Századok – 1966

Történeti irodalom - Mohr; Huber: Das katholische Apostolat (Ism. Bellér Béla) 200

202 TÖRTÉNETI IRODALOM tolság Társulata lóképp három irányban terjeszkedik: 1. Észak-Amerika (USA ós Kanada), 2. Dél-Amerika és 3. az ázsiai—alrikai területek irányában. A III. fejezet (177 — 236. 1.) a Schönstatt-mozgalom belső struktúrájának, eszmevilágának analízisét nyújtja. Itt tárgyalja a szerző a mozgalom fő előnyomulási útvonalait éppúgy, mint a legfontosabb stratégiai és taktikai visszavonulási irányokat. Emellett filozófiai-teológiai-aszketikus területeket is érint, sőt pedagógiai és pszichológiai problémákat is fölvet. Különös érdeklődésre tarthatnak számot a Schönstatt-mozgalom ideológiai sajátosságairól, szervezeti .felépítéséről és módszerbeli eljárásairól szóló részek. Schönstatt ideológiai arculatának legfőbb vonásait a könyv a harcos kommunistaellenességben, a máriás aktivizmusban, a „vér és rög" misztifikálásában, az elit-politikában és a kommunizmussal való ellentét eszkatológikus kiélezésében látja. Mindezek alapján a szerző szellemi rokonságba hozza a Schönstatt-mozgalmat a fasizmussal, ismételten a „klerikál"-, ill. „máriás fasizmus" megjelölését alkalmazva rá. Szervezeti téren a mozgalom „legbelsőbb körét" a háttérből irányító pallottinus szerzetesek alkotják. A „belső kört" a különféle úri. világi intézetek (Säkularinstitute), éspedig a Mária-fivérek, a Schönstatt világi papok, a Mária-nővérek és a Családi-mű képezik. Az Apostoli Szövetség — a fentiekhez hasonló szervezetekkel — Schönstatt elit-mozgalma, míg az ún. Apostoli Liga — az Apostoli Szövetséghez hasonló tagolással — a népmozgalmat jélenti. Ami végezetül a Schönstatt-mozgalom különleges módszereit illeti, itt a könyv a fokozott kommunistaellenes tevékenységre való nevelést, a vallásos hőskultuszt és Schönstatt kép- és szó-szimbolikáját emeli ki, amelyeket nem teológiai és filozófiai értelmükben, hanem csupán történeti és különösen politikai jelentésükben igyekszik vizsgálni. Ez a hatalmas és sokrétű munka úgyszólván teljes forrás- és irodalomanyagra és mintaszerű tudományos apparátusra támaszkodik. Forrás- és irodalomanyaga felöleli a marxizmus—leninizrnusnak a vallás alapvető kérdéseivel foglalkozó műveit, általános és speciális művek felosztásában a politikai katolicizmusra vonatkozó forrásokat, periodikákat Pallottitól egészen Kenteniehig, ill. utódáig, Kastnerig, forrásokon értve nem csupán az alapítók írásait, a tevékenységükre vonatkozó híranyagot és az általuk alapított szervezetek külső fejlődésének dokumentációját, hanem ezen túlmenően a Societaa Apostolatus Gatholici és a Schönstatt-mozgalom egész irodalmát. A felhasznált levéltári anyag már korántsem ilyen teljes. A szerző használta ugyan a Német Központi Levéltár egyházi vonatkozásokban elég szerény anyagát, de nem volt alkalma betekinteni a világi kutatók elől elzárt rendi generálisi és tartományi levéltárakba. Ezt a sajnálatos, de elkerülhetetlen hiányt részben pótolja a szerzőnek mint a mozgalom résztvevőjének 1928 és 1940 közt a Societas Apostolatus Gatholici és a Schönstatt-mozgalom fejlődésére, szervezetére vonatkozólag gyűjtött belső írásos anyaga. A felhasznált forrás- és irodalom-anyag jellegéről és bőségéről egyébként fogalmat nyújtanak a Függelékben közölt forrás-kivonatok (245 — 290.1.). Említsük meg a mintaszerű dokumentációt, a sokszor egész kis tanulmányokká szélesedő jegyzeteket, az áttekintő táblázatokat, a forrás- és irodalom-jegyzéket, valamint a névmutatót (amelyben még a magyar Bangha páter is szerepel) annak bizonyítékául, hogy a tudományos apparátus szinte tökéletes, és hogy a szerző mindent elkövetett annak érdekében, hogy minél alaposabb, többoldalú és meggyőzőbb legyen érvelése, és megdönthetetlenek legyenek következtetései. Annál sajnálatosabb, hogy a szerzőnek ezek a nagyszabású és tiszteletreméltó céljai teljes mértékben nem valósultak meg. Akármilyen gondosan ós körültekintően mérlegeli a bevezetésben (5 — 32. 1.) e speciális kutatási terület főbb elvi és módszertani kérdéseit, a téma részletes kifejtése során mégsem veszi eléggé tekintetbe a felépítmény egész bonyolultságát, továbbá azt, hogy a felépítmény egyes területei viszonylag önállóak, s elemzéseiben túlságosan csak politikai kategóriákkal operál. Bár minden marxista megegyezik abban, hogy a katolikus dogmatika távolról sem független a politikától, mégis el kell kerülni azt a leegyszerűsítő szemléletet, mintha az egész katolikus dogmatikának közvetlenül politikai értelme és jelentése lenne, mint ahogy azt szerzőnk feltételezi: ,,A katolikus egyház totalitás-igényéből, hit- és tanítási rendszerének egyetemességéből kifolyólag a Vatikán és sok harcos egyházi vezető azon a véleményen van, hogy a katolikus számára minden, még a »tisztán vallási« is, az egész hitterület — talán a Szentháromság kivételével— érinti a politikát, átcsap a politikába, politikai konzekvenciákkal jár . . . "(20 — 21.1). Ez után a súlyos kijelentés után azonban meglepően könnyű fajsúlyú érvek következnek, mint Mária kultikus címeinek átpolitizálása (22 — 23. 1.), a Mária-irodalom, a Mária-kultusz, miszticizmus, máriás nevelés stb. térhódításának közvetlen politikai értelmezése (189 — 196. 1.). Ezenközben a szerző sajnálatosan megfeledkezik arról az általa egyébként helyesen felállított módszertani alapelvről, hogy egyházi szövegek önmagukban, megfelelő egyéb bizonyító anyag, különösen tényanyag nélkül a szimbolikus, többfa jta értelme-