Századok – 1966

Történeti irodalom - Szilágyi János: Munkásosztályunk általános műveltségi helyzete 1919–1945 között (Ism. Glatz Ferenc) 207

208 TÖRTÉNETI IRODALOM Nem mondhatjuk el azonban ugyanezt az adott korszak dolgozó osztályainak művelődési viszonyairól. Noha adalékokat kaphatunk erre vonatkozóan a különböző irodalom-, népműveléstörténe ti cikkekből, gyűjteményekből, átfogó kép megrajzolására azonban eddig nem vállalkoztak kutatóink. Ennek oka elsősorban azon történetfelfogás volt, mely a munkásosztály harcainak történetét a gazdasági ós politikai élet területére korlátozta és a kultúrtörténeti kutatásokat járulékos szerepre szorította. így a felépítmény egyik legfontosabb összetevője, a kulturális fejlődés sem az alaptól való meghatározottságában, sem pedig belső törvényszerűségeiben nem került tisztázásra. Az utóbbi években megindult részkutatások ma még nem adnak elég alapot a megnyugtató általánosításokra. A marxista igényű kultúrtörténeti kutatónak szükségképpen rószlettantdmányokkal kellett kezdenie ós emellett módszertani nehézségek is állnak előtte, hiszen a szemléletében idealista, metafizikus polgári kultúrtörténetírás műhelyének munkamódszerét, hagyományait csak erős kritikával lehet átvenni. Az ilyen irányú kutatás ugyanakkor sokoldalú szakmai műveltséget követel, olyan történészt, aki kézben tartja és képes áttekinteni a kor gazdasági és általános politikai történetét, alapos ismerője a kult úrpolitikának, a művészet-, irodalom-, színház-, zenetörténetnek is. Ilyen gondolatok támadnak az olvasóban Szilágyi János könyvének kézbevételekor. A szerző az ,,Előszó"-ban a vizsgálandó probléma kultúrpolitikai jelentőségének kiemelése után hangsúlyozza, hogy a munka csak „előrelépés", mivel a részkérdések még feltáratlanok, a témakör teljes feldolgozásához további kutatásokra van szükség (7. 1.). Mindezt azért kell hangsúlyozni, mert a cím után ítélve a két világháború közötti munkásság műveltségének sokoldalú elemzését várnánk, de ehelyett valójában egy részletes vázlatot kapunk a kérdés megközelítéséhez szükséges legfontosabb szempontok kiemelésével. A mű három szerkezeti egységre tagolódik. Az első rósz, „A munkásosztály általános műveltségi helyzete" a kor politikai és gazdasági viszonyaiból kiindulva boncolgatja azon tényezők kialakulását, amelyek meghatározták a munkások művelődési lehetőségeit, s amely lehetőségeket rendkívül korlátozták a? alacsony bérek, a hosszú munkaidő, a rossz lakásviszonyok. Számukra elsősorban a sajtó, az olcsóbb, általában színvonaltalanabb könyvek ós bizonyos mértékig a rádió voltak hozzáférhetőek. Amellett, hogy a rendszer e fórumokat is hivatalos ideológiai befolyásának növelésére használta fel, a haladó,, színvonalas kultúrából a munkásosztályt tulajdonképpen к irekesz te tték. A szerző a munkásosztálynak ezt a művelődésbeli visszaszorítottságát helyesen állítja szembe a munkásoknak a színvonalas kultúra iránti igényeivel. Ezt az igényt azonban érzésünk szerint túlságosan abszolutizálja, amikor azt mondja, hogy „valamennyi társadalmi osztály közül egyedül (kiemelés tőlem — G. F.) a munkásság, elsősorban a szervezett munkásság volt az, amely érdeklődött az olvasás, a színvonalas könyvek iránt" (24. 1.). Ezt egy 1938-ból származó, félmondatos Veres Péter idézettel támasztja alá, elfeledkezve arról, hogy maga Veres Péter sem volt munkás; ugyanakkor az értelmiség jelentős része, sőt a legtöbbször népi származású vidéki hivatalnokok is törekedtek és gyakran hozzá is jutottak a „színvonalas könyvek"-hez. Arról nem is szólva, hogy a kulturális kiváltságot az uralkodó osztály számára éppen a „színvonalas" kulturális termékekhez (igényes színházi előadások, kiállítások, drága szépirodalom) való egyedüli — természetesen nem kizárólagos — hozzájutás jelentette. A szerző nem veszi figyelembe azt sem, hogy a munkásosztály kulturálódási igénye is milyen nagy mértékben volt meghatározott a társadalomban elfoglalt helye, rossz szociális, gazdasági körülményei által. A munkásosztály törekvésével szembenálló hivatalos művelődéspolitika két irányának megrajzolását is sematikusnak érezzük. Nincs ugyanis az ellenforradalmi korszakban ilyen direkt összefüggés az uralkodó osztályok „konzervatív" — főleg földesúri rétegeire és „az uralkodó osztályok más rétegei — a nagyobb arányú technikai fejlődéstől nagyobb profitot váró gyártulajdonosokéra oszlása és a kultúrpolitika között. Szerző szerint az előbbiek arra törekedtek, hogy „a dolgozók milliói tudatlanságban, elmaradott műveltségi viszonyok között" éljenek, míg az utóbbiak „a dolgozó osztályok műveltségi színvonalának bizonyos fokú emelését kívánták, de nacionalista-fasiszta, vallásos eszmék alapján . . ." (19. 1.). Helyes annak megállapítása, hogy a két világháború közötti kultúrpolitika nem volt egységes, az viszont nem igaz, hogy ilyen élesen kétpólusú lett volna. Igaz, hogy az uralkodó osztályok különböző politikai köreinek más ós más volt a kultúrpolitikai koncepciója is, de sohasem volt olyan egyértelmű összefüggés az uralkodó osztályok társadalmi rétegeződése, valamint politikai és kultúrpoHtikai elképzelései között, hogy