Századok – 1966
Krónika - Beszámoló Komjáthy Miklós kandidátusi disszertációjának vitájáról (Somogyi Éva) 650
KItÓNIKA 651 másik két tagjának, a pénzügy- és hadügyminiszternek állása a XVIII. századi udvari hatóságok (Hofstelle-k) elnökeinek állására emlékeztet. A disszertáció a Monarchia utolsó fél évszázada történetének három fordulati évét, az okkupációét, az annexióét és a hadüzenetét, illetőleg ezekben az években a közös minisztertanács működését vette tüzetesebb vizsgálat alá, hogy csak a legszembetűnőbb tényekre hivatkozva is mintegy villámfénynél lehessen látni: mi szerepe volt a sorsdöntő események alakulásában a Habsburg-birodalom legfőbb kormányszervének és ezen belül a közös külügyminiszternek. A vizsgálódások nemcsak a konkrét politikai funkció feltárására irányultak, hanem ezen túlmutató elméleti-módszertani összefüggések megállapítására is. Az államigazgatási szervek, intézmények egy adott történeti-politikai helyzet termékei s objektív megjelenési formái. ,,A disszertáció — vallja a szerző — sa hozzá hasonló vizsgálódások célja az, hogy próbálják megállapítani az efféle berendezések történeti szerepét. Az élet intézményes keretei maguk is tényezővé válnak a társadalmipolitikai fejlődósben. Bizonyos erők érvényesülésének lehetőségeit biztosítják, másokénak útját állják, hatásukat tompítják. A disszertáció (illetőleg szerzője már évek óta) keresi a hivataltörténelem s a történelmi segédtudományok szintjén jelentkező problémák vizsgálata társadalomtörténeti elmélyítésének módjait. Többek között nevezetesen azt, miképpen lehet a gazdasági-társadalmi élet alakulásának az ügyintézésre csak áttételesen gyakorolt hatását közvetlenül kifejező, ha törvényszerűségeket nem is, legalább szabályszerűségeket megállapítani képes formulákat találni." Az efféle elvi vizsgálódásokra a Monarchia ügyintézésének, jelesen a közös minisztertanácsnak első világháborús története kiváltképpen alkalmasnak látszott. A Monarchia világháborús hallatlan ütemű gazdásági, technikai fejlődésének s az államigazgatás feudalizmusban gyökerező elemeinek, a gazdasági alap s ez inadekvát felépítménynek szakadéka egyre áthidalhatatlanabb lett. A közös minisztertanács s a Monarchia vezető politikusai végzetesen lemaradtak a száguldó események mögött. A legfelsőbb kormányszerv szápalmas szerepe a világháborúban egyfelől pregnáns példája a gazdasági, társadalmi-politikai alapját vesztett szervezet szükségszerű destrukciójának és deformálódásának, másrészt annak, hogy az igazgatási gépezet tehetségesebb irányító elemei is az aláásott struktúrához kötötten elveszítik a politikai helyzet megítéléséhez szükséges tisztánlátásukat. A mimka opponensei mindenekelőtt a disszertáció módszertani eredményeit üdvözölték. A marxista történetírásunkban szokatlan, de mint éppen a tanulmány bizonyítja, feltétlenül létjogosult eljárás, hogy a hivatali ügyintézésből (illetve forrásainak forrástani elemzéséből) — tehát másodlagosan felépítményi jelenségekből — jut el a társadalmi-politikai összefüggések új megvilágításához. ,,E módszer segítségével nemcsak azt mutatja ki, hogy a hivatali szervezet nehézkessége, elavultsága a dualizmus rendszerének belső ellentmondásait tükrözte, hanem azt is, hogy a hivatali szervezet zavarai miként járultak hozzá a pusztuló Monarchia súlyos ellentmondásainak elmélyüléséhez. A társadalmi determináció és kölcsönhatás felfedezésében rejlik a szerző forrástudományi kutatómódszerének lényege" — mondotta Hanák Péter. A dolgozat, úttörő elvi módszertani eredményein túl, számos új felismerésre vezetett a dualista Monarchia történetének vonatkozásában. Ennek illusztrálására Hanák Péter a közös minisztertanács intézményének abszolutista és alkotmányos, centralista és dualista jegyeinek kitűnő történeti szempontú elemzésére utalt, arra a kutatási eredményre, hogy a közös minisztertanács nem volt operatív, határozathozó legfelsőbb kormányzati szerv, hanem az uralkodó körök és faktorok közti vitákat személyes megbeszéléssel egyeztető vitafórum, afféle „fiókparlement", amely bizonyos fokig átvette az elsorvadó delegációk funkcióját is. (Az opponens e ponton is méltatta a kutatás módszerét — a magyar és a közös minisztertanács jegyzőkönyvének kitűnő forrástani egybevetését —, amely az új eredményekhez vezetett.) Mindkét opponens igen hasznosnak vélte a delegációk létrehozásáról, jellegéről szóló fejtegetéseket, a kérdésre vonatkozó ismeretek logikus rendszerezését, különösen a delegációk elsorvadása folyamatának bemutatását. Az opponenseket a munka utolsó fejezetei, a közös minisztertanács világháború alatti tevékenysége foglalkoztatta leginkább. G alánt ai József figyelemre méltónak tartotta azt a rajzot, amelyben a szerző a közös minisztertanács végső agóniáját mutatja be a világháború éveiben, lemaradását az események mögött, funkcióképtelensógót, amely azt eredményezte, hogy a legfőbb irányítás a katonai klikk, majd a német szövetségestárs vezető köreinek kezébe csúszott át. È folyamat összefüggése a Monarchia államrendszerének túlélt struktúrájával, a fejtegetések, amelyek a Monarchia vezető politikusainak illuzionizmusával foglalkoznak, mind-mind a munka figyelemre méltó új eredményei közé tartoznak.