Századok – 1966

Történeti irodalom - Siklós András: Az 1918–1919. évi magyarországi forradalmak (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 183

( TÖRTÉNETI IRODALOM 184 figyelmet. Érthető, hogy a külföldi szerzőknél, ha monográfiát is megjelentettek, korábbi cikkeiket nem említi. Az azonban kérdéses, vajon indokolt volt-e mellőzni ezek közül E. Вепеё, О. Bauer vagy mások munkáit, amikor ezek a magyarországi forradalmakról fontos adatokat, megállapításokat tartalmaznak. Kifogásolni lehet azt is, hogy olyan memoárok vagy helytörténeti munkák, mint amilyenek Derne—Keleti, Juhász Viktor stb. kötetei, egyáltalán nem kapnak helyet. Nem látszik elég indokoltnak, hogy Váry, Kelemen, Szabó munkáit a történeti irodalommal foglalkozó részben említi. Bár a Horthy-korszak hivatalos történetírásának értékelésében Siklós több tanulmányra támaszkodott, egészében mégis úgy tűnt, hogy túlságosan sommás értékeléssel, röviden zárja e részt. Szekfű koncepciója és annak hatása mindenképpen nagyobb teret kívánt volna. A történetírói műveket egy-egy alapvető kérdés megítélése alapján (az összeomlás, a forradalmak okai, a felelősség megítélése stb.) csoportosítva mutatja be Siklós. Talán nagyobb nyomatékkal lehetett volna itt utalni az e munkákban szintén helyet kapó antiszemitizmusra. Feltehetően terjedelmi korlátok akadályozták a szerzőt abban, hogy pozitivizmus és szellemtörténet kapcsán a magyar vonatkozásokat finomabban, részletesebben elemezze. Egy jegyzetben azonban — hasonlóan a szellemtörténeti részhez — utalni lehetett volna olyan munkálatokra, amelyek hazai irodalmunkban legújabban a magyar pozitivizmus feltárásához is hozzájárultak. Érdekes és új az a fejezet, amely az ellenforradalmi tételek sorsát vizsgálja a felszabadulást követő időben. Itt sok kevéssé ismert részlettel, jó megállapítással gazdagítja ismereteinket. Az októberi forradalom polgári vezetőinek munkáit megírásuk körülményeinek reális összképében helyezi el. Az egyes munkák tárgyalásakor rámutat, hogy nemcsak védekeztek, hanem gyakran ellentámadással feleltek a rendszer vádjaira. Jászi memoárja, az „Öt óv múltán" c. és a többi kötet elemzése nemcsak a hazai oktobristák, hanem az emigrációban élők felfogását s az ennek változását előidéző ókokat is megvilágítja. Amikor Siklós összefoglalja az oktobristák álláspontjának legfontosabb tételeit, a hibás, a proletárforradalomtól való idegenkedésükből fakadó megállapításaikat értő és elemző módon bírálja. A szociáldemokrata felfogás — mint Siklós megállapítja — igen közel állt az oktobristákóhoz, de többet foglalkozott a proletárdiktatúra történetével. Ismerteti a jobboldali szakszervezeti vezetők megnyilatkozásait, az emigráció tevékenységét, Garami, a Világosság-esoport és Böhm munkáját, az emigráció felbomlását, Weltner, Buchinger visszaemlékezéseit, majd a két forradalom megítélésében bekövetkezett változást 1945 után. A felmerülő problémák sokaságát már maguk a címszavak is jelzik, s egyben arra is rámutatnak, hogy e fejezet az egész szociáldemokrata mozgalom alakulásának fővonalát összefoglalja. De ez nem lehet túlságosan terjedelmes, s így nem annyira egyegy könyv, mint inkább a történeti helyzet elemzése kapcsán gyakorta hiányérzete támad az olvasónak. A kiegészítések azonban tulajdonképpen nem e munkába kívánkoznak. A könyvek, cikkek felsorolása ós elemzése során Siklós sok olyan mozzanatra hívja fel a figyelmet, amely a Világosság-csoport egyes tagjainak higgadt értékelését segíti elő ós sürgeti is egyben; ráirányítja az érdeklődést a Szociáldemokrata Pártban a 20-as évek végétől kibontakozott változásokra stb. A feldolgozásokról szóló legrészletesebb fejezet a kommunista szerzők munkáit, a marxista feldolgozásokat, elemzi. Bemutatja a KMP helyzetét a forradalmak után, az első brosúrák, kiadványok nagy tömegét. Ismerteti a szociáldemokraták árulásának leleplezésével kapcsolatos megnyilatkozásokat, majd részben időrendben, részben tematikusán tárgyalja a további munkákat. Kun Béla, Rudas László és mások írásai alapján rávilágít a pártegyesülés eltérő megítélésére, s kiemelten foglalkozik az agrárkérdéssel. Elemzése kimutatja, hogy a hibás agrárpolitika pozitív felülvizsgálata csak a húszas évek második felében nyert nagyobb teret. Tanulságosan elemzi a Kommunista Internacionálé II. Kongresszusának megállapításait a magyarországi forradalmak s a további politika tekintetében, amelyek a lényeges problémák helyes felismerését tükrözték. Az irodalom további nyomonkövetése során Siklós betekintést nyújt a párt egyes frakcióinak s azok harcainak alakulásába, mivel ezek meggátolták a tanulságok levonását, és hozzájárultak ahhoz, hogy a szubjektív tényezők döntővé váltak a Tanácsköztársaság értékelésében. A párt újjászervezése után viszont lehetővé vált, hogy Varga Jenő könyve mellett más összefoglaló tanulmányok is napvilágot lássanak, s ebben az emigráns folyóiratok megindulásának szintén szerepe volt. A 20-as évek második felétől