Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

590 FOLYÓIRATSZEM LE 590 Harney-nak a chartizmus bukása utáni életútjáról, gondolatairól, Engelshez fűződő kapcsolatairól. Az első levelek 1849-ből származnak, abból az időből, amikor Harney a Testvéri Demokraták szervezet léikéként a nemzetközi szolidaritás szem­léletét terjesztette, azt vallván, hogy a for­radalom csak egyetemes talajon győzhet. A szerző bemutatja az új forradalmi lapok létrehozását, az O'Conorral folytatott vi­tákat, amikor Harney képviselte a szocia­lista elveket. Harney útja ekkoriban E. Jonestól is elvált, aki az 1850-es óvek elején Engelshez és Marxhoz közelebb állt. Harney ugyanis a forradalmi dikta­túra módszerét elhárította. 1853-ban Har­ney a választási harcban vereséget szenve­dett, lapja megbukott és felesége meghalt. Ezt követően vándorolt ki az Egyesült Államokba. Nem sokkal később azonban E. Jones kezén az angol chartista mozgalom is elhalt. Harney és Engels között a levele­zés tovább folytatódott, és még 1844-ben kötött barátságuk elmélyült, noha Ilarney az 1850-es évektől fokozódó szkepticizmus­sal nyilatkozott a forradalmi mozgalom távlatairól. A levelezésben 1863 és 1876 között sajnálatos űr tátong. 1876 után Harney fájdalommal emlékezik meg az elhaló forradalmárokról, és leveleiben ismé­telten kérdezi Engelst, hogy min dolgozik Marx, miért nem hallat magáról. Lenéző­leg és korholólag nyilatkozik az angol munkásmozgalom új vezetőiről, akik az osztálybéke talajára helyezkednek. Kri­tikusan ír az Egyesült Államok politikai­morális légköréről, a pénz utáni hajszáról, sőt az amerikai Munka Lovagjai formaliz­musáról, a munkásmozgalomba, bevitt hierarchikus szervezkedéséről. Keserűen írja: ,,ha az amerikai tőke megijed majd, könyörtelenebb lesz, mint az európai ki­rályok, s legalábbis Thiers myrmidonjai­nak társává lesz". Harney megjegyzéseket fűzött Engels írásaihoz, az utópista szo­cializmusról írott ismert munkája elolva­sásakor megjegyezte, hogy az állam elha­lása utáni fejlődést nem látja tisztán Engels munkájának elolvasása után sem. Az ír kérdésben például úgy vélte, hogy nem állhatnak egyértelműen az ír nemzeti moz­galom oldalára, egyrészt mivel az nem osztályalapon áll, s féktelen angolgyűlö­löletre épül, másfelől pedig agrárprogramja is csak földfoglalást, földosztást követel, s nem a földek köztulajdonba vételét. Harney kritikusan szemlélte az angol munkásmozgalom fejlődését. Leggyak­rabban a vezetőket ostorozta kor­rupt és a burzsoáziához dörgölődző politi­kájukért, de más esetben Hyndman vo­luntarista szektariánizmusát is kérlelhe­tetlenül elítélte. Általában kifejtette, hogy nem a lumpenproletariátusra, s az East Endre kell építeni, ha a munkásmozgalmat akarják fellendítem. A .közölt levélrészlet­ből azonban úgy tűnik, hogy Harney a lumpenproletariátus ós a munkanélküliek nem mindig könnyen elválasztható rétegét nem különbözteti meg. Egészében véve az 1890-es évek levélváltása még inkább aláhúzza a már korábban is érvénye­sülő — s Harney által világosan meg is fogalmazott — tendenciát, hogy a chartista veterán harcos már nem nagyon hitt a munkásosztály ügyének közeli győzelmé­ben. Noha Harney mindvégig büszke volt úttörő éveire — a levélváltás éppen azt tükrözi, hogy Engels többször felkérte, írja meg ezeknek az éveknek történetét —, tulajdonképpen az 1890-es években már azt is kétségbe vonta, hogy a munkás­osztály önmaga vívja-e ki a kívánt ered­ményeket. A levelek tükrében úgy tűnik, Harney ekkor elkeseredve az integrális szocializmus felé tett lépéseket. — STEPHEN ООЪТНАМ : George Potter, a Junta és a Bee-Hive (23 — 65. 1.) a második, befejező rész, amely az 1868 utáni történeti kort dolgozza fel, azt a periódust, amikor Potter és a Bee-Hive is fokozatosan, de mind egy­értelműbben a liberális-polgári befolyás alá került. A szerző rámutat arra, hogy mindez kapcsolatban állt azzal, hogy a ra­dikálisabb munkásszervezetek ekkoriban meggyengültek, a Bee-Hive-t támogató London Working Men's Association tag­sága 1867-ben már mintegy 600 főre zsu­gorodott. 1870-re pedig a szervezet egyik vezetője, a Bee-Hive-nak Potter mellett másik legbefolyásosabb irányítója és vezér­cikkírója, Hartwell szerint gyakorlatilag már megszűnt létezni. E kedvezőtlen ten­dencia mellett hatott az is, hogy az 1868. évi választási harc során a liberális párt a munkástömegekre — az új válasz­tókra — befolyást kívánt gyakorolni. En­nek során szövődtek kapcsolatok Potter és a liberális párt progresszívebb, nagy anyagi erővel rendelkező képviselői között. A lap hangvétele már ezután megváltozott, s Hartwell ezt érzékelve elvált a laptól. 1869 után a lap jellegében újabb változás követ­kezett be, a lap teljesen a liberálisok anya­gi segítségétől függvén, olyan átalakuláson ment át, hogy Potter irányítása helyébe rövid ideig triumivátus lépett, majd Pottert visszaszorítva gamuel Morley, a tényleges laptulajdonos Henry Sollyt, egy unitárius papot jelölte ki a lap élére. Solly általános emberbarát, humanista, a sze­gény elesetteken sajnálkozó, azok számára kisebb gazdasági reformokat sürgető hang­vételt ütött meg 1870 februárjától. Ezt követően hozta az Internacionálé Főtanácsa, azt a határozatot, amelyben megszakított

Next

/
Thumbnails
Contents