Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

FOLYÓIRATSZEMLE 575 reive az európai hatalmi egyensúly-politika fő szabályozó tényezőjévé tette Ausztriát, megakadályozva mind Német- és Lengyel­ország, mint Itália egyesítését. 4. szám. — GERHARD SCHILFERT: A tör­ténettudomány a társadalomtudomány ok rend­szerében (581—596. 1.) mindenekelőtt szem­beszáll azzal a nézettel, amely a társadalom­tudományokat aszerint rangsorolja, hogy fejlesztik-e közvetlenül a termelőerőket vagy nem, s ezen az alapon a történettudo­mányt a második vonalba helyezi. Ez a fel-­fogás ellentétben van a társadalomtudo­mányok — ezen belül a történettudo­mány — növekvő ideológiai szerepéről val­lott közismert pártfelfogással. A szerző ezután megállapítja, hogy a történettudo­mánynak a társadalomtudományok sorá­ban elfoglalt helye még távolról sincs pon­tosan megállapítva. Sorra véve a Nagy Szovjet Enciklopédia, Sztrumilin akadémi­kus, Kedrov filozófus felfogását ebben a kérdésben, kiemelve és rendszerbe foglalva nézeteik helyes elemeit, végül is arra a fel­fogásra jut, hogy a társadalomtudományo­kat két nagy csoportra lehet felosztani: a struktúra-tudományokra, amelyeknél a strukturális összefüggések (a logikai-tör­téneti elem) a megismerés fő tárgya (nyelv­tudomány, filozófia, szociológia, művészet-, irodalomtudomány, stb.), és történeti tudo­mányokra, amelyekben az időben lezajló történeti fejlődés (elsődlegesen, de nem a struktúrák kizárásával) a megismerés fő tárgya, vagyis a történeti-logikai elem (világ-, nemzeti történet, általános törté­net, technika-, nevelés-, jogtörténet stb.). Ez utóbbi csoport (jogtörténet stb.) szo­rosan véve nem tartozik a történeti tudo­mányokhoz, noha erős történeti elemet tar­talmaz. Helyesebb lenne tehát ezeket a 'tu­dományokat a dialektikus historizmus elvé­nek a társadalmi fejlődés minden területén való érvényesülése figyelembevételével két egymással szorosan összefüggő tudomány­csoportra bontani, mégpedig: 1. az egyes struktúrák tudományaira és 2. a struktúrák történeti fejlődésének tudományaira. Ilyen­formán a következő párhuzamos sorok adódnának: technika — technikatörténet, államtudomány — államtörténet, jogtu­domány —• jogtörténet, hadtudomány — hadtörténet stb. Elvi és gyakorlati okokból egyaránt szükségesnek tartja az egyes tár­sadalomtudományok szűk határainak át­lépését és a társadalomtudományok leg­szorosabb együttműködését. — PETER SCHÄFER: Franklin D. Roosevelt és a „New Deal" (597 — 616. 1.) a sokat vitatott New Deal eddiginél pontosabb és árnyaltabb értelmezéséig kíván eljutni. Az eddigi kuta­tásból elfogadja azt, hogy a New Deal alap­jában véve a fasizmus elkerülését, a világ­gazdasági válság által megrendített, de összeomlás előtt korántsem álló amerikai kapitalizmus stabilizálását célozta. Roose­velt egy a középről a balra nyitást követelő polgári demokratikus mozgalomtól támo­gatva, a munkásmozgalommal szövetség­ben átmenetileg korlátozta a monopóliu­mok hatalmát az állammonopolizmus érde­kében. A New Deal fő funkciója az ameri­kai kapitalizmus gazdasági stabilizálása, politikai tömegbázisának polgári liberális, gyakran állammonopolista program alap­ján gazdasági, társadalmi és politikai refor­mok segítségével való helyreállítása volt. A továbbiakban részletesen taglalja a New Deal gazdasági reformintézkedéseit, ame­lyeknek sikerült a válságot enyhíteni. Ezt többek közt az 1937/38-i válság enyhe lefolyása is bizonyítja, amelyet nem lehet az európai háborús veszély miatt a hadi­termelésre való átállással magyarázni — mint Foster is teszi —, hiszen 1939-ben az amerikai ipar termelésének még mind­össze 1 —2%-a volt haditermelés. Még po­zitívabban kell értékelni a New Deal tár­sadalmi és politikai eredményeit. A New Dealhoz hozzátartozott a békés együttélés elveinek érvényesítése a Szovjetunióval az 1941-es évtől kezdve. A New Deal nem volt hosszúéletű, lényegében Roosevelt elnökségére korlátozódott. Utó­dai előbb Roosevelt munkatársaitól, a New Deal-politika végrehajtóitól igyekeztek gyorsan megszabadulni, majd utóbb magát a New Dealt is sutba dobták minden kül- és belpolitikai eredményével együtt. 5. szám. — HYMIE FAGAN: A harmadik Labour-kormány Nagy Britanniában 1945— 1951 (757 — 769. 1.) szerint az Attlee­kormányt 1945-ben a háború után kibon­takozó demokratikus mozgalom ós öntudat juttatta uralomra. A kormány működése, sajnos rácáfolt ezekre a reményekre. A bá­nyászat, a vasút, az elektromos ós a gáz­művek államosítása javította ugyan az ott dolgozó munkásság gazdasági és szociá­lis helyzetét, de nem mért komoly csapást a monopolkapitalizmusra, sőt megszilár­dította annak helyzetét. Az önálló atomerő megteremtésére való törekvés, a NATO-ban való részvétel, a véres gyarmati hábo­rúk, a fegyverkezési verseny fogyasztási és bérkorlátozásokra, ezek pedig, sztrájkmoz­galmakra vezettek, amelyek ellen a kor­mány nem habozott fegyveres erőt bevetni. A Labour-kormány külpolitikája a hideg­háború fokozására, a munkásosztály egy­ségének megbontására irányult. A jelenlegi Labour-kormány politikája kísértetiesen emlékeztet az 1945-ösére. — HANS WAL­THER: A településtörténeti névkutatás jelentő­sége és módszertana (770 — 784. 1.) hang­súlyozza a szóalkatrészek etimológiája és 20*

Next

/
Thumbnails
Contents