Századok – 1966

Pach Zsigmond Pál: A III. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszusról 19

24 PAC H ZSIGMOND PÁL kulását, egybevetve Párizs egész népességének élelmezését megvilágító adatokkal. Az előadás módszertani tanulságai mellett ahhoz a konkrét eredményhez jutott, hogy Párizs lakosságának számottevő hányadát a tárgyalt időszakban krónikus alultápláltság jellemezte, s a párizsi kórházalapítvány működése éppen a tömegnyomorból eredő szociális feszültség részbeni enyhítését volt hivatott szolgálni. A német városok ellátását tárgyaló előadások közül az egyik (H. Croon) a Ruhr-vidék élelmezésével, a második — a göttingeni H. Wiese gondosan kimunkált referátuma —. az észak-német városok húsellátásával foglalkozott. Hamburg, Lübeck, valamint Köln — amelynek vizsgálatára az utóbbi ugyancsak kiterjedt — 20—40 ezres lélekszámú városok a XVI—-ХУП. században; élelmezésük évente 5—10 ezer darab ökör felhajtását tette szükségessé. A XV. század végén — figyelmet érdemlő tény ez ! — Kölnben magyar-, lengyel- és oroszországi élőállatot is eladásra kínáltak; egy évszázaddal később azonban már csak az erősen fellendülő északnyugat-európai, elsősorban dán szarvasmarhatenyésztés termékei jelentkeztek a város piacán. —- A harmadik német tárgyú előadás (H. Mauersberg ), amely a dél-német városok élelmezését vizsgálta ugyanebben az időszakban, heves bírálatban részesült; várakozásaink ellenére a kézenfekvő magyar vonatkozásokra sem terjedt ki. így reánk maradt az a feladat, hogy hozzászólásunkban felhívjuk a figyelmet a nyugati irányú magyar állatexportra vonatkozó hazai kutatások eredményeire, e kivitel szerepére a dél-német városok húsellátásában, kivált a XV. század második felétől kezdve. Megjegyzéseinket nürnbergi, augsburgi és frankfurti gazdaságtörténészek helyi kutatásaikra hivatkozva támasztották alá. Erőteljesen „számonkérték" egyben a magyar gabonakivitelt nyugat felé, amivel azonban a XVI—XVH. században jelentősebb mértékben és folyamatosan, mint ismeretes, nem szolgálhattunk. Utaltunk ugyanakkor olyan adatokra, amelyek szerint az olcsó tengeri úton szállított baltikumi búza a magyar gabonát a XVI. század végén még Velencében is lekonkurrálhatta. — Előadásomban viszont éppen a gabonaellátás kérdéseivel foglalkoztam a XV—XVII. századi magyarországi városokban: milyen mértékben nyújtottak piacot ekkoriban a magyar városok a gabonaárutermelés számára; az árutermelők milyen szociális csoportjai használták ki a városi értékesítési lehetőségeket; miért jelentkezett a mezővárosok egész sorában piaci kereslet gabona iránt; hogyan függött össze egymással a hadsereg, a végvárak, ill. a városok élelmiszerellátása. Igyekeztem kimutatni, miként ütött vissza a Gutsherr-típusú földesúri irányzat győzelme — a városfejlődés stagnálása, a városok és a polgárság részbeni reagrarizálódása, a belső joiac korlátozása révén — magukra a robotoltató Gutsherrekre, a földesúri árutermelésre, sőt egészében a mezőgazdasági árutermelésre. Érdemes megemlíteni, hogy a Gutsherrschaftról adott értékelést a nyugat-német agrártörténészek — Günther Franz, Wilhelm Abel és mások is — elfogadták. Az érintett három szekcióban összpontosult a magyar delegáció tevékenysége, e három szekció munkájáról tudtam hát viszonylag részletesebben beszámolni, — természetesen ebben is kollégáim értékes közreműködésére támaszkodva, amiért Berend T. Ivánnak, Makkai Lászlónak ez alkalommal is köszönetet mondok. De azért — az ülések jó részben párhuzamos lefolyása ellenére — más szekciókban is, ha szabad így kifejeznem magam, „vendégszerepeltünk". A 14. szekció gazdag programjában — az olasz De Maddalena szervezte ezt az „adózás és gazdaság" témaköréből, s nem kevesebb mint 30 írásos anyag érkezett be hozzá — magyar referátum is helyet kapott. R. Várkonyi Ágnes