Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1396

1412 FOLYŐIEATSZEMLE forrásanyagra támaszkodva mutatják be mindazokat a baloldali szocialista, kommunista és trockista csoportosulásokat, amelyek a munkásmozgalomban a népfront gondolatát vitatták, abban a polgársággal és a tőkés viszonyokkal való megalkuvást látták. E közös szemlélettel egyidejűleg ezt a tábort megannyi belső ellentét aprózta fel kis csoportosulásokra. P. Monatte a háború és a fasizmus elleni harcot szintén szorgalmazta, de a népfront „megalkuvását" elutasítva a forradalmi ellenállás gerincébe a szakszervezeteket állította volna, s ezért mindenekelőtt a szakszervezeti egység megteremtését kívánta, majd ezt üdvözölte is. Trockij viszont ezt is elvtelen engedménynek tekintette, s ő általában a Népfrontot még határozottabban elvetve a forradalmi harc fellendítését egy újólag kialakítandó forradalmi politikai párttól várta. Trockij ennek érdekében támogatta, hogy hívei belépjenek a szocialista pártba (SFlO),s ott külön csoportként tevékenykedjenek. A szerzők érzékeltetik, hogy a szocialista párt balszárnya ekkoriban ugyancsak kétfelé vált. Az egyik irányzat, amelynek Zyromski volt a vezetője, a kommunista párt felé közeledett, az ekkoriban ugyancsak befolyásos Marceau Pivert csoport viszont a trockista IV. Internacionáléval rokonszenvezett, s gyakorta éles hangon szólt a Szovjetunióról. A szerzők megemlékeznek arról, hogy a kommunista párton belül is fellépett népfrontellenes baloldali ellenzék, amelynek néhány befolyásos vezetője s lapja is volt. Utalnak arra, hogy alkalmasint kísérletet tettek ezeknek az ellenzéki erőknek összefogására, de ezek nem vezettek eredményre, mert mind a szocialista, mind a kommunista baloldali ellenzék inkább abban bízott, hogy saját pártján belül sikerül felfogását diadalra juttatni. Másfelől az egyes csoportosulásokon belül mindig akadtak reálpolitikus kisebbségek, amelyek gyakorlatilag mégis szükségesnek tartották a népfront támogatását.^ Bizonyos fokig ide tartozott Monatte is, akit Trockij emiatt fokozott energiával bírált. A tanulmány kitekintést nyújt arra is, miként hatottak vissza a nemzetközi események e csoportosulásokra, majd pedig arra, miként élezték ki újra az üzemfoglalások ezeket az ellentéteket. A kommunista és szocialista többséggel szemben ugyanis ismét a baloldali ellenzékiek voltak azok, akik a sztrájkokat támogatták. —- YVON BOURDET: A népfront kísérlete Ausztriában (136 — 149. 1.) 1934 februárjától követi nyomon az eseményeket, s a féllegalitás közepette vizsgálja a népfront-kísérleteket. Rövid historiográfiai vázlatot, majd kronológiai táblázatot nyújt az 1932 —1938 közötti korszakról, hangsúlyozza a gazdasági helyzet ingatagságának politikai visszahatását, amelynek következményekónt az osztrák fasizmus nem tudott megszilárdulni, tömegbázist szerezni. A szociáldemokraták — akiknek befolyását Dollfuss nem tudta felszámolni — részben szintén balra tolódtak, radikalizálódtak az üldözések idején. Mindez azonban kevés volt a kommunista és szocialista párt tartós és mólv együttműködéséhez, amit részben az illegalitás, részben az 1920-as években lerakódott ellenérzések bénítottak. — JACQUES OZOUF: Az Humanité és 1934 februárjának napjai (1915—1965) (151-171. 1.) feleleveníti 1934 februárjának eseményeit, majd az Humanité megemlékezéseit elemzi, azokban az ismétlődést húzva alá. Ugyanakkor Ozouf eltérő jegyeket is megállapít, főként a szövetségesekkel, a szocialistákkal kapcsolatban. A tanulmány érdekes táblázatot tartalmaz 20 év megemlékezéseinek arányáról. Ebből kitűnik, hogy 1945-ben, az első felszabadult évben nyúltak vissza a szocialista-kommunista együttműködés jegyében leggyakrabban 1934 emlékéhez. Ezt követően pedig 1952 — 53-ban, a hidegháború időszakában, amikor a háború és a reakciós megtorlások ellenében a kommunista lap a népi tömegek ütőképességét méltatta. A szerző ugyancsak táblázatot mellékelt arról, hogy a február 12-iki tüntetésről 1945 — 04 között az egyes években miként emlékeztek meg, a tömeggyűléseken hányan jelentek meg (ez utóbbit illetőleg két becslést, egy kommunistát és egy polgárit közöl). — JEAN-CHARLES AssEblN:^4 40 órás munkahét, a munkanélküliség és a foglalkoztatás (184 — 204. 1.) a címben megjelölt kérdéseket nagy anyag alapján mutatja be, mindezt számos táblázattal és grafikonnal kiegészítve. Az olvasó így pontos képet kap az 1936 — 38 közötti francia gazdasági élet, a termelés, a munkanélküliség alakulásáról. A munkanélküliség esetében a szerző a francia adatokat összeveti Európa más országainak helyzetével, majd a foglalkozási ágak és életkor szerint is külön csoportosítást közöl. A 40 órás munkahéttel kapcsolatban a szerző hangsúlyozza a rendelkezés társadalmi hatásának nagy távlatait, a háborús helyzet azonban a kísérlet kifutására ekkor nem nyitott lehetőséget. — J. ANNALES. ÉCONOMIES, SOCIÉTÉS, CIVILISATIONS 1966. 1. szám. — CELSO FURTADO: Fejlődés és stagnálás Latin-Amerikában: a strukturalista megközelítés (1—31. 1.) a gyarmati korszaktól napjainkig vizsgálja a fejlődést: a gyarmati korszakban a város volt a gazdasági és hatalmi központ, erős bürokratikus appa-