Századok – 1966

Történeti irodalom - Beiträge zur deutschen Wirtschafts- und Sozialgeschichte des 18. und 19. Jahrhunderts (Ism. Gyimesi Sándor) 1336

1337 TÖRTÉNETI IIÎ.ODALOM ból is figyelemre méltó szempontokat tartalmazó tanulmányt részletes statisztikai táblák egészítik ki. Más oldalról veszi viszgálat alá a földesúri és a paraszti gazdaságok viszonyát íiudolf Berthold (Néhány megjegyzés a paraszti földművelés fejlődési állapotáról a XIX. századi agrárreformot megelőzően). Vitatván azt a polgári történészek által képviselt álláspontot, hogy az agrárreform körüli időkben a mezőgazdasági fejlődés hordozója a junkerbirtok volt, tüzetes vizsgálat alá veszi a parasztgazdaságok ökonómiai viszonyait. Utal arra, hogy — vidékenként eltérő arányban ugyan — de egészében mégis a művelt terület túlnyomó részét a parasztság birtokolta. A mezőgazdaságba behatoló árugazdaság előnyeinek kihasználásában azonban akadályozták őket a feudális termelési viszonyok, amelyek az elővételi jogtól a földelvételig terjedően lehetőséget adtak a földesúri beavatkozásra. Ennek és a paraszti differenciálódásnak figyelembe vételével vizsgálja meg a szerző az agrártermelés technikai problémáit. A falut mint gazdasági keretet, a földhasználati formákat, amelyek széles skálát mutatnak a hegyvidéken még néhol előforduló vad legelőváltó rendszertől a négy-, sőt ötnyomásos gazdálkodásig. Az uralkodó forma 1800 körül a háromnyomásos gazdálkodás voh, te gyakran előfordult vele együtt a falu távolabb eső területein a szabályozott legelőváltó rendszer is. A termelés erősen a gabonafélékre koncentrálódott, extenzív jellegű volt, amit a talajelőkészítés és a terméseredmények is mutatnak. Előrehaladás inkább csak az ugar részleges bevetésében, az elővetemény- és takarmánytermesztésben s az ezzel összefüggő istállózó-takarmányozó állattenyésztésben mutatkozott. Noha az ugarkihasználást a parasztság részére a nyomáskényszer, a parcellák elaprózottsága és szétszórtsága, főleg pedig a földesúri járadék és legeltetési jog erősen korlátozták, s minden kis előrehaladásért harcot kellett folytatniok a feudális viszonyokkal, a polgári szerzők korábbi megállapításaitól eltérően a parasztgazdaságok a mezőgazdasági fejlődés jelentékeny tényezői voltak. Egy kereken négyezer települést számláló terület történeti demográfiájának megrajzolását végzi el a XVI. század derekától a XIX. század első évtizedeiig terjedően Karlheinz Blaschke érdekes tanulmánya (Szászország ipari forradalom előtti népesedéstörténete). Elöljáróban részletesen elemzi a demográfiai szempontból számba jöhető forrásokat, majd — hangsúlyozva bizonyos hibaszázalék lehetőségét — megállapítja, hogy Szászország lakossága 1550-től 1750-ig mintegy 85%-kal nőtt. A népsűrűség 1550-ben négyzetkilométerenként 32 volt, a városok levonásával nyert falusi népsűrűség pedig 25/km2. A gyéren lakott homokos puszták ós az erdős hegyvidék kivételével a népesség eloszlása ekkor még egyenletesnek mondható. A XVIII. század derekától ez megváltozik. A népsűrűség négyzetkilométerenként 59,3-re nő s erősödő különbség figyelhető meg a tisztán mezőgazdasági jellegű és az iparosodó területek között. E különbség elsősorban vándorlásból adódott. A mezőgazdaság által nyújtott munkaalkalom korlátozottsága ugyanis az ipari területek felé áramlásra készteti a lakosságot. Ezután megvizsgálja a népesedés ütemét befolyásoló külső tényezőket, majd rátér a lakosság belső felépítésének elemzésére. A városi lakosság arányának emelkedését 1550 és 1843 között nem találja jelentősnek, ami azzal magyarázható, hogy az ipari üzemek jelentékeny része a városokon kívül alakult. A mezőgazdasági lakosság a földtelenek nagyarányú növekedését mutatja. A születés és halandóság alakulásából szerző azt a következtetést vonja le, hogy a városok belső szaporodása kicsi volt, s lakosságuk jórészt az állandó bevándorlásból töltődött fel. Ezt igazolja az életkori megoszlás is, amely a felnőttkorú lakossághoz viszonyítva feltűnően kevés gyermeket mutat. Az értékes tanulmány, amelyet számos grafikon és térkép tesz szemleletessé, bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a történeti demográfia milyen hasznos segítséget nyújthat a történeti folyamatok elemzéséhez. Az ipari forradalom fontos elméleti kérdéseit fejtegeti Rudolf Forberger (A manufaktúrák gyárrá alakulásának vitájához). Rámutat arra, hogy a burzsoázia apologetái tagadják a gépi nagyipar kialakulásának és társadalmi következményeinek, a profitlehetőségek mértéktelen megnövekedésének, a proletariátus elnyomorodásának forradalmi jellegét, hogy ezzel a proletariátus jogát lét viszonyainak forradalmi megváltoztatására kétségbe vonják. Fő módszerük ebben a gyár ós a manufaktúra közötti minőségi különbség elmosása, illetve az utóbbinak mint önálló kategóriának elvetése. Gyárfogalmuk egyedüli kritériuma a vállalkozó saját üzemében foglalkoztatott meghatározott számú munkás. A szerző ezzel szemben kifejti, hogy valamely üzem csak akkor tekinthető gyárnak, ha benne munka-illetve szerszámgépeket alkalmaznak. A gép fogalmának vizsgálatánál azután kifejti, hogy az társadalmi értelemben olyan konstrukció, amely — szemben a szerszámmal — a kézi munkát ós az emberi hajtóerőt helyettesíteni képes. A kapitalista gyár fogalmánál ehhez még figyelembe kell venni, hogy ott a gépek alkalmazása magában hordozza a profitnövelő tendenciákat. /