Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

FOLYÓIRATSZEMLE 579 — A vita-rovatban JURAJ KRAMER, JÁN MLYNÁRIK: A forradalmi mozgalom és a nemzetiségi kérdés Szlovákiában a húszas években (423 — 443. 1.) kifejtik, hogy a Csehszlovák Kommunista Pártnak ebben a korszakban nem volt nemzeti programja, 1924-ig a csehszlovák nemzetegység elvi alapján állt. Nem hozott létre külön szlo­vákiai országos pártvezetőséget, holott köz­vetlenül a felszabadulás után volt ilyen. Az 1926-os zsolnai pártkonferencia ugyan helyes álláspontot fogadott el a szlovák kérdésben, eredményeit azonban később balosan értékelték. A szlovákiai gyárak leszerelése ellen indított mozgalom, amely a munkás egységmozgalom egyik formája volt, csak egy időre ért el eredményeket. A párt politikájának nagy hátránya volt a szociáldemokrata örökség, amely a nem­zeti kérdésben is még éreztette hatását. A cseh finánctőke szlovákiai uralma ugyan­csak kedvezőtlenül befolyásolta az esemé­nyeket. Így a szlovák nemzeti mozgalom a néppárt vezetése alá került. —• ANTON SPIESZ ismerteti Pach Zsigmond Pál néme­tül megjelent munkáját a magyarországi és nyugat-európai agrárfejlődés különbsé­geiről a XV—XVII. században (447 — 449. 1.). — О. CH. ismerteti Kerekes Lajos köny­vét az Anschlussról (472. 1.), ugyanő Az I. Internacionálé és Magyarország c. kiad­ványt (473—474. 1.), CHM- ismerteti A ma­gyar nacionalizmus kialakulása és törté­nete c. könyvet (480 — 481. 1.) Ezek az' is­mertetések, és több magyar folyóiratban megjelent tanulmány ismertetése tartalmi összefoglalást nyújt. — N. ACTA UNI VERSIT ATIS PALACKI AN AE OLOMUCENSIS. FACULTAS PHILOSO­PHICA 22. Historica VII. Sborník prací historickych. 1964. — A szerkesztő, DIMITR KRANDZALOV: Hogyan különböztessük meg a balkáni országok régészeti anyagában a helybeli romanizált lakosságot a szlávok és egyéb népelemek anyagától (5 — 43. 1.) vitába száll I. Nestor román régésszel, s úgy véli, hogy a korábban bolgár-töröknek, majd 1945 után szlávnak tekintett kerámia nagyrészt a romanizált helyi lakosság ter­méke, ez a lakosság azonban csak a Duná­tól délre eső területen maradt fenn. — OSVALD NEVRIVA- A morvaországi sztrájk­mozgalom gazdasági előfeltételei a szabad versenyen alapuló kapitalizmus utolsó sza­kaszában (91 —134. 1.) részletes adatokat közöl az 1860 — 70-es évek fejlődéséről az egyes iparágakban, az osztrák gazdaság­politika hatásáról, a morvaországi ipar piaci problémáiról, a bérek alakulásáról (általában csökkenő tendenciát mutatnak) és az élelmiszerárakról. — JAN NAVRÁTIL: Az osztrák—magyar és német imperializmus kereskedelmi kapcsolatairól az első világhá­ború előtt (135 — 186.1.) elsősorban a Né­met Demokratikus Köztársaságban gyűj­tött levéltári anyag alapján ismerteti a két állam kereskedelmi kapcsolatait, különösen az 1906-os szerződést és a vámunió kérdé­sét. Megállapítja, hogy a Monarchia egyre inkább függő viszonyba került Németor­szágtól. A német tarifa-politika kedvezőt­len hatást gyakorolt. A két fél gazdasági szempontból nem tudta egymást kiegészí­teni, ezért volt hiábavaló a vámunióra irányuló törekvés. Az ausztriai iparágak közül a hadianyagot gyártó szívesen látta az egyre közelebbi kapcsolatokat, más ipar­ágak azonban igyekeztek elhatárolni ma­gukat a német befolyástól. — JOSEF BARTOS: A baloldal kezdődő kialakulása a csehszlová­kiai proletár ifjúság soraiban 1917—1919 (187 — 201. 1.) megállapítja, hogy az önálló állam létrehozása megakasztotta a kom­munista irányzat feló való gyors előreha­ladást. Külön vizsgálja a cseh, a szlovák és а német ifjúmunkás mozgalom fejlődó­sét, s úgy látja, a baloldali áramlat kiala­kulása mindenütt párhuzamosan folyt a párton belüli balszárny kibontakozásával, nem előzte meg ezt a fejlődést. Nem az egész ifjúsági mozgalom volt baloldali, de kétség­telenül az ifjúság többsége idetartozott. Az internacionalizmus később megerősödött, pl. a marxista főiskolások nemzetközi egye­sülésének létrejöttével.—SÁRKABARTOSOVÁ, JOSEF BIEBERLE: Az 1948-os parlamenti választásokhoz Közép- és Észak-M orvaor­szágban (203 — 227. 1.) részletesen ismerteti a választások számszerű és százalékos ered­ményeit, összevetve az országos és a mor­vaországi átlagokkal. A viszonylagos több­séget a kommunista párt kapta (azokban a körzetekben, ahonnan a kitelepített né­met lakosság helyét csehek foglalták el, abszolút többséget is kapott), az országos átlagnál azonban alacsonyabb volt. A pártra szavazott a munkásság zöme mellett az ag­rárproletariátus ós a szegényparasztság je­lentős része. A második helyen a néppárt következett, nem sokkal kevesebb szava­zóval, mint a kommunista párt. A nép­pártra szavazott a kis- ós a közópparaszt­ság, a katolikus értelmiség, a kispolgárság egy része, elsősorban a katolikus érzületű. A nemzeti szocialista párt hagyományosan a városi kispolgárság szavazatainak a zömét kapta meg. A legkevesebb szavazat a szociáldemokrata pártnak jutott, a textil-és élelmiszeripari munkásság mellett a városi kispolgárság egy része szavazott rá, valamint a baloldali értelmiségnek az a része, amely csak ekkor indult el a marxiz­mus felé. — N.

Next

/
Thumbnails
Contents