Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
KRÓNIKA-PROBLÉMÁK 719 figyelemre érdemtelennek. Amennyiben pedig mégis véleményt kellett nyilvánítani megírásuk kora felől, az volt a nézet, hogy az első leírás a régibb, a második pedig a XIII. századból, a huntörténet írójától származik. Hasonlóképpen szükségtelennek látszott sok gondot fordítani annak eldöntésére, hogy melyik bibliai őstől — Kámtól vagy Jáfettől — való származtatás a régibb. Az emberiségnek Noétól eredeztetése annyira a mesék világába tartozik, hogy teljesen feleslegesnek vélhette bárki is akár egyetlen szót vesztegetni a találgatásra, melyik fián keresztül kapcsolódik az emberiség ősatyjához a magyarság. A legegyszerűbb megoldásnak az látszott, hogy a Jáfettől való származtatást tartsuk a régibbnek, a Kámtól valót pedig XIII. századinak. Az önmagukban érdektelen forrásadatok váratlanul lényegeseknek bizonyulnak, mert segítségükkel következtethetünk az írónak a magyarság sorsáról vallott felfogására. Az a körülmény, hogy a szerző az egyházi rend tagja volt, eleve indokolttá teszi, hogy a gondolkozását meghatározó tényezőket figyelembe vegyük s felfogását ne a mi, hanem korának világnézete alapján próbáljuk megérteni, azaz mérlegeljük az általa fontosnak tartott elveket. Ezért kell tehát tudomásul vennünk, hogy a keresztény egyház saját elsőbbségét kívánván kifejezésre juttatni az antik kor valamennyi — meggyőződése szerint későbbi eredetű — vallásával szemben, a biblia elbeszélését tette a világtörténet vezérfonalává, és minden népet Noé valamelyik fiától leszármazottnak tüntetett fel a Genesis legelején elhelyezett néptáblázat segítségül hívásával. Ez 72 őst sorolt fel. Maga a szám az egész középkoron át állandó maradt, annál több változáson ment át azonban az egyes ősöktől származtatott népek névsora.18 Ennek folytonos módosulása azzal a szokással függött össze, hogy minden újonnan feltűnt nép előbb vagy utóbb beosztást nyert abba. Az új népeket vagy saját íróik sorolták be, vagy ellenséges érzelmű historikusok. Az előbbi esetben dicsőséges őst lehetett kikeresni, akire azután büszkén tekintettek az utódok. A legelőkelőbb ős Jáfet volt, a megvetett népeket Kámtól volt szokás származtatni. Az európai népek Jáfetet foglalták le maguknak, Semnek Ázsia jutott, s így Afrika Kámnak maradt. Az ő utódai, Noé átkától kísértetve, már fekete testszínükkel elárulták alacsony származásukat. A magyarokat a X—XI. századi nyugati történetírók két bibliai őshöz is megpróbálták hozzákapcsolni. Egyesek Sem ivadékai, Ábrahám egyik mellékfeleségének, Agarnak leszármazottjai közé iktatták őket, ahová a XIII. században a tatárokat is beosztották,19 mások Szkítiából való eredetük alapján mint Magóg leszármazottjainak Jáfetet tették meg ősüknek.2 0 Az ősgesta a harmadik fiú, Kám mellett döntött, bizonyságot téve, hogy minden büszkeség nélkül tekint a magyarság elődeire. Vállalta sőt megtetézte mindazt a becsmérlést, amit forrásában, Reginoban az antik barbár fogalmával azonosított szkítákról olvasott, vagy ami a hagyományokból tudomására jutott. Jellemzése szerint a szkíták a tétlenséget kedvelik, hiábavalóságoknak hódolnak, fennhéjázó természetűek, bújálkodók, rablásra áhítoznak és általában inkább fekete színűek, mint fehérek.2 1 Eljárásából azt kell következtetnünk, 18 A. Borst: Der Turmbau von Babel. Geschichte der Meinungen über Ursprung und Vielfalt der Sprachen und Völker. Stuttgart. 1957 — 1969. 121. sk., 399. sk., 507.1. 19 Gombos: i. m. III. köt. 1967. 1., I. köt. 199. 1.; Borst: i. m. 767. 1.; Kohn S.: Héber kútforrások és adatok Magyarország történetéhez. Történelmi Tár, 1881. 12. sk. 1. 20 Gombos: i. m. II. köt. 1236. 1.; vö. Borst: i. m. 531. 1. 21 SRH I. köt. 252. 1.
