Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
A F EGYVERKEZÉS KÉRDÉSE HITLER HATALOMRAJUTÁSA UTÁN 423 a valóságnak lényegében véve megfelelő módon így jellemezte: „Moszkva bele fog menni mindenbe, ami gazdasági és saját külpolitikai céljainak megfelel, nevezetesen ami a szovjetbirodalom békéjét és létének biztonságát garantálja, de nem fog belemenni semmibe, amivel őt ez a csoport Németország vagy másvalaki ellen saját céljaira felhasználhatná."6 0 Miután a szovjet birodalom békéje és biztonsága egybeesett a világbéke fenntartásával, ez pedig Anglia és Franciaország objektív érdekeivel, tényszerűen nem volt akadálya annak, hogy a közeledés megvalósuljon. 1933-ban a közeledésre Franciaország sokkal inkább kész volt, mint Anglia. Az angol politikai vezetők, amint a leszerelési kérdés vitele és a négyhatalmi paktum ügye is bizonyította, egyelőre teljesen vakok voltak a német veszéllyel szemben, a Szovjetunió ellen pedig ebben az időben valóságos kisebb hadjáratot kezdtek. 1932. október 17-én Anglia felmondta a kereskedelmi egyezményt, majd az új egyezmény megkötésére irányuló tárgyalások során teljesen lehetetlen követelésekkel állt elő. 1933 márciusában pedig, éppen MacDonald nagyarányú diplomáciai ténykedése idején a tárgyalásokat megszakította a Szovjetunióban kémkedés gyanúja miatt letartóztatott 6 angol mérnök ügye miatt. Ezt követően a két állam között kereskedelmi és sajtóháború tört ki. A feszültség csak 1933 júliusban, Litvinov londoni tárgyalásai után enyhült meg, amikor megegyeztek a kereskedelmi korlátozások kölcsönös megszüntetésében, a letartóztatottak közül végül elítélt két mérnök pedig kegyelmet kapott.6 1 Anglia esetében azonban közeledésre csak 1934 derekán került sor, s ebben jelentős szerepe volt az akkori francia politikának is. Más volt a helyzet Franciaországban, ahol akarva-akaratlanul is érezni kellett a szomszédságban növekedő veszélyt. Nincs módunk arra, hogy a francia külpolitikában a Szovjetunióval kapcsolatos irány fluktuációira visszatekintsünk. Elegendő itt arra utalnunk, hogy 1932 júniusában ugyanaz az Edouard Herriot alakította meg a francia kormányt, akinek kabinetje 1924-ben felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval, és akiről politikai körökben közismert volt, hogy a külpolitikában ,,a szovjet lapot kívánja megjátszani". Elképzelését 1932-ben új motívumok is alátámasztották: nőtt Franciaország veszélyeztetettsége és nőtt a Szovjetunió értéke. A Szovjetunió megerősödését, a rendszer konszolidálódását már nem lehetett kétségbe vonni. A szovjet eredményekről a helsinkii magyar követ például így emlékezett meg 1932. január 6-i jelentésében: „Az öt évi terv alapján végzett felépítési munka sikereit, vagy kudarcát nem lehet azok szempontjából elbírálni, akik elejétől kezdve hamis alapon ítélték meg; akik teljesen negligálták, vagy akik annak befejezése után az egész kapitalista világ elsöprését várták tőle. Ha e terv eredeti céljait és az eddig elvégzett résznek eredményét komoly megítélés alá vesszük, nem tagadhatjuk, hogy úgy az ipar, mint a mezőgazdaság terén jelentékeny felépítési munkát végeztek. . ."62 Herriot meggyorsította a korábban óvatosan megindított közeledő lépéseket. Már 1931 nyarán létrejött egy francia—szovjet kereskedelmi megállapodás és augusztus 24-én Párizsban parafálták a francia—szovjet meg-60 Küm. pol. 1934 — 21/28 — 2034(2547) Arnóthy Jungerth helsinkii magyar követ jelentése 1933. aug. 22. 61 DBFP 2. szér. VII. köt. 165 — 519. sz. 251 — 285. 1. 62 Küm. pol. 1934—11/28 — 203/177(1932) Arnóthy Jungerth helsinkii magyar követ jelentése 1932. jan. 6.
