Századok – 1966

Történeti irodalom - Szilágyi János: Munkásosztályunk általános műveltségi helyzete 1919–1945 között (Ism. Glatz Ferenc) 207

210 TÖRTÉNETI IRODALOM népművelés és az inkább üzemekre, egyházakra épülő szabadidőmozgalmak. A valóságban azonban ezek nem váltak szét ilyen élesen jellegükben; a céljuk, résztvevőik pedig egységesen voltak adottak. Ez nemcsak szerkezet, felépítés, hanem szemléletbeli megközelítés kérdése is. Jelenti mindenekelőtt azt, hogy a kutatónak nem elsősorban az intézmények formáit, hanem a bennük folyó tevékenységet kell jobban vizsgálatának tárgyává tenni, mert ebből az anyagból kiindulva jobban megítélhető a munkásosztály műveltsége. A szerző ezt a tartalmi elemzést egyedül a könyvtárak esetében végzi el alaposan. Az iskolánkívüli hivatalos kultúrtevékenység funkciójában, nem pedig elsősorban formájában történő elemzése alapján válhatnak csak láthatóvá a munkásosztály valós műveltség-elemei. A szerző ezután a munkásmozgalmon belüli kulturális tevékenységet tárgyalja. A mozgalom előtt e téren alapjában kettős feladat állott: „pótolni, kiegészíteni a munkástömegek általános műveltségét, másrészt marxista jellegű kulturálódási biztosítani (106. 1.). E tevékenység során is érvényesültek természetesen a SzDP és a KMP közötti politikai különbségek. Itt már igen helyes a kommunista, a szociáldemokrata, a szakszervezeti kultúrtevékenység határozottabb szétválasztása. Noha valószínűleg korlátozott terjedelem állott a szerző rendelkezésére, ez azonban nem indokolhatja azt, hogy míg a szakszervezeti ós szociáldemokrata szemináriumokat, kiadói tevékenységet sokoldalúan, alaposan taglalja, addig a kommunista párt ilyen tevékenységére alig két oldalnál valamivel többet szán. Azért is érthetetlen ez, mivel a szerző a munkásmozgalomban résztvevő tömegeknek olyan ideológiai, politikai beállítottságot tulajdonít, amelyet a SzDP-on, szakszervezeteken belül — bármennyire is pozitívnak tartjuk ezek kulturális tevékenységét — sohasem sajátíthattak el. ,,. . . A munkásmozgalomban résztvevő tömegek hitték és vallották, hogy a munkásosztály történelmi feladatok megvalósítására hivatott: a kizsákmányolás nélküli társadalom felépítésére, annak a korszaknak a kialakítására, amellyel megkezdődik az emberiség igazi története: a szocializmus időszaka. Ebből a hitből erőt merítve ós a történelem szükségszerűségeire építve a mozgalomban résztvevő munkások arra törekedtek, hogy elsajátítsák az emberiség eddigi kultúiájának mir.den haladó előremutató eredményét, s igyekeztek kialakítani az új, a minőségileg is más, a szocializmus és kommunizmus céljait szolgáló munkáskultúrát" (104. 1.). Kitől nyerték ezt a lényegében következetesen szocialista tudatot? A SzDP-tól? De hiszen két oldallal hátrébb kiderül, hogy „. . . a szociáldemokrata műveltségideál a fontolgató »polgárosuló« munkás életszemléletét és gondolkodásmódját igyekezett meggyökereztetni a munkástömegekben is, s inkább kivárni akarta az ellenforradalmifasiszta rendszer bukását, mintsem harcolni akart volna ellene" (106. 1.). A szociáldemokrata párt tehát nem nevelte ilyenné a munkásosztályt. Ha a kommunista párt meggyőző munkájának lett volna eredménye egy ilyen osztálytudat, akkor miért foglalkozik a KP kulturális tevékenységével ilyen keveset? Ez pedig alkalom lenne a SzDP-n belül dolgozó kommunisták és a hozzájuk elméletileg is igen közelálló baloldali szociáldemokraták egyik fő munkaterületének megmutatására. Mindamellett, hogy a kommunisták ilyen irányú tevékenysége részletesebb elemzést kívánna, szerintünk a magyar szervezett munkásság osztálytudata nem volt ilyen egységes és nem volt ilyen következetesen szocialista. Ez összefügg a rendszer jellegével, a demokratikus elemek kiszorításával a közéletből és a hivatalos kultúrpolitikából, valamint a munkásmozgalom helyzetével. A felszabadulás előtti munkásság osztálytudatának az idézett módon való megítélését egészíti ki az ellenforradalmi ideológia munkásosztályra gyakorolt hatásának egyszerűsített megközelítése. „A munkásosztály megnyerésére, eszmei befolyásolására is sok kísérletet tettek, ez a tevékenység azonban a korszak nagy részén át kevés sikerrel járt, mivel a munkásosztály öntudata, az internacionalizmushoz, a marxizmushoz való kapcsolata felfegyverezte az uralkodó osztályok befolyásoló törekvéseivel szemben" (18. 1.). A munkásosztály különböző rétegei más és más határozottsággal utasították vagy fogadták el az ellenforradalmi rendszer ideológiájának elemeit. Ez az elutasítás az egyes takt ikai időszakokban különböző fokú volt,. (Pl. csak a válság éveit és a 38 — 39-es helyzetet állítsuk szembe egymással.) A reakciós ideológiától való elfordulás azonban tömegméretekben sokkal inkább a saját osztályhelyzetük és a hirdetett eszmék között lévő különbség felismeréséből, mintsem az „internacionalizmushoz, a marxizmushoz való kapcsolatá"-ból származott. A munkások nagy tömege nem a marxista munkák ismerete alapján bírálta el és utasította el az ellenforradalmi eszmei propagandát — noha nem szándékunk ezzel lebecsülni a mozgalom hatásét —, hanem saját élet- ós munkakörülményei, a politikai helyzet közvetlen megítélése alapján. Ha „általános" művelt-