Századok – 1966

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 218

FOLYÓIRATSZEMLE 223 ciális és nemzeti reformok megvalósítását. A jövőt Areiniegas meglehetősen bizony­talannak látja: nehéz lenne ma eldönteni, hogy a gazdasági krízisek, az Egyesült Államokkal szembeni óriási életszínvonal­különbség és a katonai klikkek okozta zavargások talaján sikerül-e a forradalmi pártoknak magukkal ragadni a többséget. — MOISÉS GONZÁLES NAVARRO az 1912-ben megindult mexikói forradalom társa­dalmi vonatkozásait elemzi. A forradalom első szakasza 1940-ig agrármozgalomként értékelhető, amely a közös gazdálkodás vonalát erősítette; ugyanebben az időben azonban fölvetődtek és megoldódtak mun­kásproblémák, sőt iparosítási programot is hajtottak végre. Az 1940 — 58 közti szakasz­ban a mexikói forradalom előbbi célja háttérbe szorult. A proletariátus kárára nemzeti középosztály erősödését igyekezett elősegíteni, bár a kisbirtoknak, mint min­dig, ezúttal is kedvezett. ,,A társadalmi megbékélés igényéből is látszik, hogy a proletár érdekeken felülkerekedtek már a polgári érdekek." — Latin-Amerika XX. századi faji és társadalmi tagozódásának problémájába MAGNÓS MÖRNER tanul­mánya enged betekintést. Megállapítja, hogy egyes elszigetelt esetektől eltekintve — mint pl. Peru — alig van lehetőség a faj és az osztály közti összefüggés fejlődésének statisztikai módszerekkel történő tanulmá­nyozására. De ha a probléma számszerű feldolgozása lehetetlen is, szociológiai, pszi­chológiai és társadalomtörténeti szempont­ból feltétlenül figyelmet érdemel. A szerző mindjárt példát is nyújt a pszichológiai szempontú elemzésre az ún. indigenista mozgalom ismertetésével, amely a benn­szülött öntudat minden vonatkozásban való kifejlesztésére irányul. — A Nemzetközi konferencia az első Internacionálé történeté­ről c. beszámoló ismerteti az I. Internacio­nálé latin-amerikai működésére vonatkozó kutatások eddigi szerény eredményeit. Ezekből is megállapítható, hogy az I. In­ternacionálé a tartósabb, szilárdabb poli­tikai keretek létrehozásával, a szocializmus új, forradalmi eszméinek elterjesztésével magasabb színvonalra emelte Latin-Ame­rika legfejlettebb országainak munkásmoz­galmát, s előkészítette a XX. század első évei nagy szövetségeinek, az első szocialista pártoknak és az első anarchista köröknek létrejöttét. — A historiográfiai áttekintés előbb a gyarmati Spanyol-Amerika törté­net irodalmáról ad az egyes irányzatokat is felmérő fejlődésrajzot, majd az irányzatok, problémák és országok szerint Latin-Amerika újkori történetírását ismerteti. — A latin-amerikai törzsanyag mellett két európai történettudományi problémát tárgyaló tanulmány is helyet kapott a tájékoztatóban. V. M. TÚROK Ausztria-Magyarország, az európai integráció ,,mo­delV'-je cím alatt azokkal a történetietlen és egyben anakronisztikus kísérletekkel foglalkozik, amelyekkel egyes nyugat­német és osztrák történészek (Kann, Srbik, Schüssler stb.), letagadva a Habsburg­monarchia kibékíthetetlen ellentmondásait, „nemzetekfeletti" államnak, a mai nyugat­európai integráció történeti előfutárának igyekeznek feltüntetni azt. — GONÜA IMRE Megragadnia világhatalmat címen a Nyugat-Németországban a vilmosi Németország első világháború alatti világhatalmi céljai­ról fellángolt ún.Fischer-féle vitát ismerteti. A vita a döntő kérdésben a Ritter és társai által hevesen támadott Fischer javára dőlt el, bár a differenciáltabb elemzés igényét több oldalról is bizonyos joggal vetették fel Fischer művével szemben. — A Doku­mentum-rovat W. Churchill halála alkalmá­ból első világháborús emlékirataiból és Az angolul beszélő népek története c. művé­nek a spanyol Győzhetetlen Armada pusztu­lásáról szóló fejezetéből ad tanulságos sze­melvényanyagot. — A iSzemZe-rovat Kelet-Európa, Újkori politikai történet, Első világháború, Latin-Amerika címszavak alatt a vonatkozó legújabb egyetemes tör­téneti irodalmat ismerteti. — B. B. Egyéb tudományos folyóiratok ACTA HISTÓRIÁÉ ARTHJM. Tom. ,11. (1965) Fase. 1—2.: Sz. KOROKNAY ÉVA Die Blinddruck-Einbände in der Bibliotheca Corvina und die Probleme der klösterlichen Buchbinder Werkstätten in Ungarn cím alatt a Corvina-könyvtár kódexeinek beható vizsgálata alapján megállapítja, hogy a Corvinák kötései nem egyetlen központi műhely termékei voltak, hanem kolostori műhelyekben is készültek és nem korláto­zódtak Mátyás életének időtartamára, hanem készültek II. Ulászló uralkodása idején is. A Mátyás idejében készült kódex­kötések közül meghatározott stílusjegyek alapján három csoportot emel ki, és meg­állapítja az e csoportokba tartozó kötése­ket készítő mesterek személyazonosságát. — VOIT PÁL Der kunstgeschichtliche Ur­sprung der Minoritenkirche in Eger (Zum Lebenswerk Kilian Ignaz Dietzenhofers) c.

Next

/
Thumbnails
Contents