Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
416 SZ. ORMOS MÁRIA Daladier szerint a másik lehetőség abban állt, hogy Franciaország beszünteti a leszerelési tárgyalást, elhagyja a konferenciát és fokozza a fegyvergyártást annak érdekében, hogy katonai elsőbbségét megőrizze. Mint Edennek kijelentette, erről az útról is lemondott, mert nem akarta Európát fegyverkezési versenyre ítélni. Világos dolog, hogy ebben az összefüggésben sem pusztán arról volt szó, hogy Franciaország udvariasan átengedte ezt az ítélkezést Németországnak, hanem egyebek között ismét Angliáról és ismét a francia belpolitikai nehézségekről. Ami az utóbbit illeti, Franciaország nehezen szánhatta rá magát a fokozott fegyverkezésre, amikor a külföldi adósságok fizetését meg kellett szüntesse, az állami deficit a torkáig ért, s amikor a kormány a helyzetből nem látott más kiutat, mint a dolgozók, ill. a nvudgíjasok béralapjának csökkentését. Egy radikális kormány ebben a pillanatban valóban nehezen állhatott elő a fegyverkezési kiadások növelésének javaslatával. Mint Daladier megfogalmazta, maradt a harmadik lehetőség, amely Angliával — és ha lehetséges Olaszországgal — együtt egy olyan megállapodás keresését jelentette, ami megmentheti a Leszerelési Konferenciát. Daladier hozzátette: döntése ellenére nagyon kevéssé kétli, hogy Németország eltökélte újrafegyverkezését.3 8 Ebben az elhatározásban már 1933-ban bennefoglaltatott Franciaország egész későbbi tragédiája. Tükröződött függése Angliától és az Egyesült Államoktól, képtelensége arra, hogy ellenerőt próbáljon maga mellé állítani és az angol—francia kapcsolat egyoldalúságát megszüntesse. A francia politikusok féltek és joggal féltek német szomszédjuktól, de elszántság nem volt bennük a cselekvésre. Daladier nem vetette fel az egyedül reális lehetőséget. Miután Franciaország az angol támogatás hiányában és saját belpolitikai helyzete miatt preventív háborúra nem politizálhatott, gazdasági viszonyai pedig nem engedték meg a nagyobbarányú fegyverkezést, a Németországgal szemben folytatott engedményes politika megszüntetésére csak abban az esetben gondolhatott, ha saját erejét a szövetségi politika vonalán tett döntő fordulat segítségével sikerül megnövelnie. A Daladier-kormány ehelyett úgy döntött, hogy a döntést elhalaszthatja, s ezzel megkezdődött a francia diplomácia roppant hosszadalmas taktikai játéka, amelynek lényege egészen az összeomlásig — kivéve egy rövid átmeneti időszakot 1934-ben — a döntések lehető kikerülése volt. A francia kormány elfogadta tárgyalási alapul a MacDonald-tervet. Ezt Daldier, Paul-Boncour, Norman Davis, Eden és lord Londonderry 1933. június 8-i megbeszélésén jelntették be, igyekezve a tervhez feltételeket fűzni-A tanácskozás világosan feltárta a felek törekvéseit. Az Egyesült Államok és Anglia delegátusai kifejezetten presszionálták a francia minisztereket, hogy Franciaország leszereléséhez hozzájáruljanak. Norman Davis kifejtette, hogy mivel Németország lefegyverzett állapotának fenntartása közérdek, más megoldás nincs, mint hogy a többi államok is leszereljenek. Az ameiikai delegátus logikája szerint a német veszéllyel szemben a legjobb orvosság az volna, ha Németország hadseregének létszámát duplájára emelik, miközben kai szemben egyetlen követi jelentés vél tudni preventív háborús készületekről. Mussolini 1933. febr. 11-én a magyar követ előtt kijelentette, hogy pozitív értesülései vannak a Németország elleni beavatkozás katonai előkészítéséről. Küm. pol. 1933—11/27—1881 (2003) Hóry római magyar követ jelentése 1933. jún. 26-án. 38 DBFP 2. szér. V. köt. 399. sz. 600 — 601. 1.; The Eden Memoirs. Facing the Dictators. London. 1962. 44. 1.
