Századok – 1966

Történeti irodalom - A magyar irodalom története II. (Ism. Péter Katalin) 172

( TÖRTÉNETI IRODALOM 175 virágzó periódusban a kezdetben meglehetősen homogén deák irodalom differenciálódik: kiválik belőle a főnemesség irodalmi iránya, ugyanakkor magában a deák irodalomban a végvárak világának bekapcsolódásával egy alacsonyabb műveltségi szint szilárdul meg. Társadalmilag még rendkívül szélesnek festik e kultúra hordozóinak körét, de már ekkor főleg a hazai iskolákat végzett kisórtelmiségben látják a szerzők eimek legfontosabb elemét. A deák kultúra és irodalom társadalmi terjedésének, majd a népszerű irodalomban való teljes felszívódásának, továbbá a népszerű irodalom és műveltség egyre szélesebb és alacsonyabb társadalmi rétegeket magába foglaló jellegű alakulásának okát az írásbeliség és műveltség terjedésében látják. így alakul ki a reneszánsz fénykorában (XVI. század utolsó harmada) széleskörű közműveltség. Az írásbeliség és a műveltség túlárad a hivatásos értelmiség körén. Ennek felel meg a szerzők felfogása szerint a népszerű irodalom első korszaka. Ennek az irodalomnak a művelőit még elsősorban a kisértelmiség — a deák irodalom világi értelmiségével szemben nemcsak világi rétegében lát ják. A reneszánsz utolsó szakaszában a műveltség terjedése bekapcsolja a népszerű irodalom művelőinek körébe a nemességet. Ebben a korszakban erősen nemesi karakterisztikájúnak festik ezt az irodalom-típust, de hordozói között a polgárság, mezővárosi polgárság egyes rétegeit is megtalálják. Ez az időszak a deák irodalom teljes felszívódásának ideje. A barokk irodalom hőskorában a népszerű irodalom a nemesség, polgárság, mezővárosi polgárság alsóbb rétegeinek műveltségét fejezi ki, átmenet a parasztság folklorisztikus műveltségéhez. (A folklórt a szerzők kizárják az irodalomtörténeti vizsgálat köréből.) A következő szakasz, a népszerű barokk irodalom virágzásának ideje (1690 —1740), a parasztságot is bevonja a népszerű irodalom hordozóinak körébe. Folklór ós népszerű irodalom — mondják a szerzők — különbsége ekkor már ugyanazon rétegek írott és Íratlan kultúrája közötti eltérést fejezik ki. A rokokó a barokk népszerű irodalom szétáradásának kora. Az irodalom művelői közé a parasztság is felsorakozik: a szerzők megállapítják, hogy a folklór elemei nagy erővel áradnak a népies költészetbe. A szerzők szerint a rokokó idején a népszerű irodalomban az előző korszakhoz képest mélyreható változások mentek végbe. Ez az átalakulás szerintük műveltségünk „máig kísértő szerencsétlen kettéhasadását" hagyta örökül. A változásokat abban látják, hogy a népies kultúra az erősen elprovincializálódott — elsősorban református-protestáns —értelmiség működésével kapcsolódott össze a korábbi katolikus orientáció helyett, annak következményeként, hogy a szatmári béke utáni csendes ellenreformáció a református felekezetet céltudatosan parasztvallássá süllyesztette le. Ugyanakkor a provinciális kisnemesség, amely a korszerű európai kultúra irányába tájékozódni nem tudott, vagy nem akart, erősen rányomta bélyegét e műveltségtípus alakulására. Ezeknek a tényezőknek a hatásában látják a szerzők annak az okát, hogy a paraszti, mezővárosi, kisnemesi világnak a műveltségében és irodalmában összesűrűsödött, a korábbi periódusok minden konzervatív, illetve vulgarizálódott öröksége. Reméljük, sikerült a kötet szerzőinek barokk kori irodalmunk irányairól rajzolt sokszínű képét visszaadnunk, bár az ismertetés természetes korlátai minden esetben leegyszerűsítik az eredeti munka bonyolultságát. Külön is hangsúlyozni kell az irodalom anyagának tagolásánál követett szempontjaik újszerűségét és eredményességét. Irodalomtörténet és történettudomány egymásnak sokáig csak segédtudományai voltak, holott kapcsolatuknak a történettudomány sajátos kutatási feladatai miatt szükségszerűen szorosabbnak kell lennie. Az irodalomtörténészek számára most ebben a munkájukban éppen ennek a magasabbrendű viszonynak a következetes figyelembevétele tette lehetővé, hogy az irodalom társadalmi kötöttségének állandó szem előtt tartásával egymástól elválasszák az egyes társadalmi osztályok, rétegek irodalmát, ugyanakkor ezek egymással való kapcsolatát is kimutassák. Az egyes irodalmi irányokat úgy sikerült ábrázolniuk, hogy a kor messze a kortársak fölé magasodó történelmi és irodalmi személyiségeinek irodalmi munkásságát szerves kapcsolatban tárgyalták osztályuk, rétegük tevékenységével, a nagy alkotók jelentőségének elhomályosítása nélkül. Talán csak Rákóczi Ferenc ós Bethlen Miklós irodalmi működésének párhuzamos rajzát fogadjuk fenntartással, ha meggondoljuk, mennyire eltérő szituációban játszottak történelmi szerepet, és ennek megfelelően mennyire eltérő nézeteket képviseltek társadalmi, politikai kérdésekben, mennyire eltérő indíttatású volt irodalmi működésük is. A XVII. század 70-es éveinek nemesi mozgalmait szervező Bethlent és a szabadságharcot koncepciózusán összefogó Rákóczit, az utódok előtt mentegetőző Önéletírás és a köznemesség megnyerését szolgáló Emlékiratok szerzőit az augusztinuszi önvallomások szellemén kívül kevés fűzi egymáshoz. A társadalmi és műveltségi tényezők alakító hatásának együttes figyelembevételével a szerzők plasztikusan bontják ki az olvasó előtt az egyes társadalmi rétegek irodalmának kialakulási, változási folyamatait. Ebből a szempontból egyik legértékesebb eredményük a népszerű irodalom lényegében homogén, bár a többi iránytól