Századok – 1966

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése 618

620 KRÓNIKA A másik évforduló — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordidója, illetve az utána következő magyar októberi forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulója — már nem történettudományunk belső ügye, hanem az egyetemes történet és hazánk történetének legfontosabb eseményeire emlékeztet. Kötelességünk megragadni ezt az alkalmat, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját arra, hogy népünk történeti tudatát megerősítsük a proletár internacionalizmus eszméivel. Nem lehet ugyanis a polgári nacionalizmus maradványait felszámolni teljesen addig, amíg nem erősítjük meg a szocialista hazafiságot, nem erősítjük az ezzel szorosan összefüggő proletár internacionalizmus gondolatát. S van-e az emberiség egész történetében kifejezőbb, sokatmondóbb példa a szocialista hazafisággal összeforrott proletár internacionalizmusra, mint éppen a Nagy Októberi Forradalom története, van-e ami történetünkben tanulságosabb példa erre, mint éppen a Magyar Tanácsköztársaságé? Történettudományunk legnemesebb hivatásának tesznek eleget a magyar történészek, ha arra törekednek, hogy együttes munkával a Nagy Októberi Forradalom ós a Magyar Tanácsköztársaság példájával erősítsék, fejlesszék népünk szocialista törtónettudatát. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében a Magyar Történelmi Társulat közgyűlését megnyitom." Ezután Molnár Erik elnök felkérésére Székely György főtitkár tartotta meg közgyűlési beszámolóját. „Tisztelt Közgyűlés ! Kedves Elvtársak ! Hosszabb időszak eredményeit és mulasztásait hivatott a mai tanácskozás összegezni, amelyet a Magyar Történelmi Társulat mennyiségi tekintetben számottevő tevékenysége jelez. Az eredmények, a rendezvények ós publikációk egyszerű felsorolása 12 sűrűn gépelt oldalt tesz ki, amelyet a beszámoló mellékleteként most juttatunk el a tagság kezébe. Ez fel is ment attól, hogy a társulati munka részleteiről is beszámoljak, a hozzászólások viszont mind a szóbeli beszámolót, mincLaz írásos mellékletet érinthetik. Legyen szabad kiemelnem a melléklet anyagából, hogy mindez a társulati tevékenység nemcsak a rendszeres időközökben összeült és a munka körvonalait, irányelveit megszabó elnökség, nemcsak a kezdeményező és operatív feladatokat ellátó titkárság, nemcsak a tudományos munkatárs — az időszak végefelé más tudományos munkakörbe átment Fügedi Erik barátunk — munkásságának, ha úgy tetszik érdemeinek tudható be. Egyáltalán, a lelépő vezetőség tevékenységének irányát, következetességét, munkakedvét és munkabírását a tagság bírálhatja el a mai közgyűlésen. A számszerű eredmények különféle elemzésre alkalmasak, minden esetre jelzik — hangsúlyozni ezt szeretném — a tagság, budapestiek ós vidékiek, idősebbek és fiatalabbak mind aktívabb munkáját, részt vállalását és részt kérését a társulati munka legkülönbözőbb területeiből. A tagság gyarapodása, a vidéki csoportok hálózatának csaknem az egész országra kiterjedése alapján érezhette úgy az eddigi vezetőség, hogy mérlegelve feladatait és lehetőségeit, erőinek véges és a feladatok sokasodó voltát, azzal a meggyőződéssel állhasson a közgyűlés elé, hogy vállalt feladatát, a Magyar Történelmi Társulat korszerű reorganizációját nagy részben már teljesítette, s most új erőknek kell fáradoznok a még egyre növekvő tagságú intézmény megszilárdításán, a súlyponti feladatok fokozottabb ellátásán, a tömegkapcsolatok kiépítésén, a történész közvélemény további kialakításán, a korszerű műveltség történettudományi elemeinek formálásán. A lelépő vezetőség azzal a meggyőződéssel és reménnyel lépett a közgyűlés elé, hogy tagjai számára ezután is jut sok — erejükhöz, idejükhöz és szakmai érdeklődésükhöz közelebb álló — társulati feladat, amiből ki kívánják venni részüket. Nem foghatok bele a Társulat működésének ismertetésébe anélkül, hogy ne emlékezzem meg igazgatóválasztmányunk két elhunyt tagjáról, akik valamennyiünk megbecsülését ós szeretetét méltán kiérdemelték. Sándor Vilmos gazdaságtörténész, a tehetségével és szorgalmával nagy tekintélyre szert tett kolléga úttörő jelentőségű munkákkal és új összefüggésekkel gyarapította tudományágunkat. Még 1962-ben hunyt el. A Társulati munkában még hosszabb ideig részt vehetett Hanzó Lajos, 1964-ben bekövetkezett haláláig nagy aktivitással dolgozott az oktatási reform ügyén, Szarvas tudómányos publikációinak kiadásán és egyre újabb résztanulmányokkal járult hozzá maga is az agrártörténet és művelődéstörténet gazdagításához. Mindkét megbecsült pályatársunk egyben jelkép is: az első a sokáig elfojtott tehetség felszínre kerülése ós gyors beérlelődóse példája, aki hamarosan maga is a fiatalok mesterévé lett; a második a vidéki oktatónevelő-kutatómunka egységének és lehetőségének, a kis vidéki kulturális centrumok kiépítésében elérhető eredményeknek elismert példája. Életüknek ez a tanulsága is őrizzo emiéküket maradandó munkáik mellett.