Századok – 1966
Tanulmányok - Pintér István: A Magyar Történelmi Emlékbizottság és az 1942. március 15-i tüntetés 329
338 PINTÉIt ISTVÁN egy oldalt betöltő — cikkében határozottan visszautasította támadói acsarkodását, és bátran kiállt a munkásosztállyal való együttműködés mellett. Aláhúzva a Népszava karácsonyi számában felvetett kérdések ,,egyetemes jelentőségét", leszögezte: ,,a magyar munkásság. . . tisztán látja a jövő nagy nemzeti jeladatait s megérti a kor szavát, amely a dolgozó osztályok összefogását és felsőbb harmóniáját írja mindnyájunk elé éspedig nemcsak a szorosabb értelemben vett nemzeti és állami feladatok betöltésére, hanem magának a szociális kérdésnek jobb megoldására is"." A karácsonyi Népszava ugyanakkor a függetlenségi mozgalom táborába vitt olyanokat is, akik 1941 őszén még a munkásosztályt mint alárendelt tényezőt vették figyelembe a Hitler-ellenes erők összefogására irányuló tervezgetéseikben. Jelentősebb közülük Baráti Huszár Aladárnak — a Törzsökös Magyarok Egyesülete elnökének — jelentkezése.48 Több cikkben méltatta a karácsonyi Népszava bátor hangját, és üdvözölte a munkásság és a középrétegek közeledését a Nomád néven író s korábban a munkásmozgalmat állandóan támadó Lendvai István.49 A karácsonyi szám mellett kiállók táborában találjuk Joó Tibor egyetemi magántanárt is.5 0 Sok bátor hangú cikk, levél látott napvilágot Dési-Huber István cikke nyomán, amelyek, ha közvetlenül nem is, de közvetve mégis a karácsonyi Népszavában testet öltött gondolatok mellett szálltak síkra.5 1 Különösen nagy jelentősége volt annak, hogyan reagál a Népszava az ellene irányuló koncentrált támadásra. Kiállása vonzó vagy taszító hatással lesz-e a leendő szövetségesekre, de jórészt ettől függött a munkások soraiban támadt újabb viták eredményes kimenetele is. A KMP felkészült arra, hogy a karácsonyi Népszava nyomán a munkásszervezetekben is várható vitákat helyes mederbe terelje.5 2 Utasította illegális szervezeteit, tegyenek meg mindent, hogy minél nagyobb munkásrétegek előtt váljék ismertté a karácsonyi Népszava, vitassák meg az e számmal kapcsolatban felmerült problémákat, és irányítsák a munkások figyelmét a szám tulajdonképpeni céljára. A nyilasok támadása, a jobboldali szociáldemokraták elmarasztaló ítélete5 3 kezdetben nehezítette a szervezett munkások körében a szám tényleges jelentőségének felismerését. Még kommunista funkcionáriusok között is akadtak, akik helytelenítették a Szekfűvel és Bajcsy-Zsilinszky -vel való együttműködést, és a munkásosztály érdekeinek feladását, az osztályharcos politikáról való lemondást láttak benne.5 4 A kommunisták nemcsak meggyőzően érveltek a vitákon, hanem megszervezték azoknak az első leveleknek a megírását is,5 5 amelyekben a levélírók állást foglaltak a karácsonyi szám szelleme mellett, és támogatásukról biztosították a Népszava szerkesztőségét a nyilas oldalról jövő támadásokkal szemben. Később a levelek tömege árasztotta el a Népszava szerkesztőségét — kö-47 Magyar Nemzet, 1942. jan. 11. Bajcsy-Zsilinszky Endre : Válaszom támadóimnak. 48 Magyar Nemzet, 1942. jan. 8. Baráti Huszár Aladár: Találkozás a nemzeti érzésben. 49 Lendvainak e kérdéssel kapcsolatos cikkeit lásd: Magyar Nemzet, 1941. dec. 31., 1942. jan. 4. ós A Mai Nap 1942. jan. 13-i számaiban. 50 Magyar Nemzet, 1942. jan. 4. Joó Tibor: Nemzetnevelés. 51 Lásd a Magyar Nemzet és Népszava 1942 januári vasárnapi számait. 52 PI Areh. VKF különbírósága, 1942-H —193. 53 A magyar munkásosztály egységéért. Az SzDP XXXIII. kongresszusának teljes jegyzőkönyve. Szakasits Árpád főtitkári beszámolója, 11. 1. 54 P'I Arch. VKF Bírósága, 1942—H-193. 55 PI Arch. VKF Bírósága, 1942—H —193 és Orosz Dezső szóbeli visszaemlékezése.