, Cimbrumque ruentem Vidimus et Martern Libyes cursumque furoris Teutonici. Azt is tudjuk egyrészt E. Dümmler gondos anyaggyűjtéséből,2

4

másrészt J. Huizinga előadásából,2

5

hogy a középkorban a németség magatartásának jellemzésére legelőször a XI. és XII. század fordulóján alkalmazta Ekkehardus Uraugiensis, akinek francia és angol részről a XII. században támadtak követői. Dümmlert és Huizingát megismételve tehát arra emlékeztetünk, hogy Suger, Saint Denis apátja (f 1151) a szóképet alkalmasnak találta általa jellemezni egyrészt az V. Henrik császár által Châlons-sur-Marne-ba 1107-ben kiküldött követ magatartását, amelyet mint szemtanú megfigyelt, másrészt a német lovagokat, amint a római Szt. Péter-bazilika előtt 1111-ben a polgárokra támadtak, az angol Iohannes Saresberiensis (f 1180) pedig félévszázad múlva Barbarossa Frigyes elleni tollharcában adott hangot a furor Teutonicus által felébresztett megütközésének. Sajátságos, hogy mindhárman keresetlenül alkalmazzák a kifejezést, mintha a közbeszédben élő megjelöléshez nyúlnának. Márcsak ezért sem volna szükséges az ősgestában feltűnését késői interpolációnak tulajdonítani, mintegy azt vélve természetesnek, hogy a szállóigének a nyugat-európai latinságban közkeletűvé válása szükségképpen sokkal megelőzte magyarországi lejegyzését.2

6

Ha figyelembe vesszük, hogy a pannonhalmi bencés monostor könyvtárában megvolt, a XI. század végéről származó könyvjegyzékének tanúsága szerint a Pharsalia,27

aggályoskodás nélkül feltehetjük, hogy az ősgesta szerzője közvetlenül alkalmazta olvasmányának kifejezését, amidőn Péter királyt mint zsarnokot a legerősebb szavakkal illette: Petrus . . . rex omnem regie serenitatis benignitatem abiecit et Teutonico furore seviens nobiles Hungarie aspernabatur, bona terre superbo oculo et insatiabili corde cum Teutonicis beluina feritate rugientibus et cum Latinis yrundinum garru-2ä

Über den furor Teutonicus. Sitzungsberichte der königlich preussischen Akademie der Wissenschaften zu Berlin. 1897. 116. sk. 1. 2S

Im Bann der Geschichte. Betrachtungen und Gestaltungen. Basel. 1943. 147. sk. 1. 26

A kifejezés közismertté válását bizonyítja, hogy a XIII. századi híres bolognai tanár, Boncompagno, levélírásra oktató ars dictaminis-tankönyvében az egyes népeket hátrányos oldalukról jellemezve már mint közhelyt említi, hogy a németeket dühöngésük, a franciákat kevélységük teszi nevetségessé. (Teutonici per furorem . . . Francigenae per arrogantiam ... a plurimis deridentur. C. Sutter : Aus Leben und Schriften des Magisters Boncompagno. Ein Beitrag zur italienischen Kulturgeschichte im XIII. Jahrhundert. Froiburgi. Br.—Leipzig. 1894. 123.1.) 27

A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története. Szerk. Erdélyi L. I. köt. Bpest. 1902. 691., 354. 1.; Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére. Bpest. 1933. 349. 1.; Csapodi Cs.: A legrégibb magyar könyvtár belső rendje. Magyar Könyvszemle 73 (1957), 15., 22. 1. — A Pharsalia népszerűségéről és szöveghagyományáról K. Büchner: tjberlieferungsgeschichte der lateinischen Literatur des Altertums. Geschichte der Textüberlieferung der antiken und mittelalterlichen Literatur. I. köt. Zürich. 1961. 409. 1.; H. Rüdiger: Die Wiederentdeckung der antiken Literatur im Zeitalter der Renaissance. Uo. 616., 534. 1.