Századok – 1966

Történeti irodalom - A magyar irodalom története II. (Ism. Péter Katalin) 172

( ( TÖRTÉNETI IRODALOM 178 A marxista irodalomtörténetírás rendkívül keveset foglalkozott a jezsuitizmussal, a katolikus egyház művelődési szerepével általában. A szerzők most a magyar irodalom szerves fejlődésinek menetébe ágyazzák a katolikus, elsősorban jezsuita értelmiség működését. A korszak elején az arisztokráciával összefonódva, majd az elmaradott provinciális nemesi törekvések támogatóiként mutatják be a jezsuitákat, végül a katolikus, nem utolsósorban a jezsuita értelmiségben látják a protestáns értelmiség haladó polgárias kezdeményezéseinek megvalósítóját. Ennek az átalakulásnak a rajza azonban nem meggyőző, ha nem támasztja alá a katolikus egyház belső változásainak ábrázolása. Annál is inkább, mert a jezsuitizmust és a katolikus egyházat azokban az országokban, ahol a reformáció eredményeit harcos ellenreformációval kellett megtörni, tehát nálunk is, az abszolutizmussal kölcsönös egymásrautaltságban láttuk. Ha most a rendiség támogatóiként mutatják be őket a szerzők, akkor szükségesnek látszott volna ennek az általánosan elfogadottól eltérő álláspontnak a részletes kifejtése, megindokolása. Hasonlóképpen meggondolásokat ébreszt rokokókori kulturális szerepük megítélése, ha a szerzők nem mutatják meg a iezsuitizmus belső fejlődését a tudást máglyahalállal büntető kezdetektől az eklektikus filozófia elfogadásáig. A protestáns egyházak életében a kötetben tárgyalt korszak lényeges átalakulás időszaka volt. A szerzők adósok maradnak ennek, az egyház belső életében, de az általános fejlődéssel is kapcsolatban lezajlott folyamatnak a rajzával. Ennek a konzervatív irányú folyamatnak a figyelembevételével túlzónak látszik a magyarországi fejlődésen túlmutató haladó eszmeáramlatok hatásának a rajza. Ezek hoztak fellazulást a protestáns vallásosságban, azonban nem voltak általánosan elfogadottak. Nem lehet tehát — például — azt állítani, hogy a református egyház opportunizmusból feladta apuritánizmus társadalmi célkitűzéseit, amikor a puritánizmusnak még az egyházi követelményei sem azonosultak soha az egész református egyház célkitűzéseivel. A protestáns értelmiség haladó társadalmi törekvéseinek túlértékelését: jelenti a szerzőknek az a kitétele is, amely szerint a protestáns értelmiség és az uralkodó osztály olyan öss/evegyülése, mint a katolikusoknál, soha rem következett be. Ezt egyébként a kötet tárgyalása is megcáfolja, de még inkább a reformáció terjedésének tényei. Nem tudunk egyetérteni a szerzőknek a protestáns értelmiség késő-barokk kori szerepéről tett megállapításaival sem. A protestáns egyházakban, ahogyan már említettük, ebben az időben egyre erőteljesebben érvényesülnek a konzervatív tendenciák, ezek megakadályozzák, hogy haladó társadalmi mondanivaló közvetítői legyenek. KüFöldi iskolázottságuk azonban kapcsolatba hozza őket a kor európai, sokszor haladó filozófiájával. Ezek ismeretében, de a magyarországi társadalmi ós kulturális viszonyok között élve, az ő körükben is kialakul a katolikus, jezsuita értelmiségétől lényegében nem különböző eklektikus filozófia. Ugyanakkor a hivatali életből kiszorított protestánsok számára a lelkészi, tanári pálya kínálkozott egyedül, ennek következtében nem egyházias beállítottságúak is egyházi pályára kényszerültek. Ezzel a világi tudományok felé tájékozódó protestáns egyházi értelmiség köre tágult. Ezt a protestáns értelmiséget a szerzők indokolatlanul mondják provinciális műveltségűnek. A magyarországi hallgatók száma a külföldi egyetemeken sehol nem csökkent jelentőser,1

ahogyan pedig a szerzők állítják. Ugyanakkor az ország egész területéről, sokszor egészen jelentéktelen helységekből mentek tanulók külföldre, például Dobsináról, Poprádról, a Veszprém megyei Szalókról, a Gömör megyei Köviből, a Nógrád megyei Ebeckről, Albertfalváról (Pesthino-Albertiensis), Hódmez.ővásárhelyről, a Nagykunságból. A hallgatók száma nem csökkent, itthon viszont 1670 után aránylag sokkai kevesebb protestáns lelkészre volt szükség, amiből nyilvánvaló, hogy kis egyházközségekben is magas képzettségű értelmiség élt. 'A magyarországi hallgatók számának évi átlaga így alakult a legfontosabb számbajöhető külfötai egyetemeken: 1640-1689 1690-1739 1740-1771 Franeker: Utrecht: Groningen: Wittenberg: Jéna: 13,89 7,0 5,81 3,2-2 4,28 8,44 5,6 1,2 12,3 7,09 9,38 1,25 6,31 6,91 6,45 összesen; 6, ,89 7,09 6,91 Wittenbergben, ahol az utolsó időszakban valóban erősen csökkent az átlag, ezt a csökkenést az erdélyi hallgatók elmaradása okozta.