Századok – 1966

Krónika - A történelemtanítás aktuális problémáival foglalkozó első nemzetközi szimpózium (Unger Mátyás) 644

KItÓNIKA 647 értünk. A tanítási folyamat tervezésében, óravezetésében a tanárnak új felfogást kell érvényesítenie, amelyben a tanítási anyag és annak logikai felépítése határozza meg a magyarázatot és a magyarázat módszereit. Ennek megfelelően előtérbe kell állítani a gondolkodás- és feladat-struktúrák (Denk- und Aufgabenstrukturen) alkalmazását. Problémafelvetések, egyéni és csoportos megoldások segítségével dolgozzuk fel a tanítási anyagot. A tanárok egyoldalú közlésre való beállítottságát, amely a tanulókat megfelelő gondolkodtatás nélkül elsősorban emlékezetpróbának teszi ki, meg kell változtatni. Különben a tanulók nem szerzik meg azt a készséget, hogy történelmi, ideológiai és politikai kérdéseket megmagyarázzanak, hogy a történelemből ítéleteket, következtetéseket vonjanak le. A történelemtanítás csak a megváltozott felfogás, az új módszerek segítségével tehet eleget a rábízott nevelési feladatoknak, főként ideológiai és politikai vonatkozásban. Az új célkitűzéseket már az 1966/67-es tanévtől kezdve fokozatosan életbe lépő javított tanterv készítésénél figyelembe vették. Az eddigi tantervek az anyagközlósre voltak beállítva, az új tanterv az ismeret- és fogalomrendszer továbbfejlesztésére irányul, figyelembe véve a tanulók szellemi ós ideológiai fejlettségét. Az új tanterv nemcsak a célokat és a tanítási anyagokat jelöli meg, vagyis nemcsak azt, hogy mit milyen céllal kell tanítani, hanem a pontosabbá tett tanterv kitér az egységes oktatási és nevelési folyamat tervezésére. Az új tanterv az ismeret- és fogalomrendszer segítségével egzakt módon meghatározza a történelmi alapismereteket (a történelmi és világnézeti ismereteket, a fogalmi általánosításokat), amelyeket minden tanulónak meg kell szereznie és folyamatosan el kell mélyítenie és alkalmaznia. Mindezt metodikai útmutatással egészítik ki ós segítik elő. A tantervkészítésnek ezzel a módjával kapcsolatban föltétlenül ide kívánkozik annak a megjegyzése, hogy a mi nemrég befejeződött tantervkészítő munkánkban is tudatosan kerülni igyekeztünk a régi tantervkészítésnek elsősorban anyagközlésre ösztönző jellegét, és ezért az ún. törzsanyag kiválasztására, a történelmi fogalmak és törvényszerűségek tanítására vonatkozó megjegyzéseket fűztünk az anyag általános meghatározásához. Bizonyos, hogy ez csak a szerény kezdet, amelynek jelentős továbbfejlesztése a következő fokozatban szükségesnek is látszik, ugyanakkor bizonyos fenntartásokkal is élünk a német módszert illetően, — a túlságos megmerevítéstől féltve a tantervet és az attól túlságosan megkötött tankönyveket és történelemtanítást. Az igaz persze, hogy az NDK-ban ennek a kérdésnek igen magas fokú tudományos előkészítése van folyamatban, éppen az előadó Weitendorf professzor részéről. Mindenesetre élénk figyelemmel kell kísérnünk ezt a próbálkozást, hogy tapasztalatait alkalomadtán elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt felhasználhassuk. Van Weitendorf előadásának és a vele kapcsolatos vitának még néhány olyan vonatkozása, amely nálunk is komoly figyelmet érdemel. Különösen a felszólalásokból derült ki az, hogy az egyetemes és a nemzeti történelem összehangolása — sőt akár a cseh és a szlovák, vagy a jugoszláv népek történetének vagy nálunk az 1918 előtti Magyarország népei történetének összefogása — milyen nehézségeket okoz. Egyező vélemény alakult ki abban a tekintetben, hogy a nemzeti történelmet erősen az egyetemes történeti fejlődésbe ágyazva, az egyetemes történelem integráns részeként kell tanítani, s az egye~ temes történelem tanítását fokozni kell. (Űgy tűnik, hogy ebben a tekintetben a mi tantervünk tette a leghatározottab lépéseket — legalább is közvetlen szomszédainkkal összehasonlítva.) Az önálló gondolkodásra nevelésben rendkívül fontos szerepe van a történelmi fogalmak rendszerének, amelynek kialakítása elválaszthatatlanul összekapcsolódik a társadalmi fejlődés súlypontjainak kialakításával. A fogalmaknak a, gyakorlati oktatás során való elvonását illetően kétféle veszélyre — egyrészről a tul kevés, másrészről a tul bő tényanyag felhasználására — hívta fel az előadó a figyelmet. Az első esetben (faktologische Enge) az egyesben való megakadás, ellenkező esetben viszont a tényekbe való « belefulladás veszélyeztet. (A csak tényszerűségekre való törekvés, az általánosításoktól való idegenkedés a történettudományban is komoly veszély lehet — hívta fel a figyelmet Schilfert.) A fogalmak kialakításában a tanár akkor jár el helyesen, ha állandóan gondja van az egyes, a különös és az általános közötti kapcsolatokra és tudatosan törekszik — az egyetemes és a nemzeti történelemben is —-a folyamatok ábrázolására, és annak a készségnek a kialakítására, mely képessé teszi a tanulókat a folyamatok fölismerésére és jellemzésére. Ennek a készségnek a kialakítása viszont csak akkor sikerülhet, ha a fogalmak kialakításában, bővítésében, a történelmi jelenségek kölcsönhatásainak érzékeltetésében meghatározott tervszerűség, megszakítatlan kontinuitás érvényesül. A történelmi fogalmak és általánosítások szerepével kapcsolatban került szóba és vált vita tárgyává az aktualizálás problémája. A korábbi évek sematikus alapon törtónt,